Fotó: Pinti Attila
Miközben a kormány és az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) arra buzdítja a lakosságot, hogy ne maradjanak passzívak, válasszák ki a számukra legmegfelelőbb árajánlatot és gázszolgáltatót, hiszen a július 1-jétől életbe lépő árliberalizáció után van esély arra, hogy kedvezőbb díjszabást kapjanak, a fogyasztók több mint fele nem is hallott a folyamatról.
2020. június 28., 09:592020. június 28., 09:59
2021. szeptember 10., 12:182021. szeptember 10., 12:18
Az INSCOP Research közvélemény-kutató cég által közzétett felmérés szerint ötből csak egy állampolgár véli úgy, hogy elegendő információval rendelkezik arról, hogy milyen mozgástere van július 1. után. A kutatás időpontjában – május végén, június elején –, amikor hozzávetőleg még egy hónap volt hátra az árliberalizációig, a válaszadók 48,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hallott már erről. A tájékozottak között nagyobb arányban fordultak elő a 45 év felettiek, a nagyvárosiak, az északnyugati fejlesztési régióban, illetve Bukarestben és környékén lakók.
Azt, hogy szolgáltatót vált, 38 százalék fontolgatta, amennyiben egy másik cégtől kedvezőbb ajánlatot kap, 27,9 százalék elutasította ezt a lehetőséget. A megkérdezettek 30,8 százaléka mondta azt, hogy otthonában nincs vezetékes gáz, 3,3 százalék nem tudta, vagy nem válaszolt.
A tanulmányban a fogyasztók kitettségét is mérték: a válaszadók 21,5 százaléka mondta azt, hogy nehézséget okoz számára a gázszámlák kifizetése. A magukat sérülékeny fogyasztónak vallók többsége alacsony végzettséggel és kevés jövedelemmel rendelkezik, nincs munkahelye, kisvárosban vagy vidéken lakik. Másrészt 61,1 százalék azért tartja magát sérülékeny fogyasztónak, mert nem rendelkezik elegendő információval az energiapiac működéséről.
Bár a romániai piacon jelen levő két legnagyobb földgázszolgáltató egyelőre nem készül árat csökkenteni, a piac, illetve egy, a parlament napirendjén levő törvénytervezet rákényszerítheti erre őket.
A kérdőívet kitöltők 62,3 százaléka különben úgy gondolja, az államnak csak a kis jövedelmű fogyasztókat kellene támogatnia, 34 százalék szerint úgy véli, hogy mindenkinek, bevételtől függetlenül kellene kapnia egy kisebb összegű állami támogatást. A koronavírus-járványra való tekintettel a válaszadók 73,6 százaléka szerint a román állam ösztönözhetné a magánkézben levő energiavállaltok nagy befektetéseit, 19,8 százalék szerint ezek halaszthatók.
Amint arról lapunkban több ízben is beszámoltunk, a szolgáltatók kötelesek voltak értesíteni ügyfeleiket arról, hogy a gázár-liberalizációt követő egy évben, vagyis július elseje és 2021. június 30-a között milyen árat kínálnak megawattóránként, a fogyasztóknak pedig jogukban áll szétnézni a piacon, és a számukra legjobb ajánlatot kiválasztani. Ha a fogyasztó passzív marad, nem kér ajánlatot, marad azzal az árral, amennyiért eddig megvásárolta a gázt, vagy azzal, amit felajánl neki a forgalmazó.
Nyomást gyakorolnának a gázár csökkentése érdekében
A gazdasági minisztérium közvitára bocsátott egy jogszabálytervezet, ami a romániai gáztermelőket arra kötelezné, hogy még több földgázt adjanak el lakossági fogyasztásra, a nagy földgázszolgáltatókat pedig arra, hogy ezt meg is vegyék. Másrészt növelnék a szolgáltatók piacán a konkurenciát azáltal, hogy könnyebb feltételek mellett válhat egy cég gázszolgáltatóvá. A tervezet szerint a két nagy gáztermelőnek – a Petrom és a Romgaz – a jelenlegi 30 százalék helyett a kitermelt földgázmennyiség 40 százalékát kell majd az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) szabályozása alapján megállapított kiindulási áron licitre bocsátania. Ez a mechanizmus júniustól van érvényben, és már történtek tranzakciók ez alapján, jóval a szabályozott 68 lejes megawattóránkénti ár alatt. Másrészt a két nagy szolgáltatót – a német tulajdonban lévő E.ON-t és a francia Engie-t – arra köteleznék, hogy a program révén vásároljon földgázt. Jelenleg a saját procedúráik alapján szerzik be a földgázt azzal a megkötéssel, hogy szavatolniuk kell az átláthatóságot.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
szóljon hozzá!