Fotó: Haáz Vince
A sok éven keresztül éllovas Olaszország és Spanyolország helyett immár Németországból és Nagy-Britanniából küldik haza a legtöbb pénzt a külföldre emigrált romániaiak.
2022. június 21., 13:352022. június 21., 13:35
A Cursdeguvernare.ro portál összeállításából kiderül, tavaly Németországból 1,36 milliárd, Nagy-Britanniából pedig 1,19 milliárd eurót utaltak román állampolgárok itthon maradt családtagjaiknak, miközben Olaszországból 857 millió, Spanyolországból pedig 416 millió euró érkezett a Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint. Mindez olyan körülmények között, hogy 2008-ban – a legnagyobb hazaküldött összegek esztendejében – Itáliából még 2,5 milliárd, az ibériai országból pedig 2 milliárd euró „landolt” romániai bankszámlákon.
Egyrészt az említett mediterrán országokat súlyosan érintette a 2008-2009-es világválság, másrészt nőtt a magasabb képesítéssel rendelkező romániaiak száma, és ezzel arányosan zsugorodott a külföldön csak mezőgazdasági munkát vállalók, a köznyelvben eperszedőknek nevezett emigráltak köre. Szakképzett vendégmunkásokra pedig nagyobb az igény Németországban és Nagy-Britanniában. A Cursdeguvernare.ro elemzői szerint ugyanakkor az is közrejátszhat az éllovasváltásban, hogy a régebben Olaszországba és Spanyolországba költözöttek már teljes családjukat maguk mellett tudják, és itthon nem maradt olyan, hozzájuk közelálló személy, akinek pénzt kellene küldeniük.
Éves lebontásban az összeg 2008-ban volt a legmagasabb: akkor 6,3 milliárd euró érkezett. A hazautalt pénz minden évben minimum a negyedét kitette az ország idénre becsült bruttó hazai termékének (GDP). Egyébként a listán Magyarország is szerepel, mégpedig a 10. helyen a tavalyi összegeket tekintve. Ekkor 154 millió euró érkezett Romániába a szomszédos országból, ami a 2007-es EU-csatlakozás óta a legmagasabb összeg – derül ki a Cursdeguvernare.ro összeállításából.
Tavaly a külföldön élő román vendégmunkások voltak a „legnagyobb befektetők” Romániában a hazautalt pénzek révén, miután az összeg az elmúlt tíz évben először haladta meg a Romániába áramló külföldi közvetlen tőkeberuházások értékét.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!