Számos változással köszöntött be július: a nyugdíjasoknak jó hír, hogy nőtt a nyugdíjpont értéke, mindenkinek rossz hír viszont, hogy a vártnál nagyobb mértékben drágult a villanyáram. Ugyan július elsejétől hatályba lépett a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény is, nem sokan örülhetnek, a legtöbben csak januártól vihetnek többet haza. Számukra a jó hír az, hogy mostantól üdülési csekket kaphatnak.
2017. július 03., 10:132017. július 03., 10:13
Ugyan július elsejétől hatályba lépett a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény, aminek célja a közszférában nyújtott fizetések közötti méltánytalanságok felszámolása, nem sokan örülhetnek, a legtöbben csak januártól vihetnek többet haza.
Kivételt a múlt héten kihirdetett sürgősségi kormányrendelet hatálya alá esők, vagyis a katonák és a védelmi minisztérium szerződéses alkalmazottai jelentenek, ők júliusban 15 százalékkal jobban keresnek, mint egy hónappal korábban.
Az 1450 lej értékű utalványt azonban csak azon intézmények dolgozói kapják meg, amelyek 2017-es évi költségvetésükben előirányozták az ehhez szükséges összeget – hívta fel a figyelmet a hétvégén Mircea Titus Dobre idegenforgalomi miniszter.
„Mi az szeretnénk, ha valamilyen szinten kötelező lenne idén üdülési csekkeket adni. A költségvetés kiigazításakor, aki bele tudja foglalni a büdzséjébe, adhat” – mutatott rá a szaktárca vezetője. Közölte egyúttal, hogy a korábban tervezett elektromos formátum helyett nyomtatott utalványokat kapnak a közalkalmazottak.
A nyugdíjasok is fellélegzhetnek: alaptalannak bizonyultak a híresztelések, amelyek szerint elhalasztanák a nyugdíjak tervezett emelését: Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke egy hétvégi Facebook-bejegyzésben megerősítette, hogy a nyugdíjpont értéke július 1-jétől 1000 lejre nőtt, így a nyugdíjak már augusztustól nagyobbak lesznek.
Amint arról korábban írtunk, a PSD által kidolgozott kormányprogram szerint
Eszerint 2017. július 1-jén a nyugdíjpont a 871 lejes értékhez képest (2016) 1000 lejre nőtt. 2018. július 1-jétől a nyugdíjpont 1100 lej lesz, 2019-ben 1264 lej, 2020-ban pedig 1400 lej. 2021. január 1-jén a nyugdíjpont értéke az átlagfizetés 45 százalékával lesz egyenlő, azaz 1775 lej.
Még egy jó hírrel szolgált ugyanakkor a nyugdíjasoknak a kormány: egy, a kabinet pénteki ülésén elfogadott határozat szerint azok a nyugdíjasok, akiknek a havi nyugdíja nem haladja meg a 900 lejt, 90 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki gyógyszereiket (a B listán szereplő készítményeket) július elsejétől, függetlenül attól, hogy a nyugdíjon kívül van-e vagy nincs más jövedelmük.
Azok a nyugdíjasok, akiknek havi nyugdíja nem haladja meg a 900 lejt, 90 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki gyógyszereiket (a B listán szereplő készítményeket) július elsejétől, függetlenül attól, hogy van-e vagy nincs más jövedelmük.
Mint ismeretes, eddig csak azok a nyugdíjasok részesülhettek a 90 százalékos árkedvezményben, akiknek kizárólag nyugdíjból származott a jövedelme, és az nem haladta meg a 700 lejt.
Fotó: Pál Árpád
Románia minden lakosa számára rossz hírrel indult viszont július: a korábban meghirdetett 1-2 százalék helyett
A drágulás a háztartási fogyasztókat érinti. Mint ismeretes, februárban az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke még úgy nyilatkozott, hogy júliusban várhatóan 1-2 százalékos árnövekedés lesz. A hatóság emlékeztetett, a háztartási fogyasztók esetében az ár 10 százalékát árszabályozott energia teszi ki, a többi 90 százalékot a villamos energia szabadpiaci ára befolyásolja.
A hivatalos nyilatkozatok szerint a mostani drágulást az eredményezte, hogy az energiatőzsdén szokatlanul magas a villamos energia ára, ezért felfüggesztették ideiglenesen a harmadik negyedévi licitet, hogy az újraszabályozás következtében elkerüljék a háztartási fogyasztóknak szánt energia árának további drágulását.
Közölték, az áramtőzsdén a harmadik negyedévben 24 százalékkal volt drágább az áram a második negyedévhez mérten. A szolgáltatók ezért 25 százalékos drágulást kértek, de a hatóság végül átlagban 8 százalékos növekedést hagyott jóvá. A román energiatőzsdén már az év elején megugrott az áram ára az akkori rendkívül hideg időjárás miatt.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!