Nem tetszik a Daciának és a Renaultnak, hogy a Romániai Autógyártók és -Importőrök Egyesülete (APIA) leállítaná a roncsautóprogramot, ezért a két vállalat kiszáll a szervezetből.
2017. február 06., 17:452017. február 06., 17:45
2017. február 06., 17:562017. február 06., 17:56
Egy héttel azután, hogy a Romániai Autógyártók és -Importőrök Egyesülete (APIA) éves közgyűlésén Brent Valmar, a szervezet alelnöke közölte, hogy le kellene állítani a roncsautóprogramot, az Automobile Dacia és a Dacia, Renault és Nissan márkájú gépkocsikat egyaránt forgalmazó Renault Commercial Roumanie hivatalosan is bejelentette, kilépnek az APIA-ból. Egyébként idén először sem a Dacia, sem pedig a Ford Románia nem képviseltette magát az eseményen – írja a Ziarul Financiar. Nem precedens nélküli ugyanakkor a távolságtartás, a Mercedes-Benz Románia már 2011-ben úgy döntött, hogy nem kommunikálja eladási adatait a szakmai szervezettel, igaz, máig tagjai annak.
A gyártóknak kell a serkentő
Az elmúlt években a Dacia és a Renault erőteljesen támogatta a gépkocsipark felújítását célzó kormányprogramot, ami nem is meglepő olyan körülmények között, hogy mindkét márkának számottevő eladásai vannak a roncsautóprogram keretében. Igazából az importőrök azok, akik gáncsoskodnak a serkentő intézkedés ellen – fő érvük a program leállítása mellett annak kiszámíthatatlansága, hiszen még egyetlen évben sikerült az előre tervezett időpontban elindítani azt.
Ugyanakkor azt is felróják, hogy a roncsautóprogram nagy eladásokat generál, de csak rövid távon, ami miatt a dealereknek hatalmas készlettel kell rendelkezniük ahhoz, hogy a program igazi haszonélvezői lehessenek. Ehhez ellenben sokszor hónapokon keresztül kell tartaniuk a készletet, amit a kisebb forgalmazók vagy importőrök nem tudnak megengedni maguknak. A Dacia mögött azonban ott áll a gyár, ahonnan bármikor fel lehet tölteni az elapadó készletet. A forgalmazók elégedetlenségének másik oka az, hogy a magánszemélyek részéről már évek óta csak a roncsautóprogram hónapjaiban mutatkozott kereslet, az pedig, ahogyan a környezetvédelmi minisztérium növelte a kiutalt keretet, szerintük közvetlenül befolyásolta a romániai gépkocsipiacot.
Támogatják az újautó-eladások bővülését
A Dacia és a Renault Commercial Roumanie egyúttal bejelentette, érdekeiket ezentúl a Romániai Autógyártók Egyesülete (ACAROM) képviseli – ezt a szakmai szervezetet még a daciás Constantin Stroe alapította a kilencvenes évek közepén, és erőteljes lobbieszköz volt a külföldi beruházók idecsábításában. Az APIA-ból távozó gyártó és forgalmazó ugyanakkor jelezte, a továbbiakban is támogatni fognak minden olyan programot, ami serkeni az újautó-eladásokat. Rámutattak, céljuk, hogy a romániai vásárlók minél könnyebben juthassanak hozzá a korszerű technikákhoz, és minél inkább vissza lehessen szorítani a régi járművek okozta környezetszennyezést, az ugyanis egyre nagyobb valós veszélyt jelent a környezetre és a közúti biztonságra egyaránt.
Váltakozó eladási adatok
A tavalyi év utolsó negyedében 101 475 személygépkocsit írtak be forgalomba Romániában – ez 19,4 százalékkal több, mint 2015 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból. 2016 október-decemberében 103 147 személyszállító járművet írtak be a forgalomba, ami 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Ugyanebben az időszakban 2,9 százalékkal több, 24 971 teherszállító járművet vettek nyilvántartásba.
A legnagyobb növekedést a robogóknál és a motorkerékpároknál regisztrálták, 32,2 százalék (1118 egység), a legnagyobb csökkenést pedig a buszoknál mérték, ahol a lejtmenet üteme elérte a –38,5 százalékot (554 egység). 2016 harmadik negyedévéhez képest év végén 15,9 százalékkal csökkent a forgalomba beírt személyszállító, és 3,2 százalékkal a teherszállító gépjárművek száma.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!