52 kilométer autópálya négy év alatt

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Az észak-erdélyi autópálya újabb 10 kilométerét adták át a forgalomnak szombaton Emil Boc kormányfő és Anca Boagiu közlekedési miniszter jelenlétében. Az útszakasz Torda és Aranyosgyéres között húzódik, s mindkét Kolozs megyei várost mentesíti az áthaladó forgalomtól.

Pengő Zoltán

2010. november 15., 08:562010. november 15., 08:56

Az immár 52 kilométer hosszú észak-erdélyi autópályának köszönhetően körülbelül negyed annyi idő alatt lehet eljutni Gyaluból Aranyosgyéres keleti kijáratához, mint korábban. A sztrádaépítés fő vállalkozójának, a Bechtelnek az adatai szerint az autópályán átlagosan napi 9000 gépjármű halad át, melyek mostanáig a tordai és a gyéresi forgalmat terhelték.

Homályos jövő

A miniszterelnök egy Dacia Dusterrel haladt végig az új sztrádaszakaszon, s elégedetten nyilatkozott annak minőségéről. Emil Boc kijelentette, egyelőre nem tudni, hogy jövőre milyen irányban és iramban halad majd az építkezés. „Dolgozunk a jövő évi költségvetésen, keressük a Bechtel-féle projekt finanszírozási lehetőségeit” – nyilatkozta Emil Boc.

A Bechtel adatai szerint ahhoz, hogy folytatni lehessen a munkálatokat Zilah, illetve Bors és a magyar határ irányában, 19,3 millió euróra lenne szükség az autópálya nyomvonalán található területek kisajátítására. Ha Marosvásárhely és Brassó felé akarják meghosszabbítani a már meglevő sztrádarészt, akkor a következő szakasz megépítésének első lépéseként 16,7 millió eurót kell költeni a kisajátításokra. A borsi határátkelőhelytől Brassóig húzódó autópálya teljes hossza 415 kilométer lesz, átadását eredetileg 2012-re tervezték. A mostanáig elkészült 52 kilométeres szakasz több mint négyéves munka gyümölcse. A Bechtel idén Berettyószéplak térségében is dolgozott egy viadukt kialakításán.

Autópályák uniós pénzből

A közlekedési miniszter kijelentette, hogy a már átadott szakaszokon kívül jelenleg országszerte további 240 kilométernyi autópályán dolgoznak. „Prioritásként kezeljük, hogy uniós pénzekből építsünk autópályákat” – hangsúlyozta a közlekedési miniszter, hozzátéve, hogy jövőre 2,5 milliárd eurót szeretnének lehívni ilyen célra.



Több száz millió eurós hitelek útfelújításokra

Szombaton befejeződött a Kolozs, Beszterce-Naszód és Suceava megyéket összekötő 17-es műút hat évvel ezelőtt kezdődött felújítása. Ennek apropóján Anca Boagiu bejelentette, hogy Románia két hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól, összesen 860 millió euró értékben, melyet országos főutak modernizálására fognak fordítani.

„Immár mindenki számára világossá vált, hogy infrastrukturális fejlesztések nélkül nem képzelhető el gazdasági fejlődés” – nyilatkozta a közlekedési miniszter. A felújításra kijelölt műutak között jó néhány erdélyi is található, köztük a Nagyvárad és Belényes, Nagyvárad és Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti, Szatmárnémeti és Nagybánya, Nagybánya és Dés közötti szakaszok.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére

A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére
2025. május 28., szerda

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok

Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok
2025. május 28., szerda

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak

Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak
2025. május 28., szerda

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat

Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat
2025. május 27., kedd

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint

A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint
2025. május 26., hétfő

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján

A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján
2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá