A borászat is megsínylette a járványt: a testes vörös borok mellett újakkal is kísérletezik Balla Géza arad-hegyaljai pincészete

Bő három hete kezdődött el a szüret Erdély egyik leghíresebb borvidékén, Arad-Hegyalján. A ménesi borvidék legismertebb szőlőtermesztő és borász agrárvállalkozójának, Balla Gézának az ópálosi birtokán ez az év legnehezebb időszaka, amikor szüretelők lepik el a határt, hogy az érés sorrendjében gyűjtsék be a 124 hektárnyi szőlő termését.

Vegetációs periódusa eltarthat 180 napot, de lecsökkenhet 150 napra is, miközben rügyfakadástól hajtásnövekedésen és virágzáson át egészen az érésig minden fejlődési időszakon túljut. Ezek a folyamatok az időjárás hatására lerövidülnek. Jó hír, hogy a gyorsabb érés nem megy a termésmennyiség vagy minőség rovására”

– magyarázza kérdésünkre Balla Géza a feldolgozóüzem és a panziója által közrefogott tágas udvaron, ahol jobb időkben vendégek téblábolnak. Az elmúlt években sokan érkeztek a Kárpát-medencéből, de főleg az anyaországból borkóstolóra a Balla-birtokra, most az elegánsan berendezett pihenőudvar kihalt. Mindez azonban a birtok körüli hírverésen alig látszik: miközben beszélgetünk, egy bukaresti román hírtelevízió stábja vár sorára, hogy ők is a szüretről kérdezzék az immár Románia-szerte jól ismert szakembert, aki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának kertészmérnöki szakán oktat szőlészetet és borászatot.

Egyelőre a pezsgőalapnak szánt fehér szőlőfajtákat szüretelik, elsősorban a magyarádi mustos fehért.

Öt éve foglalkoznak pezsgőkészítéssel: a mintegy 15–20 ezer palack töredéke a teljes évi bortermelésnek, de a Balla-pincészetben is létparanccsá vált a több lábon állás, aminek a haszna leginkább idén mutatkozik meg a testes és csúcsminőségű vörösborok forgalmának visszaesésével.

Egyértelmű, hogy a vörösborok jelentik a borvidék fő kínálatát, de a több ideig palackokban érlelt nedű többe kerül, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés pedig éppen ennek a csúcskategóriás borfajtának nem kedvez. Balla Géza szerint már egy-két éve megpróbálnak nyitni új fogyasztói közösségek felé, elsősorban frizanté jellegű fehér- és rozé borokkal, illetve olcsóbb vörösborokkal. Igazából ezek sem túl olcsók, mert fehér szőlőből a hektáronkénti 70–80 mázsás hozam borai az üzletláncokban megszokott átlagminőségű és olcsó borokhoz képest magasabb árkategóriát jelentenek. A Balla-birtokon a kékszőlő-fajták 50–60 mázsás átlagtermése értelemszerűen drágább borokat jelent.

Az idei évig nem voltak gondjaik az értékesítéssel. Az évi 600–700 ezer palack bor mintegy fele az országban kelt el, a többi az Európai Unió tagállamaiban, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Ezt a jól menő trendet szakította meg a járvány, ami bezáratta az éttermeket, derékbe törte a borturizmust, és általában a borfogyasztás zsugorodását hozta magával. A bor nem tartozik az alapvető élelmiszerek közé, magyarázza a szakember, ezért vásárláskor az amúgy is visszafogottabban viselkedő fogyasztók borból is kevesebbet vásárolnak, mint tavaly. „Mint az élet minden területén, a borászok is keresik a válságból kivezető utat. Meggyőződésem, hogy ez átmeneti jelenség, amit úgy kell túlélnünk, hogy a vállalkozás kibírja az ezzel járó tehertételt” – fogalmazott vendéglátónk.

A feketeleányka, a kadarka és a kékfrankos a Balla-pincészet leghíresebb vörösborai. A borvidék ezektől a boroktól vált híressé. Nem véletlen, hogy a 124 hektárnyi szőlős terület 78 százaléka kékszőlő-fajtákat jelent, és csupán a többi húszszázaléknyi földterületen termesztenek fehér szőlőt. Balla Géza szerint az itteni klimatikus viszonyok és a vas-oxidban meg számos nyomelemben gazdag erdélyi barna talaj összhatása adja a kiváló vörösbort.

Már a középkorban felfigyeltek a borvidék adottságaira. Szent István király feleségének, Gizella királynőnek a szőlőadománya óta tartják számon a ménesi borvidéket, ahol az évszázadok során valamennyi jelentősebb magyarországi történelmi családnak volt szőlőbirtoka.

A nemes borok ezer-éves hírnevét a kommunizmus ötvenévnyi időszaka törte derékba, amikor a múltat eltörölni akaró rendszer mindenre fittyet hányt, ami a korábbi évszázadokban itt kialakult.

A kolozsvári agrártudományi egyetem kertészeti szakának elvégzése után, 1984-ben Balla Géza fiatal mérnökként a kommunista rendszer által létrehozott nagyüzemi szőlészetbe került. Pár éven belül a barackai állami mezőgazdasági vállalat vezérigazgatójaként foghatott hozzá a rendszerváltás utáni földrestitúció lebonyolításához. A 2650 hektárnyi területet 3400 tulajdonosnak kellett visszaszolgáltatnia, ami minden szempontból erőpróbáló feladatnak bizonyult. „Az aradi sportcsarnokban hívtam össze a tulajdonosokat abban a reményben, hogy a többséget sikerül meggyőzni arról, hozzunk létre egy modern, nyugati típusú szövetkezetet, amilyennel nyugat-európai útjaimon találkoztam. Sajnos akkora volt az ellenállás, hogy a kezdeményezésem egyből elbukott” – emlékezik vissza az 1990-es évekre a szakember. Miután az általa elképzelt szövetkezeti nagyüzem ötletét a tulajdonosok elvetették, elhatározta, hogy létrehozza saját birtokát. Öt hektár szőlővel kezdte, és a többit az utóbbi 21 évben vásárolta fel a gazdáktól.

A zömében kisgazdaságok által uralt erdélyi szőlészet és borászat a rendszerváltás óta eltelt 30 évben soha nem volt könnyű helyzetben.

Sok kisgazdaságban hiába van anyagi erőforrás, ha hiányzik a szükséges szaktudás. Balla Géza vezetésével ezen a helyzeten is igyekeznek segíteni a két éve létrehozott Erdélyi Magyar Szőlészetek és Borászatok Egyesületével, amely egyféle szakmai védőhálót nyújt a gazdáknak.

A ménesi borász egyértelműen pozitív szakmai fejlődést lát több borvidéken is, elsősorban az Érmelléken. A borversenyek tanúsága szerint sok borosgazda igyekszik felzárkózni ahhoz az erdélyi középmezőnyhöz, amely hosszabb távú boldogulást jelenthet a boraikat palackozó pincészetek számára. Balla Géza vakvágánynak tartja a szőlőt termelő gazdák egy részének módszerét, hogy a szőlőt nyersanyagként értékesítik, vagy palackozás híján a eladhatatlan ömlesztett borkészletet szüret előtt kifőzik pálinkának, hogy legyen hely az új termés számára.

A szakember a szakoktatás és a továbbképzés fontosságát hangsúlyozza. Míg egyetemi szinten ez biztosított, szakiskolai és középiskolai szőlészeti és borászati szakoktatás már alig létezik Romániában, ami súlyos szakmunkáshiányt okoz. A nagyobb borászati cégek munkahelyi szakképesítéssel próbálják a helyzetet orvosolni, a gazdák pedig szaktanfolyamokkal és tapasztalatcserékkel segíthetnek magukon. Balla Géza szerint megfelelő szaktudás hiányában a borászatban is esélytelen piacon maradni.