Kevesebb idő gyereknevelésre

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a jelenlegi két évről egy évre csökkenti a kormány a gyermeknevelési szabadságot, igaz, a munkába való visszatérést követően a kismamák 500 lejes támogatásban részesülnek, amennyiben a kormány, majd a parlament is rábólint a munkaügyi minisztérium törvénytervezetére.

2010. november 30., 10:002010. november 30., 10:00

Mint arról lapunkban beszámoltunk, Ioan Nelu Botiş munkaügyi tárcavezető a hét végén jelentette be, hogy 12 hónapig nevelhetnék otthon gyereküket a kismamák, azt követően pedig vissza kellene térniük dolgozni, de 500 lej értékű segélyt kapnának további egy évig. Az első egy évre pedig változatlanul megkapnák a 600 lejes minimális támogatást vagy az utolsó 12 hónapban kapott bérük 85 százalékát, de nem több, mint 3400 lejt.

Tegnap Cristian Boureanu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) alelnöke az általa vezetett alakulat támogatásáról biztosította a szintén PDL-s munkaügyi tárcavezető projektjét. Mint kiemelte, az 500 lejes támogatás egy fix összeg lesz majd mindenki esetében, ez pedig a jelenlegi 1800 lejes bruttó átlagbér mintegy 30 százalékának felel meg.

Tegnap egyébként az alakulat vezetőtanácsa is támogatta a jogszabálytervezetet. „Úgy ítéljük meg, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között bátorítani kell a munkába történő visszatérésben azokat a nőket, akiknek jó állásuk van, de emellett van elég bátorságuk gyereket vállalni” – fogalmazott Boureanu, aki arról is beszélt, hogy akik az első egy év után visszatérnek, azok is megkapják majd az 500 lejes állami támogatást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése

Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése
2025. május 22., csütörtök

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete

Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete
2025. május 22., csütörtök

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert

Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert
2025. május 22., csütörtök

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium

Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium
2025. május 22., csütörtök

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár

Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár
2025. május 22., csütörtök

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást

Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást