Fotó: Veres Nándor
Országos viszonylatban több mint 20 ezerre tehető a sertésekkel törvénytelenül kereskedő személyek száma – nyilatkozta az országos állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság (ANSVSA) alelnöke. Mihai Ponea szerint a kupecek is felelősek az afrikai sertéspestis terjedéséért.
2021. november 21., 17:092021. november 21., 17:09
Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva Mihai Ponea rámutatott,
intézkedések hiányában ugyanis „a gazdák és a fogyasztók húzzák majd a rövidebbet”.
Az ANSVSA a közeljövőben ellenőrzéseket végez az illegális sertéskereskedelmet folytató személyek leleplezésére. Az alelnök szerint az úgynevezett próbavásárló módszert fogják alkalmazni, azaz felhívják telefonon a közösségi médiában és különféle internetes oldalakon hirdető sertésárusokat, érdeklődnek az áruról, majd találkoznak az eladóval. „Ez is egy módszer arra, hogy szankcionáljuk és visszaszorítsuk ezt a fajta kereskedelmet” – magyarázta.
Mihai Ponea elmondta, jelenleg a képviselőház előtt van az úgynevezett sertéstörvény tervezete, amely szintén az illegális kereskedelem és az állatok ellenőrizetlen mozgásának felszámolását célozza.
Az ANSVSA szerint november 18-án 516 aktív afrikaisertéspestis-góc volt az országban, ezek közül 17 kereskedelmi sertésfarmon. 2019-től mostanig 3819 gócot sikerült felszámolni. Az afrikai sertéspestist okozó vírus jelenlétét legelőször 2017. július 31-én jelezték Romániában. Azóta a nyilvántartások szerint összesen 5945 vaddisznót fertőzött meg a kór 41 megyében.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
szóljon hozzá!