A kettős élelmiszerminőség gyakorlata egyértelmű csalás, és ha az Európai Unió nem tesz a helyzet megváltoztatásáért, Szlovákia európai polgári kezdeményezést indítványoz az ügyben – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön a visegrádi csoport kormányfőinek varsói találkozója után.
2017. március 02., 16:492017. március 02., 16:49
2017. március 02., 18:042017. március 02., 18:04
A csúcstalálkozó résztvevői az Európai Unió jövőjéről, illetve a nemzetközi nagyvállalatok által forgalmazott élelmiszereknek egyes régi és új uniós tagországokban tapasztalható eltérő minőségéről tárgyaltak, utóbbiról szlovák kezdeményezés alapján.
A kettős élelmiszerminőség gyakorlatát Robert Fico elfogadhatatlannak, egyértelmű csalásnak és veszélyes politikai üzenetnek minősítette. Egyúttal felszólította az Európai Parlamentet, hogy vizsgálja meg az ügyet. Leszögezte, hogy ha az uniós szervek „nem tanúsítanak tisztességes hozzáállást”, nem zárja ki, hogy Szlovákia az európai polgári kezdeményezés eszközéhez nyúl, és így gyakorol nyomást az Európai Bizottságra.
Robert Fico hangsúlyozta: a kettős élelmiszerminőség nem műszaki kérdés, hanem veszélyes politikai üzenet és az Európai Unió alapelvét érinti, abban a tekintetben, hogy „vagy mindenki egyenlő, vagy kölcsönösen átverjük egymást\". „Ne mondják nekünk – ezen repülőgép V4-es utasainak – azt, hogy az első osztályon ülünk, amikor a lehető legfapadosabb járaton utazunk” – fogalmazott a szlovák miniszterelnök, hozzátéve: ez a hozzáállás politikailag teljesen elfogadhatatlan. Hozzáfűzte: Pozsony folytatni fogja a kettős élelmiszerminőségről indított vizsgálatát, ugyanakkor felszólítja az Európai Parlamentet, vizsgálják meg a törvényi környezetet, mivel „egyértelmű csalásról” van szó.
A Varsóban most elfogadott közös nyilatkozatra utalva Fico azt mondta: világos felszólítást fogalmaztak meg, és meggyőződése, hogy az Európai Bizottság (EB) reagálni fog. Megjegyezte: bár erről nem tárgyaltak a miniszterelnöki csúcson, de ha az EB részéről „nem tisztességes, hanem technokrata elbánást tapasztalnak\", akkor Pozsony „a multinacionális vállalatok sértő gyakorlata\" miatt európai polgári kezdeményezéssel él az ügyben.
Az OMV Petrom azt tervezi, hogy a Fekete-tengerből kitermelt gáz egy részét Romániában fogja felhasználni, de a magyarországi keresletre is számítanak – derült ki a cég illetékeseinek beszámolójából.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett előzetes adatai szerint tavaly 0,9 százalékkal nőtt a román gazdaság.
A decemberi 5,14 százalékról januárban 4,95 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A külföldi közvetlentőke-befektetések volumene tavaly Romániában 5,730 milliárd euróra csökkent az előző évi 6,748 milliárd euróról – számolt be csütörtökön a Román Nemzeti Bank.
Romániában tavaly 5 746 452 munkavállalót tartottak nyilván, ami az utóbbi évtized rekordját jelenti – közölte csütörtökön a munkaügyi minisztérium.
Még a hónap fele sem telt el, de csütörtökön már harmadik alkalommal emelte üzemanyagárait a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom, miután januárban hét áremelést és két árcsökkentést hajtott végre.
Két részletben, összesen 800 lej támogatást kapnak idén a kisnyugdíjasok – erősítette meg Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején a szerdán kiszivárgott értesülést.
Tavaly decemberben novemberhez képest 257 lejjel (4,8 százalékkal) 5645 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Schengen következménye, hogy márciustól buszokkal hozzák a magyarországiakat Romániába vásárolni, céget alapítanak a bevásárlóturizmusra. A romániai vásárlás iránt a jelek szerint sokan érdeklődnek.
Romániában terjeszkedik a Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform: februártól a bukaresti alapítású Bonapp a Munch leányvállalataként folytatja a működését – közölte a Munch az MTI-vel kedden.
szóljon hozzá!