A környezetvédelmi bélyegilletéket nem helyettesítik más adóval – jelentette ki pénteken Daniel Constantin miniszterelnök-helyettes, a Demokraták és Liberálisok Szövetségének (ALDE) társelnöke.
2017. március 04., 10:262017. március 04., 10:26
A környezetvédelmi miniszter az Agerpres szerint elmondta, a pénteki koalíciós gyűlésen felvetett néhány javaslatot a környezetvédelmi bélyegilleték helyettesítésére, például a környezetvédelmi matrica rendszer bevezetését.
„Továbbra is az a célunk, hogy minél nagyobb arányban tehermentesítsük a lakosságot az illetékek és adók alól. Ebből kiindulva természetesen nem helyettesítjük a bélyegilletéket egy másik illetékkel, hanem egy másik elképzelést vezetünk be fokozatosan. A következő időszakban kidolgozzuk a törvényeket (...), és bevezetnénk azt a levegőminőségi bizonyítványt, azokat a matricákat, amelyekről beszéltek az utóbbi napokban. Ezek olcsók lesznek, és ha úgy tetszi, a forgalomban lévő gépjárművek elemzésének is tekinthetjük, a levegőszennyezés mértékének függvényében lesznek kiállítva” – tájékoztatott Daniel Constantin környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető elmondta, a törvényi keretet úgy szabják meg, hogy az önkormányzatok maguk dönthessék el, hogy bevezetik vagy sem ezeket az új illetékeket a településen közlekedő autókra. „Levegőminőségi bizonyítvány lesz ökomatrica formájában, ezeket a műszaki vizsgák alatt állítják majd ki, minimális költségei lesznek, csupán a nyomtatási költségek, ezt követően eldönthetik az önkormányzatok, hogy bevezetik vagy sem ezt az illetéket” – magyarázta a miniszter.
Constantin azt is elmondta, a pénzügyminisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogy miként módosíthatnák a gépkocsik adóztatási rendszerét. Jelenleg helyi szinten fizetik ezeket és csak a hengerűrtartalmat veszik figyelembe. Arról vitáznak, hogy figyelembe kellene venniük a környezetvédelmi besorolást és a széndioxid-kibocsájtást is, ám ezeket a következő időszakban kielemzik– tette hozzá a környezetvédelmi tárca vezetője.
„Környezetvédelmi miniszterként különösen foglalkoztat és aggasztónak tartom, hogy az országban három olyan város van, a fővárost is beleértve, amelyek miatt kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a légszennyezés miatt. Mi központi szinten megalkotjuk a törvényi keretet, utána pedig a helyi önkormányzatok eldönthetik, hogy meddig hajlandók elmenni a környezetvédelem érdekében” részletezte Daniel Constantin.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!