Fotó: Biró István
2007. június 06., 00:002007. június 06., 00:00
„Nem az eddig elvégzett munkálatok minőségével vagyunk elégedetlenek, hanem egyes helyeken másfajta technikai megoldást kérünk a kivitelezőtől” – nyilatkozta lapunknak Bugner Ovidiu, a Bihar Megyei Építkezési Felügyelőség főfelügyelő-helyettese. Az építők vízszintes vízlevezetést terveztek, ezt a felügyelők 5 fokos dőlésszögűre módosíttatják. A szakember hozzátette, ilyen nagy volumenű építkezés során természetes, hogy a terveket menet közben módosítani kell, hiszen sokszor a munkálatok során derül ki, hogy a talaj szerkezete különbözik a feltételezettől.
A Bechtel számára az Iptana Rt. készítette el a munkálatok terveit, amelyeket egyébként az országos autópálya-építő társaság gazdasági és technikai bizottsága is jóváhagyott. A nagyváradi felügyelők szerint azonban nem vették figyelembe, hogy a talaj több szakaszon agyagos, és víztartalma is nagyobb a vártnál. A szakemberek meg szeretnék előzni az utólagos javításokat, vagy elkerülni a Bukarest–Piteºti útszakaszon tapasztaltakat, ahol a talajvíz okozza az alapzat folyamatos rongálódását. Bogdan Sgârcitu, a Bechtel amerikai autópálya-építő cég sajtószóvivője lapunknak megerősítette, az ellenőrök hiányosságokat tapasztaltak a tervezésben, ám szerinte csak egyetlen pontban álltak le a munkálatok egy fázisával, a 20-as kilométerkő közelében végzett földmunkákkal.
Az autópálya kivitelezése során tapasztalt hibákra Radu Berceanu egykori szállításügyi miniszter korábban már felhívta a figyelmet. Több minőségi hiányosságra rámutatott a Scetauroute francia vállalkozás is, amely az állam megbízásából ellenőrzi az építkezést. Szerintük több szakaszon fennáll a földcsuszamlás veszélye, néhány betonból készült tartóoszlop már megrepedt, több helyen pedig vízben állnak a vasbeton gerendák. A Bechtel szakemberei azt állítják, ezeket a hibákat már kijavították, a betonoszlopok öntésénél korábban alkalmazott eljárást pedig módosították. Az autópálya elkészülte utáni esetleges utólagos javításokat nem az államnak kell kifizetnie, hiszen erre a célra a Bechtel garanciaalapot hozott létre. A Tordaszentlászló–Kolozsvár és a Berettyószéplak–Bors közötti szakaszok megépítésének összköltsége várhatóan 600 millió euróra rúg majd, a bankban elhelyezett garanciaalap értéke 32 millió euró.
G. G.
Borsos árú autópálya
Az autópálya-építő társaság eddig 178 millió eurót fizetett ki a Bechtelnek, a cég által 2004 óta elvégzett munka értéke azonban csak 49 millió euró. A cég 2005-ben például 39 milliót kapott, és 4,1 millió euró értékű munkát végzett el. A különbözetet a Bechtel az építőtelep megszervezésére és a járulékos költségekre fordította. A szerződés értelmében a Bechtel által behozott gépekre és felszerelésekre a vámot az autópálya-építő társaság fizeti. Ha ezeket európai uniós tagállamokból szerezték volna be, megspórolhatták volna ezt a költséget, ám a sztrádaépítők eddig csupán az Amerikai Egyesült Államokból származó gépekkel dolgoztak. Az autópálya építésére ugyanis a román állam 180 millió eurós kölcsönt vett fel az Eximbanktól, a hitelfelvételi szerződés kitétele az volt, hogy a Bechtel amerikai gépekkel dolgozik majd Romániában.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.