2010. november 16., 10:102010. november 16., 10:10
A BBC értesülései szerint Írország előzetes tárgyalásokat folytat az Európai Unióval egy pénzügyi mentőcsomagról. A hatalmasra növekedett államadósság miatt Írország lehet az új válsággóc Görögország után, s ennek megelőzésére 60–80 milliárd euróra lehet szüksége a korábban „kelta tigrisnek” nevezett országnak. Már nem kérdéses, hogy kér-e, hanem az, hogy mikor kér segítséget az Európai Pénzügyi Stabilitási Alaptól az ír kormány, írta a BBC. A brit hírportál értesülése szerint Írország előzetes tárgyalásokat folytat az Európai Unióval egy pénzügyi segélycsomagról.
Előzetes becslések szerint az EU 60–80 milliárd euróval mentheti meg az államcsődtől Írországot. A BBC-nek ír hivatalnokok nem cáfolták a segélyalappal folyó tárgyalásokat, míg az Európai Bizottság nem kommentálta a hírt. A Reutersnek uniós források azt mondták még pénteken, hogy „nagyon valószínű” az ír segítségkérés.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője egy jokohamai konferencián azt mondta újságíróknak, hogy „eddig még nem kaptam kérést, és azt hiszem, Írország elboldogul”. A BBC szerint a napokban még biztosan nem érkezik hivatalos segítségkérés az Unióhoz, az inkább a következő hónapra tehető. Az eurózóna tagállamainak képviselői december 6-án ülnek össze, a gazdasági egyeztetésekért felelős Ecofin egy nappal később, míg a teljes Európai Tanács december 16–17-én találkozik.
Az Európai Unió és az IMF legutóbb Görögországot mentette meg az adósságválságból egy 110 milliárd eurós csomaggal, amely a megdrágult piacinál kedvezőbb feltételekkel finanszírozza a mediterrán országot. A görög válság idején Olaszország, Portugália és Spanyolország mellett Írországot emlegették a piacon mint az egyik következő válsággócot. Írország gazdaságát a válság különösen megviselte, pedig 2008 előtt igen erős gazdasági teljesítményt nyújtott, a piacon előszeretettel emlegették „kelta tigrisként”.
A lakáspiacon 50–60 százalékos áresést tapasztaltak, míg a bankszektor csak államosítással úszta meg, ez azonban 40–50 milliárd eurót vitt el a költségvetésből.
A szigetország kormánya az EU elé tárt programjában vállalta, hogy 2014-ig 3 százalék alá viszi a ma még 12 százalékos deficitet, ennek megvalósítására a jövő évi költségvetésben 6 milliárd eurós megszorítást hajtanak végre. A legriasztóbb adat azonban, hogy amennyiben a rossz banki hiteleket is beszámítanánk, akkor 32 százalékos lenne a folyó deficit.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.