Fotó: MTI/Veres Nándor
A felelős állami politika legfontosabb teendője minden eszközzel erősíteni a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét az összes nemzeti közösség számára – hangoztatta Kövér László szombaton Csíkjenőfalván, ahol a hagyományos Felcsíki Állatvásár és Gazdanap keretében adták át a Tercs közbirtokosság magyar állami támogatással megvalósított vágóhídját és húsfeldolgozó üzemét.
2023. október 07., 20:392023. október 07., 20:39
Az Országgyűlés elnöke kifejtette: a jólét, biztonság és az otthonosság érzete mindenki számára csak a szülőföldjén érhető el, ezt a célt szolgálja a Kárpát-medencében a magyar állam külhoni gazdaságfejlesztési programja
Ennek keretében
– tette hozzá.
,,A jólétet nem mások fogják kívülről ajándékba elhozni ebbe a térségbe, ennek a térségnek a lakói a jólétet nem is a külvilágba elvándorolva fogják megtalálni, hanem azt a saját szülőföldjükön, a saját erejükből, egymással együttműködve tudják csak megteremteni” – mondta Kövér László
Fotó: MTI/Veres Nándor
Felidézte: a kommunizmus bukása után a Baltikumtól a Balkánig terjedő közép- és kelet-európai térség örömmel adta át gyakorlatilag ingyen a nyugati tőke számára a több mint 160 milliós – a német és francia piacot is meghaladó méretű – lakossági fogyasztói piacát, abban bízva, hogy a Nyugat elhozza majd a jólétet. Bár az életminőség javult,
Hozzátette: egy világbanki felmérés szerint 1990 és 2015 között Európa keleti feléből 25 millió főnyi fiatal – 25 és 45 év közötti – munkaerő távozott Európa nyugati felébe, és az ő képzési költségük ezermilliárd dollárt meghaladó összegbe került az itteni adófizetőknek.
A következő 15 évben további 20 millió ember kivándorlását valószínűsítik a kutatások, munkaerőpiaci értelemben tehát
– jelentette ki.
A házelnök szerint ezért fontos, hogy a kelet-közép-európai államok olyan gazdasági körülményeket teremtsenek, hogy akiknek korábban racionális volt távozni, azoknak megérje hazatérni, akik pedig fontolgatják a távozást, azoknak többé ne legyen észszerű távozniuk.
,,Ez a szülőföld megtartó erejének gazdasági alaptörvénye, ami egyben a megmaradás egyik legfontosabb feltétele is, magyarok és románok és minden térségbeli nemzet számára egyaránt” – jelentette ki Kövér László.
A felavatott beruházás is azt jelzi: Székelyföld él és élni akar, a maga munkájából akar előbbre jutni, nem mások ellen, hanem önmagáért, a székely családokért, a több mint ezer éve itt élő nemzeti közösségért - mutatott rá a házelnök.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az avatóünnepségen köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért – az identitással kapcsolatos kulturális, oktatási támogatások mellett – támogatást biztosított a magyar közösség szülőföldön boldogulását szolgáló gazdasági projektekhez is.
,,A fiatalok sokan ma már nem azért mennek el, mert veszélyben van az identitásuk. Az nem igaz, hogy nincs veszélyben, de sokszor a veszélyt ma már nem érezzük.
– mutatott rá az RMDSZ elnöke. Ezért kellenek az olyan beruházások, gazdaságfejlesztési programok, amelyek szülőföldjükön biztosítják a magyar közösségek gyarapodását, fejlődését – tette hozzá.
A szombaton felavatott vágóhídról és húsfeldolgozóról Jéré Elemér, a csíkjenőfalvi Tercs közbirtokosság elnöke a magyar közmédiának elmondta: a 2,5 millió eurós beruházással 35 munkahelyet teremtettek. A Felcsík mezőgazdasági szövetkezet az állatokat vásárolja majd fel a vágóhíd számára.
Csak természetes hozzávalókkal dolgoznak: egyebek mellett pástétomot, disznósajtot, kolbászt, virslit, szalonnát, tepertőt és párizsit készítenek, környezetbarát módszerekkel.
A húsfeldolgozó termékeit a helyi bemutatóboltban lehet majd megvásárolni, de az avató után mozgóbolt is indul az alcsíki és felcsíki térségbe a termékek forgalmazására.
A beruházás megvalósulását – a Pro Economica Alapítványon keresztül – a magyar kormány 850 ezer euróval támogatta.
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
szóljon hozzá!