Lendületben a használtautó-piac

Fellendült a használtautó-piac a köznyelvben csak regadóként emlegetett környezetvédelmi bélyegilleték eltörlése óta: két hét leforgása alatt több mint 38 ezer használt autót hoztak be Romániába. A mennyiséggel egyidőben nőtt azonban az autók „átlagéletkora” is. Miután már nem terhelik tetemes adóval, ha magas egy autó károsanyag-kibocsátása, sokan bátorkodnak tízévesnél jóval régebbi autót is behozni.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Dávid Anna Júlia

Iszlai Katalin

2017. február 23., 12:292017. február 23., 12:29

Bár pontos adatokat csak az első negyedév után tudnak felmutatni az autókereskedéssel foglalkozó vállalkozók, érezhetően megmozdult a piac a regisztrációs adó eltörlésének következtében, ráadásul az online rendszernek köszönhetően éjszaka sem kell már sorban állni, így szabad az út a használt autók behozatala és beíratása előtt. Országos szinten egyre többen vásárolnak olyan régi személygépjárműveket, amelyeket eddig a magas illeték miatt nem érte meg megvenni. A legtöbb romániai autópiacon érezhető az eladások számának növekedése, legtöbben a német márkákra esküsznek.

Nem hivatalos adatok szerint az elmúlt két hét leforgása alatt több mint 38 ezer használt autót hoztak be Romániába. A mennyiséggel egyidőben nőtt azonban az autók életkora is: most, hogy nem terhelik tetemes adóval, ha magas egy autó károsanyag-kibocsátása, sokan bátorkodnak tízévesnél jóval öregebb autót is behozni. A friss statisztikák szerint az elmúlt két hétben behozott használt személygépkocsik 70 százaléka 10-17 éves volt. 2016-ban a Romániában beíratott autók átlagéletkora még 11 év volt, a díj eltörlése óta azonban ez 13 évre emelkedett.

Szakértői becslések szerint idén az eladások száma legkevesebb 20 százalékkal emelkedni fog. Nicolae Răgălie, az Autovit – az ország legnagyobb használtautó-kereskedése – igazgatója a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak elmondta, máris látszik a változás, hiszen a díj eltörlése óta egyre több autót adnak el, és jól látszik, hogy kevesebbet állnak az eladásra váró járművek, gyorsabb lett a körforgás. Az igazgató szerint az is hozzájárult az eladási számok növekedéséhez, hogy sokan a magas illeték miatt eddig nem tudták értékesíteni autóikat: egy Euro 4-es, 2000 köbcentis motorral felszerelt gépjármű után például 2000-2500 eurós díjat kellett fizetni.

Mozgás az autópiacon

Túl kevés idő telt el ahhoz, hogy konkrét számadatokkal tudják alátámasztani a piac fellendülését – mondta el András Ferenc, a székelyudvarhelyi Demaco Kft. műszaki igazgatója. „Viszont a használtautó-alkatrészek iránti kereslet nőtt ebben a hónapban, nem exponenciálisan, de egyértelműen annak a következménye, hogy nőtt a használtautó-behozatal is” – fűzte hozzá. Mérhető adatok az első negyedév után lehetnek, mert egyelőre annyira telített a rendszer, hogy például a gépjármű-nyilvántartási hivatalnál (RAR) már csak áprilisra adnak időpontot, így a piaci tendencia azt mutatja, hogy növekedés van.

„A német vonalon erős az udvarhelyi és a Hargita megyei piac” – tudtuk meg András Ferenctől. Vagyis inkább német márkákat választanak a vevők, a Volkswagen, az Opel, az Audi népszerű, de a Ford is, amely felé inkább hajlanak az emberek, a megbízhatósága miatt – mesélte András Ferenc. A másik véglet pedig a japán autóké: a Toyotát, a Mitsubishi és a luxusmárkákat is keresik – mondta el. „Négyezer euró alatt szinte bármi eladható, afelett már különleges kívánságok vannak” – tudtuk meg.

A székelyudvarhelyi Autogroup Simó Kft.-nél kevesebb külföldről behozott használt autót forgalmaznak, hiszen Renault- és Dacia-kirendeltség, de még így is több érdeklődő van az adóeltörlés óta, főként a Skoda Fabia és Volkswagen Golf iránt – közölte érdeklődésünkre Kovács Szilárd, a cég munkatársa.

25 százalékos növekedés

A Csík Autó Land használtautó-kereskedés vezetője, Szabó Attila eközben érdeklődésünkre arról számolt be, Csíkszeredában is határozottan érezhető, hogy nagyobb lett az igény a használt autók iránt. „Ez egyértelműen a regisztrációs díj eltörlésének köszönhető, körülbelül 25 százalékos növekedést tapasztaltunk. A 2-3 ezer eurós autók esetében elég magas volt a díj, átlagosan 500 euró körül mozgott. Nagy az a közösség, akinek 1500-2000 eurója van autóvásárlásra, de eddig hiába vette volna meg, ha nem volt még 500 eurója a beíratásra. A 8-10 ezer eurós kategóriába tartozó autók eladási számai nem változtak, ugyanis esetükben nem volt nagy a regisztrációs díj, azonban a kispénzű emberek esetében nagyon felpezsdült az eladások száma” – ecsetelte a kereskedő.

Meglátása szerint azonban ez a hullám nem fog kitartani, mindenképp hozni fognak valamilyen intézkedést az eltörölt illeték pótlására, és akkor minden visszaáll a régi kerékvágásba. „A hullám miatt most több autót hozunk, de ezt ugye finanszírozni is kell. Ha tudtam volna ezelőtt egy évvel a hullámnak a bekövetkeztéről, akkor felkészültem volna, hogy tudjam 50 százalékkal növelni a forgalmat. Bár bizonyos eltörlésekről régóta szó volt, és biztosak voltunk abban, valamilyen változás történni fog, arra senki sem számított, hogy teljes egészében eltörlik a regisztrációs díjat, így felkészületlenül ért a kialakult helyzet. Egyébként az érdeklődők száma is legalább 50 százalékkal emelkedett, sokkal többen látogatnak hozzánk. A német autók a legkedveltebbek: a vásárlók leginkább az Opel, a Volkswagen és az Audi márkájú használt autókat keresik” – magyarázta Szabó. 

Szerdai látogatásunkkor a Csík Autó Landnél éppen egy eladást véglegesítettek: egy csíkszeredai férfi egy Opel Corsát vásárolt fiának, aki nemrég szerezte meg a gépjárművezetői jogosítványt. Érdeklődésünkre elmondta, a regisztrációs díj eltörlése is közrejátszott abban a döntésben, hogy most vásároltak autót: örülnek, hogy az illetéket nem kell kifizetniük, de úgy gondolja, valahogy mégis be fogják hajtani hosszú távon ezt az összeget.

Az újabb autóknál nincs változás

Mezei Attila, a szintén csíkszeredai Car Cosmetic használtautó-kereskedés vezetője megkeresésünkre arról számolt be, az autóparkban nem érezhető az eladások számának növekedése. „A beíratásoknál valóban jellemző a növekedés, de szerintem ez azoknak a régi autóknak is köszönhető, amelyeket korábban már megvettek, de nem írattak be. Az eladásban azért nem éreztünk növekedést, mert újabb autókat hozunk, amelyek esetében amúgy sem volt magas a regisztrációs díj” – emelte ki Mezei.

A helyszínen egy fiatal lányt is megkérdeztünk, aki egy Mini Cooper iránt érdeklődött. Elmondása szerint egy éve döntötte el, hogy ilyen típusú autót szeretne vásárolni, mivel kis méretű és nőies, illetve árban is hozzáférhető. Egy autóvásárlásban gondolkodó csíkszeredai fiatalember, István abban reménykedik, hogy a bélyegilleték eltörlése nemcsak a használt autók piacának kedvez, hanem az újakénak is, ugyanis véleménye szerint az új autókat forgalmazó cégeknek is lépniük, reagálniuk kell a piaci változásokra.

Tétova a piac Háromszéken

Háromszéken ezzel szemben nem lendült fel látványosan a használtautó-kereskedés a környezetvédelmi illeték eltörlése nyomán. Sokan attól tartanak, hogy nem tudják időben beíratni a megvásárolt gépkocsit, időközben bevezetnek valamilyen új illetéket. Vojna Béla kézdivásárhelyi használtautó-kereskedő lapunknak elmondta, ezekben a hetekben azokat az autókat íratják be, amiket már januárban megvettek, eladás szempontjából a február hónap gyenge volt.

A vállalkozó hangsúlyozta, ebben az időszakban hagyományosan pang az üzlet, majd csak tavasszal szokott megélénkülni, mindenki akkor vásárolna autót, pedig a megnövekedett kereslet miatt olyankor az árak is felmennek. „Mindenki tavasszal keresi az autót, amikor készülnek már a nyaralásra, a hosszabb utakra, és jobb gépkocsit szeretnének. Pedig most lenne érdemes vásárolni, most jobbak az árak” – részletezte a kereskedő. Vojna Béla úgy érzi, most inkább egyfajta kivárás van, sokan nem mernek lépni, attól tartanak, hogy nem tudják beíratni időben a megvásárolt autót, lemaradnak az illetékmentes időszakról, és a kormány, ígéretéhez híven, közben kitalál valamilyen új adót. Vojna Béla úgy tudja, ebben az időszakban inkább a magánszemélyek kerekedtek fel, és saját maguknak hoznak be külföldről autót.

A Kovászna megyei gépjármű-nyilvántartó közszolgálat sepsiszentgyörgyi székházánál ottjártunkkor nem volt zsúfoltság, szemmel láthatóan működik a rendszer, hogy egyik nap kiváltják a sorszámot, és következő nap annak alapján fogadják az ügyfeleket. Külön ablaknál és külön időpontban érkeznek a jogi és a magánszemélyek, hiszen felhatalmazással az ügyintéző cégek egyszerre tucatnyi iratcsomót is benyújtanak. Naponta mintegy hatvan dossziét vesznek el a magánszemélyektől, a 8-10 ügyintéző cég napi 56 iratcsomót nyújthat be. Egyik, neve elhallgatását kérő képviselő lapunknak elmondta, elégedetlenek, mert a cégek között nem egyformán osztják szét a napi leadható iratcsomószámot. Másrészt úgy véli, a februárban behozott autók még el sem jutottak a beíratásig, elakadtak a gépjármű-nyilvántartási hivatalnál, ahol már csak 30 napos eltolódással lehet időpontot kapni.

Sok autó balesetveszélyes

A 2016-os év folyamán a forgalomban leellenőrzött gépjárművek nagyjából felének volt legalább egy műszaki hibája, öt százalékuk pedig azonnali balesetveszélyt jelentett – derül ki a gépjármű-nyilvántartási hivatal (RAR) statisztikájából. Rámutatnak, a 76 678 leellenőrzött gépjárműből 3781, azaz csaknem öt százalék azonnali balesetveszélyt jelentett. A statisztika szerint a leellenőrzött járművek 37,42 százaléka nem felelt meg a műszaki előírásoknak, 25,11 százalékuk pedig túllépte a szennyezőanyag-kibocsátási normák határértékeit.

Ami a járművek életkorát illeti: 23,78 százalékuk 15 évnél idősebb volt, 33,23 százalékuk 11 és 15 év közötti volt, és csak 5,38 százalékuk volt 3 évnél fiatalabb. A RAR képviselői szerint az ellenőrzés eredményei nem feltétlenül tükrözik a román autópark általános állapotát, mert az ellenőrző csoportok csak azokat a gépjárműveket állították meg, amelyeknél hibára gyanakodtak. A hivatalos nyilvántartás szerint Romániában több mint hétmillió gépjármű van forgalomban, ebből 5,47 millió (78 százalék) személygépkocsi. A járműpark több mint fele (3,586 millió egység) benzinmeghajtású, a többi dízeles.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 17., kedd

Ahol megéri dolgozni: öt ágazatban is meghaladja a 10 000 lejt az átlagbér

Romániában még mindig igen mély a bérszakadék: a legfrissebb hivatalos adatok szerint a legmagasabb ágazati átlagbér négyszer magasabb, mint a legalacsonyabb.

Ahol megéri dolgozni: öt ágazatban is meghaladja a 10 000 lejt az átlagbér
2024. szeptember 16., hétfő

Európai központjává tenné Romániát Dél-Korea legnagyobb hadiipari cége

A dél-koreai székhelyű Hanwha Aerospace, az ázsiai ország legnagyobb katonai eszközöket gyártó cége jövő év elején megkezdi egy páncélozott járműveket előállító gyár építését Romániában.

Európai központjává tenné Romániát Dél-Korea legnagyobb hadiipari cége
2024. szeptember 16., hétfő

Gyorsabb ütemben nőtt a román földgázimport, mint a kitermelés

Az idei év első hét hónapjában 1,013 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia, 5,9 százalékkal (56 700 toe) többet, mint az előző év azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adataiból.

Gyorsabb ütemben nőtt a román földgázimport, mint a kitermelés
2024. szeptember 16., hétfő

Az étkezési támogatás nélkül kell meghatározni a közalkalmazottak fizetett szabadságra járó bérét

A legfelsőbb bíróság hétfőn úgy döntött, hogy a havi étkezési támogatást nem kell figyelembe venni a közalkalmazottak fizetett szabadságra járó bérének kiszámításakor.

Az étkezési támogatás nélkül kell meghatározni a közalkalmazottak fizetett szabadságra járó bérét
2024. szeptember 16., hétfő

Túlárazottak a romániai lakások az elemzők többsége szerint

A CFA Románia elemzőinek becslései szerint idén még két alkalommal csökkenni fog az alapkamat, amely így év végére 6 százalékra mérséklődik.

Túlárazottak a romániai lakások az elemzők többsége szerint
2024. szeptember 13., péntek

Több pénzt adna a kisgazdaságoknak Brüsszel, de azt is szeretné, hogy kevesebb húst együnk

Az év eleji gazdatüntetéseknek lassan beérik az eredménye: az Európai Bizottság a 2027-ben kezdődő új uniós ciklustól több ponton is változtatna a Közös Agrárpolitikán (KAP). Erről beszélt a Krónikának Winkler Gyula EP-képviselő.

Több pénzt adna a kisgazdaságoknak Brüsszel, de azt is szeretné, hogy kevesebb húst együnk
2024. szeptember 13., péntek

Csak a kiskeresetű energiafogyasztókat támogatja jövő tavasztól a kormány

Januárra véglegesítik a kiszolgáltatott energiafogyasztóknak szánt támogatások kritériumait – jelentette ki pénteken az energiaügyi miniszter.

Csak a kiskeresetű energiafogyasztókat támogatja jövő tavasztól a kormány
2024. szeptember 13., péntek

A tavalyinál gyengébben teljesített a hazai ipar az első félévben

Az idei első hét hónapban a nyers adatok szerint 1,8 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,4 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában 2023 azonos időszakához képest.

A tavalyinál gyengébben teljesített a hazai ipar az első félévben
2024. szeptember 12., csütörtök

Elemében van a pénzt sugárzó napelemprogram

Alapvetően a tavalyi formátumban, viszont jelentős változásokkal, nagyobb megpályázható összeggel és önrésszel, rekordköltségvetéssel bonyolítják le idén a napelemes áramtermelő rendszerek lakossági beszerzését támogató Zöld ház programot.

Elemében van a pénzt sugárzó napelemprogram
Elemében van a pénzt sugárzó napelemprogram
2024. szeptember 12., csütörtök

Elemében van a pénzt sugárzó napelemprogram

2024. szeptember 12., csütörtök

Nyugdíjasok milliói számára örvendetes hírt közölt a munkaügyi minisztérium

Csütörtökön utalják a nyugdíjasok bankszámlájára az újraszámolt nyugdíjakat – tájékoztatott a bukaresti munkaügyi minisztérium.

Nyugdíjasok milliói számára örvendetes hírt közölt a munkaügyi minisztérium