2010. november 12., 13:292010. november 12., 13:29
A járművek felszereltségét illetően nem lesznek ellenőrzések, ám a téli gumik hiánya miatt balesetet vagy fennakadást okozó gépkocsivezetők borsos bírságra számíthatnak. A téli gumik használata 2011. november 1-jétől lesz kötelező.
Cáfolta a Közlekedési Minisztérium azt a sajtóban napvilágot látott információt, miszerint a gépkocsik számára már idén kötelező a téli gumik használata. „A gépkocsivezetők nem kötelesek téli gumikat használni, azonban ha balesetet okoznak, árokba csúsznak, vagy elzárják az utat, akkor bírságra számíthatnak, sőt az úttest szabaddá tételének költsége is őket fogja terhelni” – nyilatkozta Anca Boagiu tárcavezető azt követően, hogy találkozott a fuvarozók képviselőivel.
A bírságok összege 400 és 2000 lej között változik, s az autótulajdonosok fel kell hogy készüljenek arra is, hogy a biztosítók nem fogják megtéríteni a járműben esett kárt, ha az nem volt téli gumival felszerelve.
A téli gumiknak a településeken kívüli közutakon való használata csak 2011. november 1-jétől lesz kötelező. A minisztérium azért állt el eredeti szándékától, miszerint már az idei télen kötelezővé tegye ezt, hogy a gépkocsivezetőknek legyen idejük felkészülni.
A szakhatóság adatai szerint tavaly télen a hazai utakon a nem megfelelően felszerelt gépjárművek által okozott fennakadások összesen 67 napot tettek ki. A téli gumival nem rendelkező gépkocsik elakadása miatti költségek elérték a 2,18 millió lejt.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.