2010. november 22., 09:212010. november 22., 09:21
Nem hivatalos értesülések szerint az EU is komoly nyomást fejtett ki Dublinra a támogatás igénybevétele végett, tekintettel az ír pénzügyi válság okozta „járványveszélyre”. Ennek hatásai máris érződnek, ugyanis alaposan megugrottak a költségvetési és adóssággondokkal küszködő többi perifériális euróövezeti tagállam kötvényhozamai is.
Brian Lenihan pénzügyminiszter az ír közszolgálati rádiónak (RTÉ) nyilatkozva felfedte, hogy az ír kormány hivatalos tárgyalásokat folytatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az euróövezeti jegybank (EKB) képviselőivel, és e tárgyalások szombat este lezárultak. Lenihan közölte: e megbeszélések eredményeként azt fogja javasolni a kormánynak, hogy Írország hivatalosan kérjen külső pénzügyi támogatási programot. A pénzügyminiszter nem részletezte, hogy pontosan mekkora programról lenne szó, de elvetette a 70–80 milliárd euróról szóló találgatásokat.
A támogatás fejében Írország négy évre szóló államháztartási deficitcsökkentő programot dolgoz ki. Az ír pénzügyi válság – Görögországétól eltérően – nem elsősorban szuverén adósságválság; a fő problémát az ír bankszektor okozza, amelynek hatalmas kinnlevőségei ragadtak benn az ingatlanpiaci buborék kipukkadásával tönkrement ír építőipari és ingatlanvállalatokban.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.