Fotó: Facebook/STIHL
A nagyváradi ipari parkok történetének legnagyobb beruházásával, 125 millió euróból épít gyárat a Borsi úti létesítményben a német Stihl – a 14,7 hektáros terület haszonbérbe adását keddi ülésén fogadta el a Körös-parti város önkormányzata. A termelés 2024-ben 150 alkalmazottal kezdődhet el.
2022. június 29., 08:322022. június 29., 08:32
Florin Birta, Nagyvárad polgármestere az Ebihoreanul.ro helyi portálnak elárulta, a tárgyalások már nyolc évvel ezelőtt elkezdődtek, és titokban zajlottak. Premiernek számít amúgy, hogy a beruházó Stihl Power Tools vállalat titoktartási szerződést íratott alá a tárgyalásban résztvevő felekkel. Ez az oka annak is, hogy
Az elöljáró elmondása szerint különben a Stihl képviselői több kolozsvári, váradi, temesvári és tordai helyszínt is megtekintettek, mielőtt a Borsi úti ipari parkra esett volna a választásuk, sőt, két meg nem nevezett külföldi város is versenyben volt. „Várad mellett szólt, hogy be van kapcsolva az autópálya-hálózatba, jó a földrajzi fekvése, és megfelelőek a körülmények az ipari parkokban” – fogalmazott Birta, aki szerint a befektető mielőbb meg is szeretné kezdeni az építkezést.
A polgármester ugyanakkor közölte: a német vállalat képviselőinek becslése szerint a termelés 2024 nyarán kezdődhet el, és
Florin Birta kitért arra is, hogy a nagyváradi ipari parkokban mostanáig összesen 420 millió euró értékű beruházás valósult meg,
A toplistán találjuk még 30–30 millió eurós beruházással a Plexust és a Nidecet, a Faist Faist Mekatronic pedig 23 millió euróból valósította meg telephelyét.
Az 1926-ban a németországi Waiblingenben Andreas Stihl által alapított vállalat motorfűrészek és magassági ágnyesők, motoros fűszegélynyírók és kaszák, sövénynyírók és sövényvágók, fúvó- és szívógépek, permetezőgépek és kézi permetezők, valamint vágótárcsás gépek, talajfúrók gyártásával foglalkozik. Világszerte több mint 160 országban van jelen.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
A Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) eddig ebben az évben több mint 42 500 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak – számolt be egy szerdai szakmai rendezvényen Daniel Titirigi.
szóljon hozzá!