Küzdelem a bölcsődékben: kétszer több helyre lenne szükség

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az önkormányzati ingatlanok és telkek hiánya jelenti a bölcsődeépítés egyik legnagyobb akadályát Kolozsváron. Holott nagy szükség lenne a kisgyerekeknek ezekre: Oláh Emese alpolgármester szerint a mostani helyek kétszeresére lenne igény. Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés.

Kiss Előd-Gergely

Veres Réka

2017. július 10., 11:482017. július 10., 11:48

Rendszeresen óriási a túljelentkezés a kolozsvári bölcsődékben, amelyekben a mostanihoz képest legalább kétszer ennyi helyre lenne szükség az igények kielégítéséhez – nyilatkozta a Krónikának Oláh Emese. A kincses város alpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nemcsak a magyar közösség esetében igaz, a román családok is rendszeresen ugyanilyen nehéz helyzettel találják szembe magukat. Az elöljáró kifejtette:

ebben az évben 510 hely szabadult fel, ennyi kisgyereket tudnak fogadni ősztől a magyar és a román csoportokban, miközben a jelentkezők száma elérte az 1170-et,

így a kereslet egyértelműen meghaladja a kínálatot. A magyar intézményekben öt csoportban összesen 108 hely áll rendelkezésre, az alpolgármester szerint pedig legalább még ugyanennyire lenne szükség, de az sem biztos, hogy ez elegendő volna, hiszen sokan nem is keresnek bölcsődét, mert tudják, hogy túljelentkezés van.

Idézet
Nyilvánvaló, hogy Kolozsváron szükség van új bölcsődék építésére. Durván számolva a magyar csoportokban összesen 250 helyre lenne szükség.

Rendelkezésünkre állnak statisztikai adatok, de kizárólag a benyújtott jelentkezések számából kiindulva tudunk stratégiát építeni” – magyarázta Oláh Emese. Hozzátette: az önkormányzat természetesen figyelemmel követi a magánkézben levő óvodák és bölcsődék által szolgáltatott adatokat is, de mivel a célcsoportjuk nem föltétlenül egyezik meg, nem biztos, hogy a számok relevánsak az állami szféra szempontjából.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Ugyanakkor követik azt is, hogy évente hány kisbaba születik. Az elöljáró szerint az 1170 benyújtott kérés nyomán következtethető, hogy a magyar és a román csoportokban mintegy 1500 helyre lenne szükség a kicsik számára.

Ingatlanbefektetőkkel működnének együtt

Oláh Emese kérdésünkre azt is kifejtette: a bölcsődeépítést gátoló egyik legnagyobb probléma, hogy az önkormányzat nem rendelkezik elég ingatlannal, illetve telekkel, ugyanakkor azokban a lakónegyedekben, ahol égető szükség lenne új intézményekre, nincs elég terület az építkezéshez.

Elmondása szerint felmerült az ötlet, hogy ingatlanbefektetőkkel közösen építkezzenek,

ez abban állna, hogy az önkormányzat jóváhagyására váró projektek megvalósítóit arra kérnék, parkokat, játszótereket, bölcsődéket és óvodákat is tervezzenek, a lakosoknak már ez is óriási előrelépést jelentene.

Kérdésünkre, hogy nem lehetne-e EU-s forrásokat igényelni bölcsődeépítésre, az alpolgármester rámutatott: az Unió valóban ad pénzt szociális beruházásokra, de inkább az idős- és a beteggondozást támogatják, kifejezetten bölcsődék létrehozására nincs pályázat.

Idézet
Magára van utalva az önkormányzat ebben a kérdésben”

– fogalmazott.

Idén két új bölcsődét indítottak

Idén egyébként két új magyar bölcsődei csoportot indítanak a Donát és a Monostor negyedben, az alpolgármester szerint pedig ezeknek is nagyon nehezen találtak megfelelő helyszínt.

•  Fotó: Veres Nándor/archív Galéria

Fotó: Veres Nándor/archív

Tapasztalataik szerint elsősorban Kolozsvár két új lakótelepén, a város Torda felőli bejáratánál létrehozott Bună ziua (Békás) és a Györgyfalva település felé vezető szakaszon kiépített Borháncs negyedben lenne szükség új intézményekre, ott ugyanis egyáltalán nem működnek magyar bölcsődék, ezenkívül a Györgyfalvi, a Monostor és a Mărăşti negyedben is elkelnének új csoportok.

Az önkormányzat által működtetett bölcsődékben a jelentkezéskor elsősorban a lakóhelyet veszik figyelembe,

azaz a lakcím szerint közelebb élő szülők és gyermekek részesülnek előnyben, és az is mérvadó, hogy ki nyújtja be hamarabb a kérést.

Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés

A kevés bölcsőde nemcsak Kolozsváron okoz gondot, hiszen például a székelyföldi városokban is rendszeresen túljelentkezés van, sok helyen pedig a fenntartó önkormányzatok évről évre szigorodó kritériumrendszerrel igyekeznek megelőzni a későbbi vitákat.

A székelyudvarhelyi városi bölcsődében összesen 70 hely van, idén pedig 49 új gyermeket tudnak fogadni.

Lukács Kinga igazgató nemrég arról számolt be: a szülők már a – július 6. és 14. közötti – beiratkozási időszak előtt érdeklődtek, folyamatosan csengett a telefonja, így biztos benne, hogy a meghirdetett helyek számánál többen fognak jelentkezni. Idén szigorították a feltételeket, előnyt élveznek például azok a családok, ahol mindkét szülő dolgozik, ugyanakkor

nem fogadják el a nem udvarhelyi lakcímmel rendelkezők jelentkezését,

az ideiglenes lakcímmel iratkozóknak pedig ki kell tölteniük egy nyilatkozatot arról, hogy valóban a megadott címen laknak.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az iratcsomónak tartalmaznia kell a kiskorú testvérek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, a szülőknek pedig azt is igazolniuk kell, hogy nincs tartozásuk és kifizetetlen bírságuk. A bölcsőde az orvosi igazolás mellett oltási naplót és járványtani igazolást is kér, sőt garat- és székletvizsgálatot is végeztetni kell.

A jó adófizető szülők előnyt élveznek Csíkszeredában is,

ahol ugyancsak rendszeresen a túljelentkezéssel küzdenek, hosszú idő óta az idei volt az első év, amikor elegendőnek bizonyultak a meghirdetett helyek. Igaz, az előző évek tapasztalataiból kiindulva idén tízzel több helyet hirdettek meg, tavaly ugyanakkor két tipegő csoport is indult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász