Elmarasztalta Romániát az IMF-vezér

Cáfolta csütörtökön Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke, hogy az országot fizetésképtelenség fenyegetné. A jegybankelnök azt követően nyilatkozott a témában, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Romániát azon európai országok közé sorolta, ahol akár előállhat az államcsőd. Újságírói kérdésre Isărescu hangsúlyozta: nincs semmiféle veszélye annak, hogy Románia leállítaná kifizetéseit. Az adóssága szeptember végén 89,1 milliárd euró volt, a GDP-hez viszonyított eladósodottság szintje csupán 32 százalék.

2010. november 26., 04:282010. november 26., 04:28

Hasonlóképpen vélekedett a témában Daniel Dăianu volt pénzügyminiszter is. Mint hangsúlyozta, meglepődött a nyilatkozaton, és nem hiszi, hogy fennállna a fizetésképtelenné válás esélye, hiszen ez kétségbe vonná az IMF-programok hatékonyságát. Hozzátette: a számok ismeretében Románia jobban áll több európai uniós tagállamnál is.

Másképp látja azonban a helyzetet Crin Antonescu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnöke. Mint hangsúlyozta, pártja már két éve rendszeresen felhívja a figyelmet a fizetésképtelenné válás veszélyére. „Igen, Románia a csőd szélén áll két év Boc-kormányzás után, amelyhez az IMF is asszisztált. Ez utóbbit azonban nem érinti ez a helyzet, mivel előbb vagy utóbb meg fogja kapni Romániától a pénzeket.

Mint ismeretes, a román gazdaság két éve recesszióban van: a bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 0,7 százalékkal esett viszsza az idei második negyedévhez viszonyítva, és éves viszonylatban is GDP-csökkenést regisztráltak: a tavalyi év harmadik negyedévéhez képest az idei harmadik negyedévi GDP értéke 2,3 százalékkal kisebb. Szintén 2,3 százalékos GDP-csökkenést regisztráltak az év első kilenc hónapjában a tavalyi január–szeptember közötti időszakhoz viszonyítva. A GDP a negyedik negyedévben is várhatóan 0,1 százalékkal csökkenni fog, 2010-ben pedig a bruttó hazai termék várhatóan 2,5 százalékkal lesz kisebb 2009-hez viszonyítva.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése

Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése
2025. május 22., csütörtök

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete

Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete
2025. május 22., csütörtök

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert

Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert
2025. május 22., csütörtök

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium

Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium
2025. május 22., csütörtök

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár

Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár
2025. május 22., csütörtök

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást

Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást