A román hatóságok pénteken nem engedték belépni Romániába Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját.
A másokkal, más kultúrákkal és vallásokkal szembeni türelem csak addig tarthat, amíg gyakorlása közben megőrizhetjük saját magunkat, közösségünket, kultúránkat és életformánkat – mondta Lázár János a vallásszabadságot kimondó 1568. évi tordai országgyűlés 450. évfordulója alkalmáb&am
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatja a székely szabadság napi felvonulást – közölte Potápi Árpád János pénteken az MTI-vel.
Több mint 822 ezer aláírás gyűlt össze a szükséges egymillióból a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés támogatására – jelentette be Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke.
Meghosszabbítja a nyugdíjazási korhatárt, és egész sor olyan módosítást vezetett be legutóbbi ülésén a Romániai Református Egyház zsinata, mellyel az egyre súlyosbodó lelkészhiányt próbálja ellensúlyozni. Főleg az elöregedő, kis falusi gyülekezetek vannak nehéz helyzetben.
Még mindig nem tudták maradéktalanul birtokba venni a visszaszolgáltatott árkosi Szentkereszty-kastélyt a tulajdonosok, holott a jogerős ítéletnek 2015-ben végrehajtó szerzett érvényt. Kincses Előd ügyvéd, az örökös Jankovich-Bésán család megbízottja számolt be a fejleményekről.
Míg az SZNT szerint a székely szabadság napjára sikerült széles körű összefogást biztosítani, az RMDSZ Maros megyei vezetői bejelentették, nem vesznek részt a szombati marosvásárhelyi tömegrendezvényen.
Nagyobb eséllyel jutnak friss élelmiszerhez a diákok az iskolaitízórai-program módosítása nyomán, a továbbiakban ugyanis helyi szinten is lebonyolíthatják a licitet. A Krónikának nyilatkozó önkormányzati illetékesek szerint a tanulók ősztől mindenképpen hozzájuthatnak a gyümölcshöz a tej és a kifli mellett.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székelyföld területi autonómiája iránti közakarat méltósággal teli kinyilvánítására hívja szombatra Marosvásárhelyre a szimpatizánsait.
Nincs kizárva, hogy másodszor is eltávolítják a Maros és Fehér megye határát Ádámos és Küküllővár között átszelő megyei út mentén felállított kétnyelvű táblákat. A közlekedési rendőrség bírságot szabott ki, mível a táblák nem rendelkeznek rendőrségi engedéllyel.
Eljárás indult Viorel Matiş, Jósikafalva polgármestere ellen, miután tetten érték, amint 200 euró csúszópénzt adott át egy újságírónak, hogy többé ne írjon róla lejárató cikkeket – tájékoztatott a Kolozs megyei törvényszéki ügyészség.
Március 22-ére tűzte ki az ítélethirdetést a bírónő Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere perében. Az RMDSZ-es politikus csütörtökön leszögezte: nem vállalna közmunkát.
Pénteken az Országház felsőházi termében tartanak konferenciát, majd este a Pesti Vigadóban gálaestet abból az alkalomból, hogy idén fennállásának 450. évfordulóját ünnepli a Magyar Unitárius Egyház (MUE).
A tömegrendezvények megszervezését szabályozó törvényes előírások betartására szólította fel a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége a székely szabadság napja alkalmából tartandó szombati marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás résztvevőit.
Többtucatnyi ország reagált annak nyomán, hogy Románia az EU és a NATO segélykérő mechanizmusát is igénybe vette, hogy javaslatokat kapjon az immunbetegségekben szenvedő páciensek számára elengedhetetlen készítmény akkut hiánya okozta problémára.
Nem minden egészségügyi alkalmazott jár jól a március elsejétől végrehajtott fizetésemelés nyomán: a biológusok és a vegyészek szerdán spontán munkabeszüntetéssel tiltakoztak az őket méltánytalan helyzetbe hozó bértörvény miatt.
A szociális szolgáltatások megszokott költségeit a kormány határozza meg, illetve állja, ám a valóságban a kiadásoknak alig 55 százalékát fedezik – hívta fel a figyelmet Vass Mária, a Kovászna megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.
Holtan találtak szerdán reggel egy fiatal párt az Arad megyei Tornova község egyik bárjában. A rendőrségi vizsgálatok arra utalnak, hogy a 23 éves fiú szerelemféltésből ölte meg a 22 éves barátnőjét, majd öngyilkos lett.