Fotó: Képernyőmentés
Románia az Európai Bizottság (EB) közbelépésére vár, nem hoz egyoldalú intézkedéseket az országba vámmentesen beáramló, a helyi termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabona ügyében – szögezte le Petre Daea mezőgazdasági miniszter pénteken, miután Bukarestben tárgyalt ukrán hivatali kollégájával, Mikola Szolszkijjal.
2023. április 21., 14:252023. április 21., 14:25
Közös sajtóértekezletükön Daea kifejtette: országa szolidáris a lengyel, magyar, bolgár és szlovák gazdákkal, de az EU egy közös piac, ahol a szabályokat közösen kell meghozni, Románia nem száll be az egyoldalú döntések „versenyébe”.
A tárcavezető elmondta, az ukrajnai mezőgazdasági termékek behozatalát úgy kell szabályozni, hogy ne sérüljenek sem az ukrán, sem a román gazdák érdekei. Hozzátette, hogy sikerült megegyeznie Mikola Szolszkijjal a jelenlegi helyzeten javító megoldásokban. Daea emlékeztetett arra, hogy négy uniós tagállam egyoldalúan leállította az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát. Románia szerinte azért nem járt el így, mert
Ezért nevezte a kereskedelmi biztos törvénytelennek a négy tagállam egyoldalú döntését, és szólította fel őket a korlátozások visszavonására – magyarázta.
– idézte a mezőgazdasági minisztert az Agerpres hírügynökség.
Daea közölte: abban egyezett meg Mikola Szolszkijjal, hogy megvárják a brüsszeli döntést az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban. Emlékeztetett arra, hogy a román kormányfő egyike volt annak az öt miniszterelnöknek, akik levélben fordultak az Európai Bizottság elnökéhez, és választ is kaptak Ursula von der Leyentől. A levél aláírói sürgős intézkedéseket kértek a kereskedelmi és a mezőgazdasági biztostól, egy olyan egységes szabályozás kidolgozását, amelyik valamennyi érintett fél érdekeit figyelembe veszi.
Húszmillió eurót fordít a kormány a beáramló ukrajnai gabona miatt kárt szenvedett termelők támogatására, ebből 10 millió eurót az Európai Bizottság biztosít, 10 millió eurót pedig a mezőgazdasági minisztérium költségvetéséből különítenek el.
„Egyfelelől megvédjük a hazai gazdákat, másfelől lehetővé tesszük, hogy az ukrán gabona eljuthasson a célországokba, és időben kapják meg azt az élelmet, amire várnak” – magyarázta a tárcavezető. Daea emlékeztett arra, hogy egy korábbi döntésnek megfelelően a Románián áthaladó gabonaszállítmányokat vámzárral látják el, így nyomon lehet követni a célországba való megérkezésükig. Az eljárásba bevonják a belügyminisztériumot is, a szállítmányok közúti ellenőrzése ugyanis a rendőrségre hárul.
A mezőgazdasági miniszter elmagyarázta, hogy a lengyel, szlovák és magyar importtilalom nyomán Románia maradt az ukrán gabona egyedüli kapuja az uniós piac felé, ezért a hazai agrárszektorra most a korábbinál is nagyobb nyomás nehezedik. Szerinte a román fél intézkedéseit az ukrán tárgyalópartnere is megértően fogadta és helyeselte.
Az Európai Bizottság „teljes mértékben” tudatában van az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos aggodalmaknak, ugyanakkor az egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség a probléma megoldására.
Daea elmondta, abban egyeztek meg Mikola Szolszkijjal, hogy Ukrajna hetente tájékoztatni fogja a román felet külön az importált és külön a tranzitban lévő mezőgazdasági termékek mennyiségéről, elkerülendő a számadatok értelmezhetőségét. Közölte, hogy megvárják az Európai Bizottság április 25-i döntését, és már jövő héten újra asztalhoz ülnek az ukrán mezőgazdasági miniszterrel kidolgozni a hosszú távú együttműködés szabályait.
Szolszkij köszönetet mondott tárgyalópartnerének és a román társadalomnak a szolidaritásért és megértésért, hozzátéve: nem a románok vagy ukránok provokáltak ki válságot, a helyzetet az orosz agresszió idézte elő.
Románia az uniós rendeletek tiszteletben tartásával, az Európai Bizottsággal egyeztetve fog eljárni a hazai termelőket hátrányosan érintő ukrán gabona ügyében – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă kormányfő.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!