Pénzintézés. A bíróság szerint a bankoknak jogukban áll eleinte inkább a kamatot visszafizettetni a hitelesekkel
Fotó: Gábos Albin
Jogerősen is elvesztette az első bírósági pert az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a bankokkal szemben.
2024. július 09., 17:202024. július 09., 17:20
A pénzintézetek 19 jogorvoslati eljárást indítottak, miután az ANPC tavaly tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen egymillió lejre bírságolt 19 romániai bankot. Utóbbiak először a bírságokat és egy új hiteltörlesztési módszer végrehajtását rögzítő rendelet alkalmazásának felfüggesztését érték el, majd alapfokon sorra nyerték meg a pereket – eddig hetet –, amelyeket azért indítottak, hogy az igazságszolgáltatás kimondja: jogtalan döntést hozott a hatóság, ezért törölni kell határozatát.
Amint arról beszámoltunk, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt tavaly májusban összesen egymillió lejre bírságolt 19 romániai bankot az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság. A vizsgálatok során a fogyasztóvédelem arra a következtetésre jutott, hogy a pénzintézetek a 10 évesnél hosszabb futamidejű hitelek esetében úgy állították össze a törlesztési tervet, hogy az első években a törlesztőrészlet 25 százalékát tette ki a hitel és 75 százalékát a kamatok.
Az ANPC felügyelői új hiteltörlesztési tervek kidolgozását írták elő a bankoknak, hogy a fogyasztók a fennálló tőketartozást egyenlő részletekben törlesszék a teljes futamidő alatt. Horia Constantinescu, a fogyasztóvédelmi hatóság akkori országos vezetője annak idején úgy nyilatkozott: súlyos teher a hitelesek vállán, hogy a hitelszerződés futamidejének feléhez érve többnyire kamatokat fizettek, és csak nagyon keveset törlesztettek a kölcsönből.
A következő 19 bank kapott pénzbüntetést: ING Bank, First Bank, Credite Europe Bank, OTP Bank Románia, Alpha Bank, Transilvania Bank, Raiffeisen Bank, BCR, Patria Bank, Unicredit Bank, BRD Groupe Societe Generale, Exim Bank, Procredit Bank, Intesa Sanpaolo, Techventures Bank (a volt Vasúti Kereskedelmi Bank), Libra Bank, CEC Bank, Garanti Bank és Vista Bank.
„Ha ezek a hitelszerződések kiegyensúlyozottak, racionálisak és a hitelesek számára kedvezők lennének, akkor most nem élne át pénzügyi drámát nagyon sok család Romániában. Az általunk feltárt és büntetett rendellenesség mögött a jelek szerint csoportérdekek és kartellre utaló magatartások lapulnak” – nyilatkozta a bankokat burkoltan uzsoratevékenységgel megvádoló főfogyasztóvédő, hozzátéve, a bankkölcsönökkel kapcsolatos jelenségről tájékoztatták a Versenytanácsot is.
A hatóság fellépése egyébként abban az időszakban jött, amikor az infláció miatt folyamatosan nőttek a kamatok, és mivel a legtöbb hiteles változó kamatozású kölcsönt vett fel, a havi törlesztőrészletek jelentősen megugrottak – főleg a futamidő első felében lévők, amelyek nagy hányada ugyebár kamatvisszafizetést tartalmaz.
A Profit.ro portál beszámolója szerint most az első jogerős bírósági ítéletet a bukaresti táblabíróság hozta meg, elutasítva a fogyasztóvédelmi hatóság fellebbezését a fővárosi törvényszék által alapfokon kimondott ítélet ellen.
Emiatt a bíróság nem is bocsátkozott elemzésbe, nem foglalkozott a többi érvvel. Van viszont olyan alapfokú ítélet is, amelyben a törvényszék mélyebben kielemezte a problémát. A Libra Bank esetében a bíró úgy ítélte meg, a példaként felhozott hitelszerződésben (amelynek megkötése nem történt hat hónapnál régebben) nincs arra utaló jel, hogy a pénzintézet tisztességtelen gyakorlatot alkalmazott volna.
Az ítész szerint – az ANPC érveivel ellentétben – a visszafizetési táblázat „tiszta és érthető” adatokat tartalmaz, amelyet egy átlagos fogyasztó is könnyen értelmezni tud a számok láttán, amelyekből kiderül, hogy a hiteltörlesztés első éveiben a havi részlet nagy hányadát a kamat teszi ki, az arány pedig a futamidő végéhez közeledve megfordul. A törvényszék indoklásában azt is megfogalmazta, hogy a törlesztőrészlet számítási módja nem csak a perben érdekelt bank sajátossága, hanem szerte az Európai Unióban használatos módszer.
Egyébként a bankok elleni hadjáratot elindító főfogyasztóvédő, Horia Constantinescu időközben lemondott az ANPC vezetői tisztségéről, hogy megpályázza Konstanca polgármesteri székét a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben. Miután elvesztette a választásokat, elfoglalta a megyei fogyasztóvédelmi hivatal korábban is általa elfoglalt helyettes vezetői tisztségét. Az országos hatóság elnöki tisztsége továbbra is betöltetlen. Horia Constantinescu korábban rendre kitérő választ adott azokra a kérdésekre, mi lesz, ha a populista ízű intézkedések nem állnak meg a lábukon az igazságszolgáltatás előtt. Döntése kritizálóit rendre a „bankok kiszolgálóinak” nevezte.
Az OTP Bank Románia javára döntött a bíróság a román fogyasztóvédelmi hatósággal fennálló konfliktus ügyében, felfüggesztve a törlesztőrészletek számítási módjára vonatkozó elnöki rendelet végrehajtását.
Damoklész kardjaként lebeg már jó ideje a fejünk felett az óriásira dagadt költségvetési hiány lefaragására irányuló intézkedéscsomag. Elemzők szerint az áfaemelés egyetlen nyertese a román állam lenne.
Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni a 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.
Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
szóljon hozzá!