2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00
A telekfalvi templomban másfél éve folynak a felújítási munkák. A tetővel kezdték, 2005 decemberében ugyanis az évek óta átázó gerendák miatt felerészben beroskadt a tető. A toronysisak és a födém felújítása után az idén a betonpadlót törték fel, hogy gátat vessenek a folyamatos vízfelszívódásnak. Ekkor bukkantak egy koponyadarabra, és hívták a régészeket. Sófalvi András, a székelyudvarhelyi múzeum régésze elmondta, bár a feltárt szentély kétségkívül gótikus, a kisméretű támpillérek arra engednek következtetni, hogy a korabeli templom már nem boltíves, hanem lapos mennyezetű volt. „Ilyen gyenge támpillérek, mint amilyeneket találtunk, már nem alkalmasak a boltíves tető súlyának megtartására. A gótikus építészet kései, már átmeneti korszakából származhatnak, valószínűleg a 16. század elején építették” – véli a szakember. Korábbi templomra utaló maradványokat nem találtak, az eddig feltárt féltucatnyi sírban jobbára gyerekeket temettek el.
Telekfalva nevét 1566-ban említik először írott források, a ma is álló templom feliratai arra engednek következtetni, hogy 1694-ben épült, és a helybelieknek sem volt tudomása korábbi templomról. A falu eredetlegendája szerint a bágyi várban szolgáló egyik vitéz alapította volna Telekfalvát, a bágyi várat pedig okiratok szerint 1663-ben építették a környék falvai. A feltárt késő gótikus szentély tanúsága szerint azonban jóval korábbi a település.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.