Fotó: Borbély Fanni
Jövő év január 1-jétől 5 százalékkal nőnek a bérek a közszférában, az intézkedés azonban nem terjed ki a 2023-ban fizetésemelésben részesült közalkalmazottakra és azokra, akiknek a bérét külön törvény szabályozza – nyilatkozta a csütörtöki kormányülés után Mihai Constantin, a kabinet szóvivője.
2023. december 21., 15:382023. december 21., 15:38
Bejelentése szerint ezen elv alapján nem részesülnek az 5 százalékos béremelésben a tanügyi és az igazságügyi alkalmazottak, de sem az országos adóhatóság, sem az egészségbiztosítási pénztárak alkalmazottai.
Az erről szóló jogszabály tervezetét még az év vége előtt elfogadja a kormány – idézte a szóvivőt az Agerpres hírügynökség.
Megjelent péntek este a Hivatalos Közlönyben a jövő évi állami kiadásokat szabályozó egyes pénzügyi-költségvetési intézkedésekről szóló sürgősségi rendelet.
A tanügyi szakszervezetek tájékoztatása szerint a kormányfővel és az illetékes miniszterekkel folytatott csütörtöki megbeszéléseken megállapodtak: 2024-ben az oktatásban átlagosan 20 százalékkal fognak nőni a bérek.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.
Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.
Idén április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4274-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2248 lej volt – közölte vasárnap az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) közzétett adataiból.
Lassú emelkedésbe kezdtek a hónapokig mélyponton álló szalmás gabonafelvásárlási árak, de ennél látványosabb drágulás elé néz a két legkeresettebb olajos növény, a repce és a napraforgó.
szóljon hozzá!