Az állam 25 500 lejjel támogatja egy 100 százalékban elektromos új autó beszerzését
Fotó: Pinti Attila
Augusztus 19-én, hétfőn indul a környezetkímélő járművek vásárlását támogató Roncsautó Plusz (Rabla Plus) program újabb szakasza – közölte szerdán a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
2024. augusztus 14., 19:052024. augusztus 14., 19:05
A tájékoztatás szerint a magánszemélyek, a jogi személyek, a közigazgatási egységek és a közintézmények is hétfőn 10 órától iratkozhatnak be a programba. A magánszemélyek a programban részt vevő márkaképviseleteknél tehetik ezt meg, a jogi személyeknek pedig az erre létrehozott platformon kell jelentkezniük.
Ebben a szakaszban a magánszemélyek számára 100 millió lejt, a jogi személyek, önkormányzatok és közintézmények számára szintén 100 millió lejt különítettek el. Előbbiek november 25-éig, utóbbiak szeptember 19-éig igényelhetik a támogatást. A sikeresen pályázók egy használt gépkocsi leadásáért cserébe értékjegyet kapnak egy új környezetkímélő jármű megvásárlásához. Legtöbb két használt gépkocsit lehet értékjegyekre váltani.
Az utalványt legtöbb 70 000 euró értékű új környezetkímélő autó megvásárlására lehet fordítani. Az állami intézmények és a közigazgatási egységek 120 ezer lej támogatásra jogosultak, és nem kell régi autót leadniuk cserébe – számolt be az Agerpres.
Március 19-én rajtolnak el a roncsautóprogramok – jelentette be hétfőn Laurenţiu Adrian Neculaescu, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke.
Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.
A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
szóljon hozzá!