2010. december 09., 09:502010. december 09., 09:50
Az áregyeztetésben részt vevők közül a legnagyobb bírságot a Chimei InnoLUx kapta, 300 millió eurót, az LG Displaynek 215 millió, az AU Optronics vállalatnak 116,8 millió eurót kell fizetnie az összesítve 649 millió eurós összegből.
Az ügyben két további kisebb vállalat – a Chunghwa Picture Tubes és a HannStar Display Corp. – mellett a Samsung Electronics is érintett volt, de megbüntetésétől eltekintett a bizottság, mert a vállalat „súgott” az uniós versenyjogi testületnek az ügyben. Joaquin Almunia versenykérdésekben illetékes biztos elmondta: a szóban forgó cégek 7 milliárd euró értékben adtak el LCDpaneleket az európai piacon az összehangolt árakon, ami komolyan érintette a vevőket, hiszen a legtöbb LCD-képernyő Ázsiából érkezik Európába.
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.
Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.
Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.
Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.
Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.
Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.
Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.