Motiváló borravaló. Az érintettek szerint jót tenne az ágazatnak az új adó
Fotó: Pixabay.com
Egyetért a borravaló törvényesítésével és megadózásával a Krónika által megszólaltatott vállalkozó és gazdasági szakértő. Abban bíznak, ez enyhíti az ágazatban egyre égetőbb munkaerőhiányt, másrészt ösztönzi a dolgozókat, hogy jobban figyeljenek az ügyfelekre, s ezzel javul a szolgáltatás minősége. A borravalóadó pedig úgy tűnik, ezúttal sínen van, az ígéretek szerint már az idei év végére elkészül a vonatkozó törvény.
2019. augusztus 09., 07:412019. augusztus 09., 07:41
2019. augusztus 09., 07:472019. augusztus 09., 07:47
Romániában is adót vetnek ki a vendéglőkben és szállodákban hagyott borravalóra – a vendéglátóipari munkáltatók, az Országos Adóhatóság (ANAF), valamint a pénzügyminisztérium képviselői a héten megállapodtak a szabályozásról. Mint Eugen Teodorovici pénzügyminiszter elmondta,
Abbéli reményének adott hangot ugyanakkor, hogy az év végéig meg is születik a vonatkozó jogszabály. Arra a kérdésre, gondolkodnak-e az adó kiterjesztésén más gazdasági ágazatokra, mint például a szépségszalonok, így felelt: „ha az illető ágazat kéri, mi mint állam nyitottak vagyunk”.
„Az ágazat nagyon szeretné a borravaló szabályozását, mivel úgy gondolja, jótékony hatású lenne. Önkéntes gesztusra gondolunk, nem tennénk kötelezővé. A pénz pedig kerüljön azokhoz, akik a szolgáltatást végzik. Nagyon sok előnnyel járna mind a vendégek, az alkalmazottak, mind a román állam számára” – nyilatkozta a találkozó után Dragoş Anastasiu, a Románia Fejlődéséért Koalíció turizmusért felelős munkacsoportjának elnöke, aki maga is vendéglátóipari vállalkozó. Az ágazatban szintén érdekelt Dragoș Petrescu eközben arról beszélt: „fontos, hogy itthon tartsuk az alkalmazottakat, és ez az intézkedés segítene”.
A vendéglátóipari munkáltatók által rég kért borravalóadó
A tervezett szabályozás ugyanakkor azt is előírná, hogy a bankkártyával fizetett borravalót pedig a munkáltatónak át kell utalnia annak a pincérnek, aki kiérdemelte.
A most érvényes szabályozások esetében, ha az adóhatóság ellenőrzi a vendéglőket és bárokat, fennáll annak a kockázata, hogy a pincérek által kapott borravalót fizetés jellegű jövedelemként értelmezzék, ami azt jelenti, hogy például a jövedelemadó mellett az összes járulékot is kellene fizetni az összeg után – érveltek már tavaly a borravaló megadóztatása mellett az ágazatban tevékenykedő munkáltatók.
Egyetért a borravaló törvényesítésével és megadózásával a Krónika által megszólaltatott vállalkozó és gazdasági szakértő. Abban bíznak, ez enyhíti az ágazatban egyre égetőbb munkaerőhiányt, másrészt ösztönzi a dolgozókat, hogy jobban figyeljenek az ügyfelekre, s ezzel javul a szolgáltatás minősége.
„Jelenleg munkaerőhiánnyal küzd az ágazat, nincs, aki dolgozzon a szállodákban, az éttermekben, bárokban, a vállalkozók szorult helyzetben megadják – lehetőségükhöz mérten – a legnagyobb fizetést, de
– fejtette ki kérdésünkre Daragus Attila vendéglátóipari vállalkozó, az ANTREC faluturisztikai egyesület Kovászna megyei elnöke.
Fotó: Barabás Ákos
Ráirányította a figyelmünket egyúttal arra is, hogy amióta egyre elterjedtebb a bankkártyás fizetés, sokan pedig üdülési csekkekkel fizetnek az éttermekben, látványosan visszaesett a borravaló: a vendégek kifizetik a számlát, de a pincér nem kap semmit.
– részletezte a vállalkozó. Hozzátette, ennek következményeként kialakult egy nemtörődömség, ami viszont a vállalkozás kárára megy. „Nem mosolyognak, nem mennek szembe a vendéggel, nem sietnek oda az asztalához, nem húzzák ki a széket. Ha törvényesen kaphatnak borravalót, az talán segít, hogy jobban működjön az egész ágazat” – szögezte le Daragus Attila. Szerinte ugyanakkor ez az intézkedés mindenkinek jól jönne: a vállalkozónak, mert nagyobb eséllyel találna munkavállalót, aki megfelelő minőségű szolgáltatást nyújt; az alkalmazottnak, mert növekedne a bevétele; és a vendégnek, mert ha elégedett a szolgáltatással, törvényesen adhat borravalót.
„A borravaló létjogosultságáról lehet vitatkozni, de értelmetlen, amíg vannak olyan szakmák, ahol ennek hagyománya van, és akkor már jobb, ha törvényes, és mértékkel megadózott” – szögezte le lapunknak Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott, ez a gyakorlat abból indult, hogy ha a vendég elégedett volt a szolgáltatással, azt borravalóval megköszönte, aztán átalakult úgy, hogy ezekben az ágazatokban alacsonyabbak lettek a fizetések, mert a munkaadók belekalkulálták az esetleges borravalót is.
– mondta Édler. Hangsúlyozta ugyanakkor: ő maga fontosnak tartja, hogy ez opcionális legyen, a vendég dönthesse el, hogy akar-e többet fizetni, és ha igen, mennyivel. „Nagyon sok országban a számlán automatikusan rajta van a szervízdíj, ami 10–15 százalék. Ezzel nem értek egyet, nem kellene ebbe a helyzetbe kerülnünk.
– szögezte le a kamara elnöke.
Meglátása szerint amúgy a 10 százalékos adó is korrekt, erre azért van szükség, mert a „találékony” vállalkozók visszaélhetnének azzal, ha adózatlan jövedelem kerülhet a számlára. „Ha nem adóznák meg a borravalót, megtörténhet, hogy a számlán két lej a tojásrántotta és tíz lej a borravaló, hogy így tegyenek szert adómentes jövedelemre” – illusztrálta kijelentését Édler András.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!