Első albérlet: az alkalmazási módszertan sem tisztázta a vitatott pontokat

Úgy tűnik, az alkalmazási módszertannal sem sikerült tisztázni az Első albérlet program körüli kérdőjeleket. Bár a kormánytámogatás már igényelhető, az érintettek szerint nagy a káosz a munkaerő áramlását serkentő intézkedés körül.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2017. június 14., 12:382017. június 14., 12:38

Az egy hete megjelent módszertan szerint azok a munkanélküliek, akik lakhelyüktől legalább ötven kilométernyi távolságban kapnak állást, adómentes áttelepedési jutalékban részesülnek. Ezt az összeget a munkanélküliségi alapból finanszírozzák, és az albérlettel és a közműszámlákkal járó kiadások 75 százalékát fedezik 900 lej értékig.

Mint a Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség tájékoztatásából is kiderül, a támogatás

azoknak a személyeknek jár, akiknek legalább tizenkét hónapig nem sikerült teljes munkaidős állást találniuk,

és havi jövedelmük – egyedül vagy a családban – nem haladta meg az 5000 lejt. A támogatás legtöbb 36 hónapig folyósítható.

A hivatal ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy bár az alkalmazási módszertan csupán június 6-án jelent meg, maga a törvény január 25-étől érvényes, így akik időközben helyezkedtek el lakhelyüktől legalább 50 kilométeres távolságra, azoknak is jár a támogatás, június 6-ától 60 nap áll a rendelkezésükre, hogy benyújtsák az igénylést a munkaerő-elhelyező ügynökséghez. Akik pedig ezután találnak félszáz kilométernyire munkahelyet maguknak, azoknak az alkalmazástól számított 60 napon belül kell a kérést benyújtaniuk.

Nagy a káosz a munkaerő-vándorlás ösztönzésére megítélt lakbértámogatás körül

– jelentette ki kedden érdeklődésünkre Kelemen Tibor. A Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója szerint a féléves késéssel megjelent módszertan sem nyújt biztos fogódzókat a támogatás odaítélésében, nem szögeztek le egyértelmű szabványokat, így minden kérést, minden esetet külön-külön kell elemezniük, és így is félő, hogy visszaélések lesznek. Sokan nem a munkahelyért, hanem csak a lakbértámogatásért költöznek,

gyakran nem a munkavállalás, hanem a családegyesítés van a háttérben.

Kelemen Tibor azt mondja, Kovászna megyéből nem kérik sokan a támogatást, viszont vannak, akik a keleti megyékből már korábban oda költöztek, és most élnek a lehetőséggel, megpályázzák az állami támogatást.

„Nagyon körültekintően kell eljárni, hiszen nehéz követni, hogy a támogatott betartotta-e a feltételeket, például mennyi időre foglalta el a munkahelyet.

Idézet
Utólag derülhet ki, hogy már rég nem dolgozik, és még mindig kapja a lakbértámogatást,

akkor pedig a számvevőszék az ügynökségen kéri számon a kifizetett összegeket” – fogalmazta meg aggályait Kelemen Tibor.

Ugyanakkor – tette hozzá – a bürokrácia is hatalmas, például ahhoz, hogy a közműszámlákba bepótolhassanak, a számláknak a támogatott munkavállaló nevére kell érkezniük. „Ha albérletben vagy szolgálati lakásban lakik, akkor nehéz megoldani, hogy a szolgáltatók az ő nevére számlázzanak” – mutatott rá a helyzet visszásságára a szakember. Kérdésünkre pedig közölte, Kovászna megyében eddig még nem ítéltek meg lakbér-támogatást, de szóban már több potenciális kedvezményezett érdeklődött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli