2012. szeptember 25., 08:562012. szeptember 25., 08:56
Mint rámutatott, a külföldiek elsősorban fogászati kezelésekre, valamint szív- és plasztikai sebészeti beavatkozásokra érkeznek Romániába, a több turista bevonzásához azonban a mostaninál szélesebb körű népszerűsítésre lenne szükség. „Nagyon sok nemzetközileg is elismert szakember tevékenykedik országszerte, ugyanakkor több mint 80 gyógyfürdőhellyel rendelkezünk, ezek kihasználtsága azonban közel sem maximális. Igaz, sok esetben a létesítmények állapotát is javítani kell, így a közeljövőben az egészségügyi tárca ellenőrizni fogja ezeket” – fejtette ki a tárcavezető.
Hasonlóan vélekedett a konferencián jelen lévő Eduard Hellvig turisztikai és fejlesztési miniszter, aki hangsúlyozta, az általa vezetett tárca a jövőben mindenképpen nagyobb hangsúlyt fektet az egészségturizmus külföldi népszerűsítésére. „A Romániában nyújtott szolgáltatások minősége önmagában nem elég, ha több turistát látnánk vendégül, mindenképpen szükség van a gyógyászati infrastruktúra fejlesztésére is” – magyarázta Hellvig.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.