Nem rohamozták meg a jelzáloghitellel rendelkezők a bankokat

Nem igazolódtak be a hitelcserével kapcsolatos félelmek: a várakozásokkal ellentétben nem rohamozták meg a jelzáloghitellel rendelkezők a bankokat, hogy a lakásukkal törlesszenek, vagyis átadják a pénzintézetnek a bankkölcsönből vásárolt lakást a további részletek befizetése helyett.

Bálint Eszter

2018. április 18., 20:382018. április 18., 20:38

Mint a Román Nemzeti Bank (BNR) által az Economica.net portál rendelkezésére bocsátott adatsorokból kiderül, két évvel a sokat vitatott, 2016/77-es törvény hatályba lépése után, 2018. március 31-éig 8459 hiteles jelezte bankjának, hogy élne a hitelcsere lehetőségével.

Ezek közül 2436 esetben a bank és az ügyfél tárgyalás útján rendezte a kérdést, további több mint 6 ezer esetben azonban a felek perre vitték az ügyet,

és még nem született jogerős ítélet, a BNR-nek pedig nincsenek adatai arra vonatkozóan, hogy ezek milyen stádiumban vannak.

A jegybank statisztikái szerint különben március végéig 2 397 537 640 lej, vagyis mintegy 539 millió euró értékben kértek az ügyfelek hitelcserét. Az elfogadott kérések esetében a kölcsönök zömét külföldi devizában igényelték: 46,83 százalékban euróban, 45,18 százalékban pedig svájci frankban vették fel, és alig 6,92 százalékot tesz ki a lejalapú kölcsönök aránya. 

A BNR által a törvény hatálybalépése előtt felvázolt legpesszimistább forgatókönyv azzal számolt, hogy 300 ezren kívánnak majd a jelzálogba helyezett ingatlannal törleszteni.

Ám menet közben sikerült elérniük, hogy egy sor kockázati tényező kikerült a jogszabályból. Így például nem maradtak a hatálya alatt az Első otthon kormányprogram keretében vásárolt lakások, és küszöbértéket is meghatároztak. Ugyanakkor a szakértő szerint az alkotmánybírósági döntés – ami a jogszabály egyes passzusairól kimondta, hogy alkotmányellenesek – nyomán még tovább csökkentek a kockázatok.

Korábban ugyanakkor a román jegybankon kívül az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), a hitelminősítő intézetek, a külföldi beruházókat tömörítő szervezetek is felemelték a szavukat a tervezett intézkedés ellen,

mint ahogy az üzletemberek, illetve a Romániában tevékenykedő külföldi üzletemberek is megkongatták a vészharangot. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a jogszabály visszamenőleges hatályú, vagyis a hatályba lépése pillanatában már érvényes szerződések esetében is alkalmazható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója