Darázsfészekké vált Isten háza a Szatmár megyei Gencsen.
Kilakoltatási végzést hozott a nagykárolyi bíróság tegnap a másfél éve felfüggesztett gencsi református lelkész, Bátori Gyula ügyében. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2006 februárjában egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt 3 évre felfüggesztette a Nagykároly mellett fekvő település papját, azonban Bátori a mai napig sem volt hajlandó kiköltözni a parókiáról, mindemellett...
Csíkszereda – Elmarasztalta a CNA a Fun Fm-et.
Elmarasztalta az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a csíkszeredai Fun Fm rádió műsorvezetőjét, amiért nem szólt rá Ráduly Róbert Kálmán helyi polgármesterre, aki egy élő műsorban közvetett módon ugyan, de bevándorlóknak nevezte a Székelyföldön élő románokat.
Hargita megye – Sokszögzáródású késő gótikus szentély alapjai kerültek napvilágra a Székelyudvarhely szomszédságában fekvő Telekfalván. A Felsőboldogfalvához tartozó, mindössze 150 lelket számláló faluba a napokban hívták ki a székelyudvarhelyi múzeum régészeit leletmentő ásatásra, a falu református templomának felújítása közben ugyanis emberi csontokat találtak a padlózatot feltörő munkások.
Brassó – Tizenegy család maradt otthon nélkül Brassóban szerdára virradó éjjel, mivel a ház, amelyikben laktak, egyelőre ismeretlen okok miatt porig égett; valamennyi lakót sikerült kimenekíteni.
Idegességével magyarázza a hatóságiakkal megütött hangnemet az RMDSZ-es képviselő.
Elismerte lapunknak Antal Árpád parlamenti képviselő, hogy megpróbálta rábeszélni a Kolozs megyei közlekedési rendőröket: tekintsenek el jogosítványa gyorshajtás miatti felfüggesztésétől. Mint arról már beszámoltunk, az RMDSZ Kovászna megyei honatyáját június 2-án Torda és Kolozsvár között mérte be a radar, amint lakott területen belül 137 kilométeres óránkénti...
Nagyvárad – Üzletsor nyílt az Ady Endre Gimnázium épülete alatt.
Hangulatos pinceutca és üzletsor nyitotta meg tegnap kapuit Nagyváradon az Ady Endre Gimnázium épülete alatt. A föld alatti üzletsor létrehozása két vállalkozó szellemű fiatalember ötlete volt: eleinte nézegették az évszázados épület dohos, koszos, törmelékkel teli pincéjét, majd úgy határoztak, rendbe teszik azt.
Beszterce-Naszód megye – Negyvenhatra nőtt az ételmérgezés miatt beutaltak száma a Beszterce-Naszód Megyei Kórházban. A felsőszászújfalui lakodalom résztvevőin kívül besztercei esküvőzők is hasonló panaszokkal fordultak az orvosokhoz. Mint kiderült, mindkét eseményre egyazon cukrászlaboratórium szolgáltatta a tortát.
Elfogadta a kormány a fiatalok munkavállalási törvényének alkalmazási szabályzatát.
A nyári vakáció idején a munkaadók két hónapra alkalmazhatnak egyetemi hallgatókat vagy 16-odik életévüket betöltött diákokat, ugyanis a tegnapi kormányülésen elfogadták az erre vonatkozó 2007/72-es számú törvény alkalmazási szabályzatát. A fiatalokat napi 6 órában foglalkoztathatják, és erre személyenként az országos minimálbér 50 százalékával egyenértékű,...
Egymást átölelve vetett véget életének egy kolozsvári ikerpár.
Ikerpár követett el öngyilkosságot Kolozsváron. A 24 éves Bódis Andrea és Kinga holttestét hétfőn reggel 6.50 órakor találta meg a Fellegváron egy kutyáját sétáltató járókelő, aki értesítette a rendőrséget. Az ikerpár a Belvedere Szálloda melletti parkban egy öreg akácfa vastag ágára akasztotta fel magát. fa ágán arasznyi távolságra rögzített két kötélen függő leányok arca...
Környezetvédelmi világnap: cél a környezet iránti felelősségtudat felkeltése.
Országszerte megemlékeztek tegnap a környezetvédelmi világnapról. Június 5-ét 1972-ben Stockholmban, az Ember és bioszféra című ökológiai világkonferencián nyilvánították környezetvédelmi világnappá. Mint megfogalmazták, a világnap célja, hogy erősítse az emberekben a felelősségtudatot, és rávezesse őket arra, hogy mindenkinek magának is kell tennie valamit természetes,...
Szatmárnémeti – Egy 24 éves nő halálának ügyében folytat kivizsgálást a Szatmár megyei orvosi kamara. Szabó Amália Mónika múlt kedden császármetszés segítségével hozott világra egy egészséges, 3,6 kilogrammos kislányt, majd három nap elteltével elhunyt tüdőembóliában.
Beszterce-Naszód megye – A lakodalmi torta okozta azt az ételmérgezést, amely miatt több mint 20 személyt utaltak be vasárnap, illetve hétfőn a Beszterce-Naszód Megyei Kórházba – jelentette tegnap a megyei közegészségügyi hivatal.
Bihar megye – Módosíttatja a tervet az autópálya-építővel az építkezési felügyelőség.
Három ponton felfüggesztette a munkálatokat az észak-erdélyi autópálya 3C jelzésű szakaszán, Berety-tyószéplak és Bors között a Bihar Megyei Építkezési Felügyelőség, mivel az adott részeken nem megfelelőek a talajvíz-levezetési megoldások. A Bihar megyei felügyelők folyamatosan ellenőrzik a 64 kilométer hosszú szakaszt, és felfigyeltek arra, hogy néhány...
Hány egyetemista fér el egy Trabantban? – a szakmai kérdések mellett erre a dilemmára is választ keresnek az EU-táborban, július 10–15. között a Hargita megyei Tusnádfürdőn. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) eddig Ifjúság és az Európai Unió Diákszeminárium néven ismert tábora most az egyszerűbb EU-tábor nevet vette fel.
Háromszék – Egyes Kovászna megyei iskolaigazgatók az intézményt nem látogató gyerekeket jegyeznek be a katalógusba, és több évig nyilvántartják őket, hogy az alacsony diáklétszám miatt ne kelljen összevont osztályokat működtetniük – jelentette ki Keresztély Irma.
Két év haladék a hőszabályzókra
Kormányrendelettel hosszabbítják meg az elkövetkező időszakban azt a határidőt, amely alatt a távfűtésre csatlakoztatott lakrészek fűtőtestjeit hőszabályzóval kell ellátni. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a 2004-ben megjelent kormányhatározat értelmében idén július 31-éig valamennyi lakást el kellene látni a fűtés szabályozását szolgáló, és az elfogyasztott hőenergiát mérő berendezéssel. Azonban mivel...
Háromezer támogató aláírás a kolozsvári katolikus főesperes ügyében.
Több mint háromezer – Kolozsvár Szent Mihály Egyházközségének hívei és a város magyar lakossága körében gyűjtött – aláírást nyújtottak be tegnap a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez a katolikus hívők, azzal a céllal, hogy az egyházi vezetők változtassanak a döntésen, amely Czirják Árpád (képünkön) főesperesi mandátumát augusztus elejéig szabja meg.
Nagyvárad – 5,45 millió lejes adóhátralékot követel az adóhivatal a polgármesteri hivataltól.
Május ötödikén jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a törvény, amelyik lehetővé teszi a közintézmények elleni kényszervégrehajtásokat, a nagyváradi polgármesteri hivatalnak máris a végrehajtóktól kell tartania.