Megéri lépni. Nemcsak az adóhátralékot, a késedelmi kamatot vagy legalább egy részét is eltörölhetik
Fotó: Pixabay
Továbbra is lehetőségük van a vállalkozásoknak, hogy amennyiben adósságuk van az állam felé, kérjék a felosztott törlesztést. A pénzügyminiszter szerint két célt is elérnek, támogatják a cégeket, másrészt ösztönzik az adóbefizetési kedvet is A lapunk által megszólaltatott adószakértő azt mondja, a vállalkozók mindenképp éljenek a lehetőséggel, hogy elkerüljék a végrehajtást, a számláik zárolását.
2021. április 20., 08:092021. április 20., 08:09
A pénzügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbította az egyszerűsített átütemezési lehetőséget a tavaly március óta, tehát a szükségállapotban és a jelenleg is tartó veszélyhelyzetben felhalmozott adóhátralék felosztott befizetésére. Ez a lehetőség még ez év szeptember 30-ig kérhető.
„Az átütemezés intézménye létezik, az eljárás benne van az adóügyi eljárási törvénykönyvben, viszont a most meghosszabbított lehetőség ahhoz képest leegyszerűsített, mindössze egy kérést kell benyújtani, és az elbírálás is rövidebb ideig tart” – írta minap közzétett Facebook bejegyzésében Alexandru Nazare pénzügyminiszter. Arra is kitért,
Az adószakértő azonban rámutatott, az általánosan érvényes átütemezési módszertan szerint, ha például egy cég 100 ezer lejes adóhátralék törlesztésének felosztását kérte, az összeget ingatlannal vagy ingósággal kellett garantálnia, a járvány időszakában felhalmozott adóelmaradásra viszont ezt nem kérik. További könnyítés, hogy arra az adóhátralékra, amelynek átütemezését kérik, felfüggesztik a végrehajtást.
A pénzügyminiszter beszámolója szerint
Ebből 47 014 kérést jóváhagytak, ezek alapján 10,76 milliárd lejes adósság átütemezését tették lehetővé, ez a teljes összeg 90 százaléka. Az adófizetők 1673 kérést visszavontak, 6098-at a hatóságok visszautasítottak, és további 1186 elemzése még folyamatban van.
Alexandru Nazare közölte, ezt a könnyítést kérte a legtöbb vállalkozó, a lehetőséggel valójában két célt is elérnek, támogatják a cégeket, hogy a válságban ne maradjanak pénz nélkül, másrészt ösztönzik az adóbefizetési kedvet is, hiszen ha részletekben is, de befizetik az államkasszába az elmaradásokat. Debreczeni László szerint valószínűleg azért hosszabbították meg az egyszerűsített átütemezés lehetőségét, mert még mindig nem élt mindenki vele, akinek szüksége van rá.
Az adószakértő arra biztatja a vállalkozókat, akinek elmaradása van, mindenképpen kérje a felosztott törlesztést, hogy elkerülje a végrehajtást, a számlái zárolását.
Öt törvény adta lehetőség van arra, hogy a kamatok egy részét elengedjék, ez egy összetett szabályozás, ezért szakember segítségével lehet megtalálni a módszert”
– fejtette ki az adószakértő. Mint rámutatott, már előfordult, hogy a vállalkozó törlesztette az elmaradásait, utólag kiderült, hogy a kamatok egy részét is eltörölték volna, ha megtesz bizonyos lépéseket, de ha már kifizette a hátralékot, ez a lehetőség „elúszott”.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!