A hibridek fontos szerepet játszanak az elektromos autókra történő átállásban
Fotó: Pinti Attila
Rossz év volt 2024 az elektromos autók számára, de a hibridek nagyon jól zártak, és a közeljövő is szépen csenghet főleg a teljesen hibrid, részben pedig a konnektoros kategóriának. Ugyanakkor a szigorodó környezetvédelmi szabályok és a fokozatosan megszűnő támogatások hosszabb távon a hibridek megítélésének is árthatnak.
2025. március 21., 20:322025. március 21., 20:32
Ha nem következnek be radikális változtatások, 2035-től csak teljesen elektromos meghajtású új autókat lehet majd értékesíteni az Európai Unióban, de az oda vezető út nem egyenes és zökkenőmentes, a hibridek pedig fontos szerepet játszanak az átállásban – olvasható a Hotnews.ro portál elemzésében, amely egy nemzetközi együttműködés keretében született.
Az európaiak tavaly több mint 4 millió hibridet vásároltak minden típusból, azaz olyan gépkocsit, amely egy belső égésű és egy kisebb villanymotorral is rendelkezik. Bár drágábbak, mint a hagyományos benzines autók, a hibrideknek számos előnyük van:
A Pulse nevű európai projekt keretében készült elemzésben rámutatnak: az öreg kontinensen sok autós még nem áll készen arra, hogy száz százalékban elektromos autókra váltson, az ár, a hatótávolság és a nem mindenhol jól kiépített töltőinfrastruktúra miatt.
különösen, mivel megjelentek a megfizethetőbb modellek: például a Daciánál, de kínai gyártók (MG, és a jövőben a BYD) is ide sorolhatók.
A teljesen elektromos nagy modellek több mint 50 000 euróba kerülnek, ezért csak kevés vásárló engedheti meg magának. A teljesen hibrid (full hybrid) kategóriában már sok nagyméretű modell található, amelyeket egy 4-5 tagú család hosszú utakra is használhat. A Dacia nagy modelljei (mint a Jogger) pedig már 30 000 euró alatt is megvásárolhatók. Ugyanakkor kis hibrideket már 20 ezer euró alatt is piacra dobtak, főleg a kínaiak.
A hibrid autókat három fő kategóriába soroljuk:
a lágy hibrid (MHEV – Mild Hybrid Electric Vehicle) olyan autó, amelyben az elektromos motor nagyon kicsi, és csak segíti a belső égésű motort (önmagában nem képes meghajtani az autót); ezeknek alacsonyabb az üzemanyag-fogyasztásuk és a károsanyag-kibocsátásuk, de nem lehet tisztán elektromos meghajtással használni őket, és nem lehet konnektorból tölteni;
a teljesen hibrid (full hybrid vagy HEV – Hybrid Electric Vehicle) bármikor képes akár akkumulátorról, akár belső égésű motorral, akár mindkettővel meghajtva menni; az elektromos akkumulátor automatikusan töltődik a fékezésből és a belső égésű motorból származó energia visszanyerésével; ezeket az autókat nem lehet konnektorból tölteni;
a konnektoros hibrid (plug-in hybrid, PHEV) villanymotort és belső égésű motort is tartalmaz, nagy mennyiségű elektromos energiát képes tárolni, általában 20-60 kilométert is meg lehet tenni vele tisztán elektromos üzemmódban; az akkumulátor közönséges elektromos hálózat konnektorához csatlakoztatva feltölthető
A „villamosított” kategóriába tartozó járművek a teljesen elektromos (BEV, Battery Electric Vehicle), a plug-in hibrid (PHEV) és a teljesen hibrid (HEV) járművek. Tavaly összesen 37 ezer ilyen új autót helyeztek forgalomba Romániában, 2500-zal többet, mint 2023-ban, és négyszer többet, mint 2020-ban – derül ki a romániai autógyártók és -importőrök szövetségének (APIA) adataiból.
– írja a Hotnews. Tavaly 21 000 teljesen hibrid autót helyeztek forgalomba, míg 2023-ban 14 000-et, 2020-ban pedig 5000-et. Idén akár 40 százalékot is meghaladó növekedés várható, különösen mivel több új modell kerül piacra. A legkelendőbb full hibrid modellek januárban a Dacia Duster, a Toyota Yaris Cross és a Toyota Corolla voltak.
A konnektoros hibridek esetében nagy probléma az emberek „lustasága”
Fotó: Pinti Attila
A plug-in hibridek esetében a forgalomba helyezések tavaly 15 százalékkal, 6400 autóra emelkedtek, idén pedig 25 százalékos növekedés várható. 2020-ban még csak 1000 plug-in hibridet regisztráltak. A legkelendőbb PHEV modellek januárban a Volkswagen Golf, a Ford Kuga és a Mercedes Benz GLC voltak. Az elmúlt öt évre, 2020-2024-re visszatekintve összesen 45 000 új teljesen elektromos autót, 20 000 plug-in hibridet és 62 000 teljesen hibridet helyeztek forgalomba.
Dan Vardie, a romániai autógyártók és -importőrök szövetségének elnöke a portálnak elmondta, a full hibrid technológia meglehetősen régi, megelőzte a modern elektromos autókat, és a gyártók nagyon jól elsajátították, hatékonyan párosítják a belső égésű motoros hajtással.
kimutatások szerint kevesen töltik fel rendszeresen az akkumulátort, és csak tiszta benzines formában használják a nagy autókat, ami igencsak környezetszennyező. Ezért az Európai Unió szigoríthat a PHEV megítélésén, a károsanyag-kibocsátási küszöbökön, és az állami támogatások is eltűnhetnek. Az APIA javaslata szerint Romániában is fokozatosan ki kellene vezetni a roncsautóprogramokból valamennyi hibridtípus vásárlási finanszírozását: 2027-től a lágy hibridet, 2028-tól a full hibridet, 2029-től pedig a PHEV-et.
Két nappal az előző drágítás után, pénteken újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt az Izrael és Irán között dúló háború kitörése óta.
Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
Alin Andrieș pénzügyi államtitkár fogja képviselni Romániát az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) pénteki ülésén.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.
A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.
szóljon hozzá!