A turisztikai szakemberek többsége támogatja az utalványok intézményét
Nem logikusak azok az érvelések, amelyek szerint az állami alkalmazottaknak adott üdülési csekkek miatt kevesebb külföldi turista érkezik Romániába, illetve hogy az utalványokat csak idényen kívül kellene adni – vallja Mohammad Murad, a turisztikai munkáltatók szövetségének elnöke, aki szerint, akik hasonlókat állítanak, „a szolgáltatásimportban érdekeltek”.
2019. június 13., 16:022019. június 13., 16:02
„A üdülési csekkek a turizmusnak és az államnak is a javára válnak, hiszen nő a bevétel. Még akkor is, ha úgy tűnhet, hogy csak egyesek jutnak pénzhez, ám ez a pénz újabb és újabb összegeket generál, és így a pénz, adók és egyebek formájában visszatérül az államnak. Akik ennek ellenkezőjét állítják, azok a szolgáltatásimportban érdekeltek, azaz hogy minél többen menjenek Bulgáriába, Görögországba, Törökországba. Őket vajmi keveset érdekli Románia, ami abból is látszik, hogy itt nincs is beruházásuk” – érvelt a turisztikai vállalkozó.
Murad szavaival a Románia Fejlődéséért Koalíció (CDR) korábbi bejelentésére reagált. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a CDR tagjai – köztük turizmusban érdekelt vállalkozók az üdülési csekkek rendszerének módosítását javasolták, mivel úgy vélik, káros az ország idegenforgalmára nézve, hogy a legtöbben július–augusztusban és a Fekete-tenger romániai partvidékén kívánják hasznosítani az utalványokat, emiatt pedig nőnek az árak és távol maradnak a külföldi vendégek. Meglátásuk szerint
Alin Burcea, a Paralela 45 turisztikai ügynökség ügyvezető igazgatója is úgy látja különben, hogy az üdülési csekkeknek csak rövidtávú pozitív hatásuk van, a turizmust csak a külföldről érkezők számának növelésével lehet fejleszteni. A turisztikai szakemberek többsége viszont támogatja az utalványok intézményét, és azt várják, hogy idén még tovább nő a turistaforgalom.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!