Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) konstruktív ellenzéki szerepét hangsúlyozta a párt ötödik kongresszusán mondott köszöntőbeszédében Szilágyi Zsolt, az újabb mandátumra jelölt pártelnök.
„Olvad a jég” a román–magyar viszonyban, a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján „kitavaszodhat” – hangsúlyozta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az EMNP Székelyudvarhelyen zajló 5. kongresszusán mondott köszöntőjében.
Egy Magyarországra tartó román rendszámú teherautó rakterében 111, Romániában már regisztrált menedékkérő próbált illegálisan átjutni a román-magyar határon – közölte szombaton a román határrendészet.
Elsősorban a romániai páciensek láthatják kárát annak, hogy a parlament zöld jelzést adott a párhuzamos gyógyszerexportnak, vagyis a patikák immár nagybani kereskedelmet is folytathatnak.
A kiadós székelyföldi havazások után mínusz kilenc Celsius-fokot mértek szombat reggel Csíkszeredában – közölte az Agerpres hírügynökség.
Elutasította a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester kifogásait a táblabíróság pénteken, és megállapította, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szabályosan gyűjtött bizonyítékokat az ügyben.
Kelemen Hunor szerint a román parlament jobboldali ellenzéki pártjai versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben.
A prefektusok államtitkári rangú közméltóságok lesznek – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu miniszterelnök.
A Magyar Eredetvédelmi Tanács elfogadta azt az indítványt, hogy Magyarország kezdeményezze a kürtőskalács magyar hagyományos különleges termékként történő regisztrációját az Európai Uniónál – jelentette be a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület .
Székelyföld jövőjének a szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus.
Közpolitikai haszonnal is járhat a hétvégén három városban párhuzamosan zajló 3. Székely Kongresszus, melynek ünnepélyes megnyitóját csütörtökön este, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karán tartják meg.
Megtámadták az alkotmánybíróságnál a román ellenzéki pártok a kórházi anyanyelvhasználatot lehetővé tévő, a bukaresti képviselőház által a múlt héten elfogadott jogszabályt.
A marosvásárhelyi önkormányzat a minisztériumtól várja a jogi patthelyzet feloldását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a városi iskolahálózat esetében. Korábban a szülők nem jártak sikerrel a fővárosban.
Kitűzte Erdély történelmi zászlaját csütörtökön nagyváradi irodájának erkélyére Tőkés László EP-képviselő, aki szerint ez a szimbólum a sokféleséget jelképezi.
Nagy mennyiségű csapadékra, kiadós havazásra és erős szélre figyelmeztető másodfokú, narancssárga riasztást adott ki csütörtökön a román meteorológiai szolgálat a Székelyföldre is.
Kolozsváron tartja május 17. és 21. között éves kongresszusát az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vincze Loránt, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor, a házigazda szerepét betöltő RMDSZ elnöke.
Néhány évtized múlva munkaerőpiaci válságot okozhat a diákok körében aggasztó méreteket öltő funkcionális analfabetizmus.
Tetemes bírságot kapott egy temesvári férfi, mert a Facebookon közölt egy fényképet két, szabálytalanul parkoló rendőrautóról.