Gyülekezeti acsarkodás

•  Fotó: Gödri Alpár Béla

Fotó: Gödri Alpár Béla

Darázsfészekké vált Isten háza a Szatmár megyei Gencsen. Kilakoltatási végzést hozott a nagykárolyi bíróság tegnap a másfél éve felfüggesztett gencsi református lelkész, Bátori Gyula ügyében. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2006 februárjában egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt 3 évre felfüggesztette a Nagykároly mellett fekvő település papját, azonban Bátori a mai napig sem volt hajlandó kiköltözni a parókiáról, mindemellett több ízben is világi bíróságon támadta az egyház határozatait, és büntetőjogi panaszt tett egyházi méltóságok, többek között Tőkés László püspök ellen hivatali visszaélés miatt.

2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00

„Politikai háttere van a dolognak, akik Bátorit támogatják, engem és a református egyházat akarják lejáratni – nyilatkozta a Krónikának Tőkés László. – Ez kapcsolatban áll azzal, hogy EP-képviselői mandátumért indulok. Nem ez az egyetlen panasz, amit benyújtottak ellenem az ügyészségen, ugyanis egyesek azt szeretnék, ha büntetett előéletűvé avanzsálnék. Bátori sikkasztott, és a börtönben a helye, nem a vádlók padján.” Az ügynek van egy igen fájdalmas hozadéka is: a gencsi közösség két pártra szakadt, és hosszú hónapok óta folyik a gyűlölködés a régi pap, valamint a püspök és a helyi presbitérium oldalán állók között.

A gencsi botrány egy, az Új Kézfogás Közalapítvány által kiutalt 24 900 dolláros földvásárlási támogatás kapcsán pattant ki, melyet 2003–ban ítéltek oda a helyi gyülekezetnek. A pénzt azonban a lelkész elmulasztotta bevételezni az egyházközség pénztárába és bevezetni az egyházközség pénztárnaplójába. A presbiterek szerint – akik kérték, hogy nevük ne jelenjen meg a sajtóban – Bátori Gyula a pénzből 162 hektárnyi földet vásárolt, amit nem íratott az egyházközség nevére. Később a földeket eladta, és mivel két év alatt az árak megháromszorozódtak a környéken, valószínűnek tartják, hogy tetemes jövedelemre tett szert.

A presbitérium több ízben is megpróbált betekintést nyerni a földvásárlási ügyekbe, azonban a lelkész mindannyiszor viszszautasította kérelmüket. Végül 2005-ben mégiscsak átnézték az egyházközség költségvetését, és kiderült, hogy sem a földek, sem ezek ára nincs már a gyülekezet tulajdonában. Emiatt augusztusban hoztak egy határozatot, melynek értelmében megvonták bizalmukat a lelkésztől, és kérvényezték a felfüggesztését. A nagykárolyi egyházmegye, illetve a királyhágómelléki egyházkerület fegyelmi bizottságainak határozatai alapján Bátorit 2006 novemberében felfüggesztették, és – mivel nem volt hajlandó kiköltözni a parókiáról – 2007 januárjában kilakoltatási pert kezdeményezett a nagykárolyi egyházmegye. A gencsi lelkész több ízben is megfellebbezte egyházon belül a határozatokat, továbbá számos munkaügyi, illetve bűnvádi pert indított az egyházi fórumok, illetve az ügyben érintett egyházi tisztségviselők ellen. És mivel mindeközben családjával nem hagyta el a papi szolgálati lakást, az idén februárban kinevezett új lelkész, Szomor Attila albérletben kénytelen lakni. A lassan három éve folyó huzavona oda vezetett, hogy a 65 százalékos magyarságú falu református közössége megoszlott, és az egyre mérgesedő helyzet következtében már a templomi szertartások is többször fulladtak közbotrányba.

Két pártra szakadt gyülekezet

„Bátori az uszításaival két pártra szakította a református közösséget, és az elmúlt három év alatt a maga pártjára állította a falu lakosságának körülbelül egyötödét – panaszolták a presbiterek. – Ezek jó része olyan ember, akik korábban nem is jártak templomba. Oda jutottunk, hogy már szomszéd a szomszédnak nem köszön, folyik a mocskolódás úton-útfélen. Már az anyagiakat nem is nézzük, mindössze annyit akarunk, hogy menjen el innen, és az új lelkész, akit szeretnek a faluban, tudjon beköltözni a parókiára. Annyit ártott a református közösségnek, hogy szerintünk kell két generáció, amíg kiheverjük. Kérjük, ne írják le a nevünket, hogy Bátori ne tudjon egyenként támadni minket, ugyanis már kivétel nélkül fel voltunk jelentve a rendőrségen.” A rendőrségi feljelentéseket a februárban kinevezett lelkész sem úszta meg, őt rágalmazásért idézték be, mert felolvasta Tőkés László levelét, amit a gencsi gyülekezetnek írt. „Bátori kérte tőlem a püspök levelét, de nem adtam oda, mert ez egy egyházi dokumentum – mondta Szomor Attila lelkész. – Most le kell fordíttatnom románra, hogy a rendőrség meg tudja vizsgálni, valóban rágalmazás-e, amit Tőkés üzent a gyülekezetünknek.” Bátori elzárkózott a kérdéseink elől, hangsúlyozva, hogy senki ellen nem kezdeményezett rágalmazásért eljárást. „Az egyházi kánon szerint jogom van világi bíróságon megtámadni az egyházi határozatokat, ha úgy érzem, hogy jogtalanok – közölte a felfüggesztett pap. – Amíg nem születik döntés, nem nyilatkozom, mert ez részrehajlás volna.”

Mindenre elszánt aktivisták

A falubeli hangulat igencsak puskaporosnak tűnt, mintha darázsfészekbe nyúltunk volna, úgy bolydultak fel az emberek, ha szóba hoztuk az egyházat. A parókiáról kiérve, rögtön körbevettek minket a nyilatkozók, mint kiderült, a felfüggesztett pap szimpatizánsai. „Két éve folyik eljárás Bátori ellen, ha hibás lenne, már bezárták volna – mondta Gyárfás Attila, majd nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a református püspököt és a presbitereket. – Az egész cirkuszért a presbitérium, és főleg Tőkés László a hibás. Ez az ő személyes bosszúhadjárata, mert Bátori egyszer megsértette.” Gyárfás felesége is osztotta ezt a véleményt, és hozzátette, hogy szerinte nem szabadna így bánni egy olyan embrrel, aki több mint húsz évig szolgálta a közösséget. „Mi, a csőcselék, mert annak tartják a régi pap támogatóit, nem hagyjuk Bátorit!” – ordította egyre emeltebb hangon, és egyre élénkebben gesztikulálva a csoporthoz társuló idősebb nő. Mint utólag kiderült, a kiabálásnak hamar híre ment a faluban, és a presbitérium tagjai már kezdték szervezni a felmentő sereget, mert a hír már úgy jutott el hozzájuk, hogy megtámadták az új papot meg az újságírókat. Ezután betértünk Csomay Árpád portájára, aki higgadt ember hírében áll, hogy kikérjük az ő véleményét is. „Bátori összeuszította az embereket – magyarázta idős házigazdánk a tornácon. – Nem tudom megérteni, a felettes szervek miért nem vették már jóval hamarabb elejét ennek a gyűlölködésnek.” Azonban nem tudta bővebben kifejteni a véleményét, ugyanis mintegy varázsütésre megjelent a kerítésnél egy újabb Bátori-párti aktivista, aki öklét rázva üvöltözött, házigazdánkat szidalmazva. Hogy elejét vegyük a további ízetlenkedésnek, kivonultunk, viszont az asszony nem csillapodott, nekiállt az új papnak, aki elkísért minket. „Gyönyörű vagy te is, meglátszik rajtad a kultúra – kiabálta. – Még köszönni sem tudsz az idősebb kollégádnak.” Az utalás az aznapi temetési szertartásra vonatkozott, ahol – mint kiderült, nem első ízben – a felfüggesztett pap is szolgálni kívánt, ugyanis a hozzátartozók azt állították, hogy ez volt az elhunyt utolsó kívánsága.

Gyalázkodó rigmusok

Gencsen a hangulatkeltés eszköztára kimeríthetetlennek látszik, egyesek már a költészet lantját is megragadták – ezt bizonyítják a környéken már elhíresült gencsi balladák is. A rímekbe szedett mocskolódó irományok – melyek hol egyik, hol másik pártot veszik villára – postán érkeznek az emberekhez névtelen levélként nemlétező címekről. A balladák pedig kézről kézre járnak, esténként pedig a kocsmában is felolvassák, a finoman szólva, szerény költői tehetséggel megkomponált gúnyverseket.

„Én csak annyit mondok, hogy ahol nem működik az igazságszolgáltatás, ott mindig lesznek törvényszegők – jelentette ki Orosz Margit. – Sajnálom, hogy ideküldtek egy ártatlan embert szolgálni, aki albérletben kénytelen lakni, és el kell viselje, hogy a volt pap gyerekei köpködnek utána az utcán.”

Máté Edit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jogásza szerint a gencsi földvásárlási ügyet független szakértővel is kivizsgáltatták, melynek eredményei azt mutatják, hogy valóban sikkasztásról van szó. „A kánonunk azt írja elő, hogy amíg nem merítjük ki az egyházi igazságszolgáltatás eszközeit, ne forduljunk világi bírósághoz” – válaszolta Tőkés László püspök a Krónika arra vonatkozó kérdésére, hogy miért nem indítottak már a legelején bűnvádi eljárást a gencsi sikkasztás ügyében. A püspök kijelentette viszont, hogy ha a ma lefolytatandó munkaügyi perben – amit Bátori kezdeményezett – a felfüggesztett lelkész javára dönt a szatmárnémeti törvényszék, bűnvádi eljáráshoz folyamodik az egyházkerület.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk