Egy évet késik a bértábla

Jövőre még nem fogják alkalmazni az egységes bértáblát, de a közalkalmazottak bérezésére vonatkozó törvény előírásainak nagy része január 1-én életbe lép. A tegnap délutáni kormányülésen eldőlt az is, hogy a parlament elé a 670 lejes minimálbérre vonatkozó javaslat kerül. A kormány azt tervezi, hogy a közalkalmazottaktól idén elvett pénz egy részét visszaadja, 15 százalékkal megemelve a megkurtított béreket. Az 1000 lejnél kevesebbet keresők ennél nagyobb arányú pluszjuttatásra számíthatnak.

Pengő Zoltán

2010. november 18., 08:552010. november 18., 08:55

Jövőre még nem lép életbe a közalkalmazotti bértábla, az új bérezési rendszert csak 2012-vel kezdődően fogják alkalmazni. Ezt az értesülést kürtölte világgá tegnap este több országos sajtóorgánum, miközben a kormány ülése még tartott.

A Boc-kabinet tanácskozása lapzárta után ért véget. Azt követően, hogy a kormányülés előtt Emil Boc (bal oldali képünkön) a bérezési törvényről tájékoztatta a kormánykoalícióhoz tartozó honatyákat, Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőcsoportjának vezetője azt nyilatkozta, hogy a kerettörvény érvénybe lép jövő év január 1-jétől, ám annak alkalmazási módját egy másik törvény fogja szabályozni. Pambuccian elmondása szerint még nem biztos, hogy az egységes bértábla érvénybe lép majd 2012-ben, ez attól függ, hogy alakul a gazdasági helyzet.

Két minimálbér?

Sajtóértesülések szerint a kormány 670 lejben szándékozik megállapítani a minimálbért a jelenlegi 600 helyett. A kormánypárti honatyákkal való megbeszélést követően Emil Boc elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon a jövő évi minimálbér szintjét illetően. Ugyanakkor ez a minimálbér nem lenne általános érvényű, ugyanis a bértábla legalján található munkavállalók 690 lejt vinnének haza. A kormányfővel folytatott egyeztetést követően Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő (jobbra) kritikusan nyilatkozott a tervezett kettős mércéről. „Nem korrekt, hogy egy országban több minimálbér legyen” – jelentette ki a Bihar megyei honatya.

A kormány elképzelései szerint a közalkalmazottak átlagosan 15 százalékos bérfejlesztésben részesülnek január 1-jétől. A szakszervezetek ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem azt jelenti, hogy a közalkalmazottak az idén 25 százalékkal megkurtított bérükből 15 százalékot visszakapnak, a kormány ugyanis a fizetések jelenlegi értékére számolja ki a 15 százalékot, ami a csökkentés előtti fizetéseknek csak 12 százaléka. Kompenzációra számíthatnak azon közalkalmazottak, kiknek bére kevesebb mint 1000 lej, ám ennek módozata egyelőre nem ismert.

További elbocsátások

Gheorghe Gherghina, a Pénzügyminisztérium államtitkára tegnapi nyilatkozatában ismét hangsúlyozta, hogy a 15 százalékos bérfejlesztés előfeltétele 26 ezer további közalkalmazottnak idén történő elbocsátása. Elmondása szerint a kormánynak 2011-ben 39 milliárd leje lesz bérköltségre, ami 1,29 millió közalkalmazottal számolva 1300 lejes átlagfizetést jelent. Az államtitkár tudomása szerint jelenleg 71 ezer a minimálbért kereső közalkalmazottak száma. Az egységes bértörvény tervezetét jövő hétfőn kapja meg a parlament két házának állandó bizottsága. A kormány felelősségvállalással szándékozik elfogadni a törvényt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére

A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére
2025. május 28., szerda

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok

Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok
2025. május 28., szerda

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak

Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak
2025. május 28., szerda

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat

Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat
2025. május 27., kedd

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint

A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint
2025. május 26., hétfő

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján

A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján
2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá