Erdélyinek indult, Délkelet-Európa legnagyobbja lett, pedig nagyon görbén néznek a bankokra Romániában

Kiveszik a részüket. A BT a romániai bankpiac csaknem 20 százalékát tudhatja magáénak •  Fotó: Facebook/Banca transilvania

Kiveszik a részüket. A BT a romániai bankpiac csaknem 20 százalékát tudhatja magáénak

Fotó: Facebook/Banca transilvania

Igazi sikertörténet a Transilvania Banké, amely az elmúlt három évtizedben a csaknem félszáz, nagyrészt kolozsvári üzletember által „összedobott” néhány millió dolláros indulótőkét olyan jól forgatta-fialtatta, hogy az aktívák által képviselt vagyon immár csaknem 30 milliárd euróra rúg. Az eredetileg csak Erdélynek szánt regionális pénzintézet évek óta nemcsak Románia, hanem Délkelet-Európa legnagyobb bankja is. Bár a tizenegy ország képviselőit felvonultató rangsor szerint a romániai pénzintézetek a térség legerősebb bankjai, kissé meghökkentő, hogy eközben világszerte Romániában a legrosszabbak közt a bankárok és a bankok megítélése.

Páva Adorján

2023. november 06., 10:222023. november 06., 10:22

Továbbra is a Transilvania Bank (BT) Délkelet-Európa legnagyobb pénzintézete – derül ki a Seenews 2022-es adatokat elemző jelentéséből. A bulgáriai székhelyű, nagyrészt a balkáni térségre összpontosító, gazdasági hírportált is működtető nemzetközi piackutató cég rangsora szerint a kolozsvári alapítású BT – amely sorozatban ötödször zár az élen – a horvát Zagrebacka Bankát előzi meg, amely a korábbi listához képest helyet cserélt a Román Kereskedelmi Bankkal (BCR).

Az erdélyi pénzintézet megerősítette vezető pozícióját, hiszen aktívái 7,1 százalékkal nőttek, a vagyon immár mintegy 27,1 milliárd euróra tehető. A BT termelte a legnagyobb nyereséget is az elmúlt évben, 440,2 millió eurót.

Ez jelentős növekedés az egy évvel korábban, 2021-ben jegyzett 362,3 millió euróhoz képest. A listavezető pénzintézet forgalomban lévő részvényeinek teljes piaci értéke 2,8 milliárd euróra rúg; a piaci kapitalizáció legfőbb részvényese a holland NN Group 10,11 százalékos részesedéssel, a következő legnagyobb részvénycsomagot az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD) birtokolja (6,87 százalék) – idézi az adatokat az Economedia.ro portál.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

A délkelet-európai térség alatt Albániát, Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Horvátországot, Koszovót, Észak-Macedóniát, Montenegrót, Szerbiát, Szlovéniát, a Moldovai Köztársaságot és Romániát kell érteni; a Seenews 100-as toplistáján utóbbi ország 18 bankkal „uralja a prérit”, Bulgária 17, Szerbia 13 képviselőt vonultat fel. A rangsorban szereplő romániai pénzintézetek az aktívák tekintetében összesen 137,98 milliárd eurós vagyonnal rendelkeznek, amely a teljes top 100-as mérlegtétel csaknem harmadát teszi ki. A 18 romániai bank összesen 2,077 milliárd eurós nyereséggel dicsekedhet, amely a legnagyobb száz profitjának 35 százaléka.

A Transilvania Bank természetesen Romániában is listavezető, ahol a piac csaknem 20 százalékát kanyarítja le magának, a BCR 13,69, a Román Fejlesztési Bank (BRD – Groupe Société Générale) pedig 10,16 százalékkal követi. Jelentősebb részesedést tudhat magáénak még a CEC Bank (9,51%), a Raiffeisen (8,92), az ING (8,32) és az UniCredit (8,13), a 8. helyezett Exim Banca Românească már csak 3,39 százalékot mutat fel.

•  Fotó: Facebook/Banca transilvania Galéria

Fotó: Facebook/Banca transilvania

Azonban éppen átalakulóban a romániai bankpiac: a harmadik erő jöhet létre két ismert pénzintézet fúziójából. Amint arról beszámoltunk, az UniCredit bejelentette, hogy Romániában egyesül az Alpha Bankkal, így a helyi piac harmadik legnagyobb bankja jön létre, amelynek együttes piaci részesedése az aktívák tekintetében több mint 11 százalékos lehet. A mezőnyből kimagasló BT vezető pozíciója így sem kerül veszélybe.

Pedig eredetileg maguk az alapítók sem gondolták, hogy ekkorára nő. A pénzintézetet 1993-1994-ben hozta létre 46, túlnyomórészt kolozsvári üzletember, azzal a céllal, hogy az erdélyi régiónak legyen egy saját bankja.

Az első vezérigazgató Iosif Pop volt, aki a Román Nemzeti Banknál dolgozott, majd a forradalom után a Román Külkereskedelmi Bank (BRCE) kolozsvári fiókjának vezetője lett. Egyik korábbi visszaemlékezése szerint 4 millió dollárral indultak, de valójában először csak 2 millió dollárt fektettek be. „Szegényen, nagyon szegényen kezdtük” – idézte fel Pop, aki 2002-ig vezette a vállalkozók támogatására elejétől fogva nagy hangsúlyt fektető BT-t. Egyébként az alapítók listáján két magyar nevet találunk: Tóthfalusi János kolozsvári üzletemberét, illetve Jávorszky Imréét, akit bécsi illetőségűként említenek.

•  Fotó: Blog.bancatransilvania.ro Galéria

Fotó: Blog.bancatransilvania.ro

A Transilvania Bank – ahogy a neve is sugallja – eleinte regionális pénzintézetként kívánt helyet szorítani magának a piacon. Ezt tükrözte az első logója is, amely az erdélyi középkorból inspirálódott. „Végül arra esett a választás, amely a leginkább tükrözte Erdély történelmi töltetét. Az írásstílus, a bárdok és a pajzs egyaránt harcos, középkort idéző szimbólumok, melyek Erdélyre és történelmi fejlődésére jellemzők. Mindez a BT érvényesülésért vívott harcát is jelképezte, illetve a harcba szállók kitartását is” – nyilatkozta korábban a logót megálmodó Ioana Avram kolozsvári építész. Az első jelkép sárga-fekete színű volt, a sárga a jövőben megtermelt „aranyat” kívánta jelképezni.

A gazdagság pedig nőttön nőtt a kezdeti, nehezebb időszak után.

Az első arculatváltást 2003-ban ejtették meg, amikor az eredetileg regionális tényezőként elképzelt BT már felvállaltan országos babérokra tört. Az immár nemzetközi tervezők által elkészített új logó megőrizte a két alapszínt, viszont már egyszerűbbé-korszerűbbé vált. Ez az arculat – kisebb ráncfelvarrásokkal – végigkísérte a kolozsvári-erdélyi bank komplex, nemcsak országosan, hanem nemzetközileg is elismert pénzintézetté válási folyamatát. Aztán 2016-ban érkezett a jelenleg is alkalmazott logó, amely már erőteljesen országos, nemzeti jegyeket visel magán, hiszen a sárga színhez a piros és kék társult, ugyanakkor a BT-hagyományt a páncélforma megőrzésével tartották fenn.

Közben a Transilvania Bank – amelynek honlapja magyar nyelven is elérhető – rohamosan fejlődött, mégpedig immár bő egy évtizede a török Ӧmer Tetik irányítása alatt. A mostani vezérigazgató mandátuma idején megötszörözték aktíváikat – többek között a Volksbank és a Bancpost felvásárlásával –, és a harmadik legnagyobb romániai bankból az elsővé léptek elő (2018-ban), illetve nemzetközi szinten is megkerülhetetlen erővé váltak.

„Szilárd elhatározásunk hozzájárulni a bank fejlődéséhez, illetve a román gazdaságban betöltött szerepe növeléséhez. Úgy érezzük, hogy ez még csak a kezdet, és alig várjuk, hogy újabb fejezeteket írjunk a Transilvania Bank sikertörténetében” – nyilatkozta Ӧmer Tetik idén májusban, tízéves BT-múltja apropóján.

•  Fotó: Facebook/Banca transilvania Galéria

Fotó: Facebook/Banca transilvania

Bár a Seenews tizenegy ország képviselőit felvonultató rangsora szerint a romániai bankok a délkelet-európai térség legerősebb pénzintézetei, kissé meghökkentő, hogy eközben világszerte Romániában a legrosszabbak közt a bankárok és a bankok megítélése.

Mindez az Ipsos közvélemény-kutató cég legfrissebb nemzetközi felméréséből derül ki, melyben 31 országból érkező adatot összesítettek. A jelentés szerint a romániaiak csupán 11 százaléka állítja, hogy megbízik a bankárokban – ez a legalacsonyabb arány a 31 országot vizsgáló listán, amelyen egyébként a második legrosszabb a 12 százalékkal szereplő Magyarország.

Ugyanakkor a romániaiak 57 százaléka kimondottan bizalmatlanul viszonyul a bankrendszerhez – ez esetben ez a második legnagyobb arány, ugyanis Spanyolországban (ahol kevesebb volt a „semleges” alany) 61 százalék tartja megbízhatatlannak az ország bankrendszerét; Magyarország itt 53 százalékon áll. Az általános megítélés szerint a világ – megkérdezett – polgárainak 25 százaléka megbízik a bankárokban, 38 százalékuk pedig bizalmatlan velük szemben, a többiek semlegesek (azaz az 1-től 5-ig tartó skálán a 3-as minősítést adtak válaszukban).

Románia esetében más felmérésekből kiderül, a nagyfokú bizalmatlanság nem feltétlenül azt jelenti, hogy a lakosok kevésbé veszik igénybe a banki szolgáltatásokat. Hanem inkább azt a meglátást, általános véleményt tükrözi, miszerint például egy hitel odaítélésekor elsősorban nem az ügyfél érdekeit nézik, „csak a bank jár jól”, miközben „az utolsó bőrt is lenyúzzák a szegény emberről”. Aki azért ettől függetlenül rendületlenül vesz fel kölcsönt, mert sok esetben más forrásból bizony nem futja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről
2025. július 09., szerda

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást
2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését