A nyugdíjak megduplázását ígéri három éven belül a román kormány

A nyugdíjak megduplázását ígéri három éven belül a román kormány

Fotó: Mihály Csaba

A nyugdíjak megkétszerezését ígéri 2021-ig Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a készülő nyugdíjtörvény „igazságot szolgáltat" számos érintettnek. A garantált minimálnyugdíjban részesülők választhatják a szociális segélyt is.

Rostás Szabolcs

2018. augusztus 06., 13:362018. augusztus 06., 13:36

2018. augusztus 06., 13:372018. augusztus 06., 13:37

Részleteket árultak el a balliberális koalíció, valamint a kormány képviselői a készülő nyugdíjtörvényről, amelyet várhatóan a hét második felében bocsát egyhónapos közvitára a munkaügyi minisztérium, és a tervek szerint még idén elfogad a bukaresti parlament. Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke meglehetősen rózsaszín jövőt vázolt a nyugdíjasok számára az Antena 3 hírtelevíziónak adott interjúban.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus vasárnap este úgy fogalmazott, a tervezett nyugdíjtörvény nagyon sok nyugdíjas számára „szolgáltat igazságot”, 2021-ig pedig megdupláznak valamennyi öregségi juttatást.

Dragnea felidézte, hogy 871 lejről tavaly 1000 lejre, idén július elsejétől pedig 1100 lejre emelkedett a nyugdíjpont értéke Romániában. Bejelentése szerint jövőre további 15 százalékkal, 1265 lejre emelik a nyugdíjpontot, amely 2020-ban megduplázódik. „Ez lesz a valaha volt legnagyobb mértékű nyugdíjpontemelés, és szerintem nem csak Romániában. A nyugdíjtörvény nagyon sok idős személy számára hoz majd kedvező változást, valamennyi öregségi juttatást legkevesebb megduplázunk 2021-ig” – jelentette ki Dragnea.

A nyugdíjak kiszámítási módját ismertetve a politikus elmondta, a 75-ös referenciapontot megszorozzák az egykori munkavállaló által a ledolgozott évek során összegyűjtött pontok számával. Ennek megfelelően ha valaki 40 ponttal rendelkezik, akkor 3 000 lejes nyugdíjban részesül. A nagyobbik kormánypárt elnöke megerősítette, hogy valamennyi alkalmazottat évente tájékoztatni fognak az általa összegyűjtött pontok számáról, ugyanakkor közölte azt is, hogy bár a nyugdíjemelés „komoly” terhet ró a költségvetésre, van fedezet rá.

Ugyancsak a jelenlegi kormányhoz hű Antena 3 hírcsatonának nyilatkozott a témában Lia Olguța Vasilescu is vasárnap este. A munkaügyi miniszter leszögezte, az újraszámítás során egyetlen nyugdíj sem fog csökkenni, és ezt az elvet rögzíteni is fogják a készülő jogszabályban. A tárcavezető tájékoztatása szerint a garantált minimálnyugdíj intézményét megőrzik, azzal a változással, hogy az erre jogosultak választhatnak: maradnak az állami nyugdíjrendszerben vagy valamilyen szociális segélytípust választanak.

„Kell lennie egy megkülönböztetésnek a hozzájárulások mértékét illetően, hiszen nincs rendjén, hogy valaki akkor is minimálnyugdíjat kap, ha harminc évig, vagy ha csak két évig fizette be a hozzájárulását a nyugdíjrendszerbe" – közölte a tárcavezető, aki szerint azok térhetnek majd át a szociális segélyezettek kategóriájába, akik kevesebb mint tizenöt évig fizettek társadalombiztosítást. Vasilescu megerősítette, hogy a nyugdíjátszámítás nyomán egyetlen garantált öregségi juttatás sem csökken a jelenlegi 640 lej alá, az állam ugyanis adott esetben kipótolja a hiányzó összeget. Különben a tervek szerint a minimálnyugdíj 2019-ben a jelenlegi 640 lejről 704 lejre, 2020-ban pedig 775 lejre emelkedik.

Anélkül, hogy kitért volna a konkrét összegre, a munkaügyi miniszter elmondta: a leendő nyugdíjtörvény hatályba lépése után kétszer annyit kell elkülöníteni a költségvetésből a nyugdíjakra, mint jelenleg.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány