2012. május 23., 08:542012. május 23., 08:54
A 27 tagállam vezetője, valamint az általuk alkotott Európai Tanácsot elnöklő Van Rompuy és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök – Van Rompuy meghívólevelének fogalmazása szerint – „egy integráltabb rendszer irányában történő elmozdulásra” tesz kísérletet, mert ennek kilátása „növelné az euróba és általában az európai gazdaságba vetett bizalmat”. Az állam- és kormányfők a munkavacsora formáját öltő találkozón megvitatják a közelmúltbeli euróövezeti fejleményeket is, mindenekelőtt a görögországi választások után kialakult helyzetet. Érintőlegesen szót ejtenek várhatóan a 2014 utáni hosszú távú EU-költségvetésről is, amelyről még folynak a tagállamközi tárgyalások, továbbá a jövő évi uniós büdzséről, amely szintén vitákat váltott ki a tagországok között. Van Rompuy azt is leszögezte: nem az a cél, hogy döntéseket hozzanak, hanem hogy előkészítsék azokat a határozatokat, amelyek a június végére tervezett, félév-záró EU-csúcsértekezleten várhatók. n Hírösszefoglaló
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.