Marosvásárhely – Paritásos alapon engedélyezné a szoborállítást Dorin Florea polgármester.
A város multikulturalitására hivatkozva, csakis paritásos alapon tudja elképzelni az emlékművek állítását Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármester. Az elöljáró tegnap kijelentette: neki semmi kifogása az ellen, hogy az önkormányzat „valamilyen magyar költőnek” szobrot szavazott meg, de a hagyomány és a jóérzés jegyében ezzel egy időben...
Maros megye – Palacsintasütő-versenyen mérték össze képességeiket a politikus hölgyek.
Viorica Rujan, az Új Generáció Párt (PNG) képviselője nyerte a Maros megyei politikus hölgyek és feleségek számára szervezett palacsintasütő-versenyt. A nyolc párt képviselőjét a 24 de ore mureºene című helyi napilap invitálta a serpenyő mellé. A tegnapi vetélkedőn a hölgyek, férjüket fölülmúlva próbáltak minél „eredetibb és érdekesebb dolgokat...
Az állat-egészségügyi intézet folyamatosan ellenőrzi a Thaiföldről importált konzerveket.
Egyelőre nem találtak botulizmust okozó baktériumokat a laboratóriumi vizsgálatnak alávetett thaiföldi tonhalkonzervekben – jelentette tegnap az állat-egészségügyi intézet, amely eddig 321 konzervet vizsgált meg.
Bevonták Antal Árpád jogosítványát
Gyorshajtásért három hónapra bevonták Antal Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő jogosítványát. A Kovászna megyei honatyát szombaton reggel a Torda és Kolozsvár közötti útszakaszon tartóztatták fel a közlekedésrendészet munkatársai. A képviselő egyébként jóval túllépte a településen belül érvényes 50 kilométer/órás sebességhatárt, ugyanis 137 kilométeres óránkénti sebességgel haladt frissen vásárolt,...
Június 3-i lapszámunkban, a Székely kapuk a világ közepén című riportban hiányosan közöltük a Szentegyháza és Barót önkormányzata által a magyarországi Szarvas településnek ajándékozott székely kapuk faragóinak nevét. A Szentegyháza által ajándékozott kaput Simó István, Máthé Mihály, Szász László és Schnitzer Ignác fafaragó készítette, Buzogány Mózes és Sándor Attila pedig a szobrok elkészítésében vett részt. Olvasóink és az érintettek...
Hargita megye – Önkezűleg vetett véget életének egy 17 éves diáklány.
A Hargita megyei gyermekjogvédő igazgatóság vizsgálatot indított annak kiderítésére: milyen mértékben terheli felelősség a szülőket amiatt, hogy a 17 éves csíkszépvízi G. Szomna pénteken önkezével vetett véget életének. A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy amennyiben a tizedik osztályos diák haláláért a szülőket felelősség terheli, bűnügyi kivizsgálást indítsanak...
Sepsiszentgyörgy – Öt föld alatti hulladéktároló építésével szeretné rendezni a kukázók problémáját a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, közvetve pedig növelnék a parkolóhelyek számát a városban – tájékoztatott Tóth Birtan Csaba.
Az előző évekhez hasonlóan úgy tűnik, idén is eredménytelen a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság figyelmeztetése, miszerint a Sepsibesenyői- és a Rétyi-tó vizében nem ajánlott a fürdés. Deme Judit, az igazgatóság vezetője elmondta, a két tó vize és a környékükön lévő higiéniai körülmények nem felelnek meg az egészségügyi előírásoknak.
Nyári táborral jutalmazzák az Adj, király, katonát elnevezésű, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett csoportos vetélkedő hétvégi döntőjének győzteseit. A kolozsvári Báthory István Gimnázium sporttermében lezajlott, Csép Sándor közíró által elindított Áldás, Népesség Mozgalomba illeszkedő országos megmérettetésen a regionális döntőkből győztesen kikerült 10–14 éves gyermekek vettek részt Erdély különböző településeiről.
Erdély több városában is megemlékeztek tegnap a trianoni békediktátum aláírásáról. Az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett kolozsvári rendezvényen, a Protestáns Teológiai Intézetben kiállítás nyílt a „kis magyar világ” idején kolozsvári utcákról készült fényképekből. Képünkön Bagoly Zsolt EMI-alelnöke.
Maros megye – Átadták a hét végén a felújított óvodát és iskolát a Maros megyei Székes falucskában. A Nagyernye községhez tartozó, alig 200 lakosú településen 40 óvodás és kisiskolás élvezheti ezentúl a többek között magyarországi és felvidéki települések támogatásával átalakított ingatlan nyújtotta kényelmet.
A trianoni békediktátumra emlékezik ma a magyarság.
Az 1920-as trianoni békediktátumra emlékszik ma a világ magyarsága. Az első világháborút lezáró békeszerződés következményeként Magyarország területének mintegy kétharmadát elveszítette, és 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain. Ennek a történelmi eseménynek állít emléket a magyarországi Szarvas városában lévő Országközép elnevezésű szélmalomemlékmű, illetve az...
Mellszobrot emeltek a névadó költőnek az Arany János Főgimnáziumban.
Régi álma vált valóra a nagyszalontai lakosságnak, amikor a hétvégi városnapok keretében a helyi gimnázium – hosszú szünet után – visszakapta az Arany János nevet, sőt a tanintézetet ezzel egy időben főgimnáziumi rangra emelték. Az iskola névadó ünnepségét Dánielisz Endre helytörténész, az iskola egykori diákja kötetének bemutatója nyitotta meg, amely az ősi schola...
Hargita megye – A kétnapos falunapok keretében szervezett ünnepi istentiszteleten a hétvégén helyezték el a rugonfalvi református templomban ereklyeként a falu fél évszázada rejtegetett országzászlóját.
Erdély-szerte rendezvénykavalkáddal ünnepelték a gyereknapot. Az apróságok tiszteletére gyermekvárost építettek az elöljáróságok, sokáig tartottak nyitva a fagylaltárusok, előadásokat tartottak a művészek, kézművesek igyekeztek átadni fortélyaikat – mint például Kolozsváron a Farkas utcai rendezvényen. Mint sok más alkalommal, csak még több szeretettel.
Gyergyóalfalu – Szentesítették a hetedik alkalommal megszervezett Alfalvi Napokon azt az egyezményt, amelyet az önkormányzat az Ávéd családdal kötött a polgármesteri hivatal épületére. A gyergyóalfalvi ingatlant ugyanis visszaszolgáltatták az elhunyt dr. Ávéd László ügyvéd gyermekeinek.