Fotó: Facebook/CFR Marfă
Vasila Balcan, a Farmerek Ereje Egyesület vezetőségi tagja szerint a román államvasutak teherszállító részlege valamennyi gabonaszállító vagonját ukrán kereskedelmi vállalatoknak adta bérbe az ukrán gabonának a konstancai kikötőbe történő eljuttatása érdekében. A hazai termelők ezáltal kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
2023. szeptember 28., 19:212023. szeptember 28., 19:21
Az úgynevezett ,,szolidaritási folyosón” keresztül a konstancai kikötőbe vasúton érkező ukrajnai gabona továbbra is jelentős gondokat okoz a romániai termelőknek. Ezúttal nem a belső piacra érkező ukrajnai gabona miatt tiltakoznak a gazdák, hanem a hiányzó romániai vasúti szállítás hozza őket hátrányos helyzetbe. Vasila Balcan, a Farmerek Ereje Egyesület vezetőségi tagja, egy Neamți megyei gabonatermesztő és -forgalmazó nagyvállalat menedzsere az Agrointel című mezőgazdasági portálnak azt nyilatkozta, hogy
Amikor a moldvai farmer panaszával a román államvasutakhoz fordult, azt a választ kapta, hogy a CFR az összes erre fogható tehervagonját ukrán gabonaszállító vállatakoknak szerződte le, így nem rendelkezik a román termelők számára bérelhető vagonokkal.
A Farmerek Ereje Egyesület felháborítónak tartja a román államvasutak önkényes döntését, és Sorin Grindeanu szállításügyi miniszterhez fordult, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet. Vasile Balcan szerint ez az első esztendő, amikor a romániai farmerek nem bérelhetnek gabonaszállító vagonokat a román államvasutaktól, annak ellenére sem, hogy előre lekötött szerződéssel rendelkeznek a kostancai kikötőbe leszállításra váró gabonájukról.
Pandora szelencéjét nyitotta ki az Európai Bizottság, amikor nem hosszabbította meg a szeptember 15-én lejárt behozatali tilalmat az ukrán gabonára. Nicu Vasile, a LAPAR elnöke szerint a versenyt torzító konkurencia miatt példátlan csődhullám indulhat el.
A pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adatai szerint tavaly decemberben 964,345 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 936,995 milliárd lejről.
A Moody's hitelminősítő ügynökség pénteken stabilról negatívra módosította Románia államadós-osztályzatának kilátását.
Úgy tűnik, komolyan fontolgatja a román állami tulajdonban levő Romgaz a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát megvásárlását: szakértők bevonásával kívánják felmérni a kiszemelt célpont helyzetét.
A hónap végétől árat emel a Román Vasúttársaság (CFR): a legtöbb esetben néhány lejjel drágulnak a különböző díjszabások, de a rövidebb utak esetében jelentős drágítás jöhet.
Ilie Bolojan szerint Romániának nagyon magas a költségvetési deficitje, emiatt az államapparátus reformja, a költségek csökkentése és a bevételek növelése elkerülhetetlen.
Januárban tavaly decemberhez képest 5,6 százalékkal 5328 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 8910 lej volt januárban, 341 lejjel kevesebb, mint az előző hónapban.
A minimálbérnél magasabb, tisztességes megélhetést biztosító új bérfogalom, egyfajta új létminimum hivatalos bevezetését kéri az Országos Szakszervezeti Tömb.
A tavalyi negyedik negyedévben az előzőhöz viszonyítva 12,2 százalékkal 2898 lejre emelkedett az átlagnyugdíj Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A margarin, a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások, valamint a postai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben februárban a múlt év első második hónapjához képest.
A Donald Trump amerikai elnök által szerdán az amerikai acél- és alumíniumimportra kivetett vámok nem kis mértékben érintik Romániát is.
szóljon hozzá!