Szatmár megye – A püspök politikai lejáratást sejt az ügy hátterében.
Bűnvádi eljárást kezdeményezett Tőkés László királyhágómelléki református püspök ellen egy végleges bírósági határozat gyakorlatba ültetése ellen való felbujtás miatt a nagykárolyi rendőrség – számolt be tegnap a Mediafax hírügynökség. A határozat értelmében Bátori Gyula volt gencsi papot kellett volna visszahelyezni a hivatalába, illetve a helyi parókiára, ahonnan...
Nagyernye – A polgármester megfenyegette a helyi lelkészt.
Kitiltotta a templomból és megfenyegette Tőkés Lászlót Nagyernye RMDSZ-es polgármestere. A független EP-jelöltet Maros megyei kampánykörútja keretében, szombat délre várták a községbe, ahol az istentisztelet után Komáromi István helyi református lelkipásztorral és a presbiterekkel ebédelt volna a gyülekezeti teremben.
Székelyudvarhely – Tegnap avatták fel a város főterén felállított Élet szoborcsoportot, amelyet Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Alapítvány elnöke adományozott a székelységnek azon évezredes történelmi áldozat elismeréseként, amelyet az a magyarságért hozott.
Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke (PC) személyesen szedte volna le a sepsiszentgyörgyi a Képtár falára kihelyezett óriásplakátot, amelyen az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjei láthatóak. A Kovászna megye központjába látogató pártelnök végül Ioan Solomon ügyvéd, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Polgári Fórumának elnöke javaslatára mondott le szándékáról.
Szatmár megye – Olasz vállalkozó bántalmazta az Erdélyi Kárpát-Egyesület tagjait.
Bántalmazásba torkollott pénteken Szatmár megyében a vita egy olasz vállalkozó, valamint a román természetvédelmi hatóság őrei között. Nino Antonio Silvestri ugyanis nem akarta beengedni a hatóság képviselőit a területére, az őrök pedig nem tágítottak abbéli szándékuktól, hogy törvényadta jogukkal élve ellenőrzést tartsanak.
Alkotmányossági kifogásokra hivatkozva az útügyi hatóság megtagadta a pannó engedélyezését.
Az országos útügyi és autópálya-kezelő hatóság szerint veszélyezteti Románia területi épségét, és etnikai alapon diszkriminál a háromszéki Kökös határába tervezett Székelyföld-tábla, emiatt az intézmény nem engedélyezi a pannó elhelyezését.
Élénken foglalkoztatja lapunk olvasótáborát az RMDSZ és Tőkés László között zajló politikai versengés.
Parázs hangulatú, éjszakába nyúló vita jellemezte a Krónika-karaván keretében szervezett olvasótalálkozó székelykeresztúri állomását. Több mint ötven érdeklődő gyűlt össze a Molnár Miklós Múzem nagytermében, kíváncsian a nyolcéves Krónika elmúlt másfél esztendejének történéseire, lapunk közeljövőbeli terveire, de nem hiányoztak a...
Vajdahunyad – Súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba a Prutului utcai detonáció három áldozatát.
Három személyt, közöttük egy hatéves kislányt III–IV. fokú égési sérülésekkel szállítottak kórházba a tegnap hajnali gázrobbanás következtében. A Vajdahunyad egyik szegénynegyedében történt robbanás tizenkilenc lakrészt és egy üzlethelyiséget tett teljesen tönkre.
Sepsiszentgyörgy – Még idén kitakarítják a Sepsiszentgyörgyöt átszelő Debren-patak medrét – ígéri Albert Álmos polgármester. A tervek szerint erőgépekkel merítik ki az elmúlt 30 évben felhalmozódott iszapot.
Gyergyószentmiklós – November 7-étől megszüntetheti a Hargita Gáz Rt. a földgázszolgáltatást, amennyiben a városi közüzemek nem törlesztik adósságukat. Vincze János, a helyi közüzemek igazgatója szerint a drasztikus intézkedés oka a több mint 300 ezer lejes tartozás a szolgáltató felé, amely nem egészen egy év alatt gyűlt össze, miután Gyergyószentmiklósra bevezették a földgázat.
Arad – Visszaállították a pestisjárvány áldozatainak tiszteletére emelt Szentháromság-szobrot.
Ötven év után állították vissza eredeti helyére a Szentháromság-szobrot szombat délelőtt Aradon. Az 1730-as években a városban pusztító pestisjárvány áldozatainak tiszteletére 1901-ben emelt alkotást – Róna József magyarországi szobrászművész munkáját – 1957-ben a kommunista hatóságok lebontatták, a bronzalakokat azóta a belvárosi római katolikus...
Kolozsvár – Ismét erőszakba torkollt a kolozsvári Universitatea és a CFR labdarúgócsapatok szurkolótábora között dúló rivalizálás. A hazai futballbajnokság élvonalában szereplő két gárda drukkerei között a hétvégén akciófilmbe illő tömegverekedés tört ki, tucatnyi U-szurkoló ugyanakkor félholtra vert egy kolozsvári fiatalt.
A temetőkről és a temetkezésről szóló törvénytervezetet készül a parlament elé terjeszteni Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő. Ahhoz, hogy az ország minden tekintetben felzárkózhasson a fejlettebb európai uniós országok mellé, Romániában is érvénybe kell lépnie a temetkezési szertartások, illetve az emlékhelyek státusára vonatkozó jogszabálynak.
Székelyudvarhely: Akadályozza a Hargita megyei tanfelügyelőség a székelyudvarhelyi önkormányzat azon tervét, hogy új, közös székhelyet építsen a Tanulók Házának és a sportiskolának – közölte Szász Jenő polgármester. A tanfelügyelőség szerint az elképzelésnek egyelőre számos jogi akadálya van.
Marosvásárhely: Előfordulhat, hogy jövő márciustól ismét indít Marosvásárhely–Budapest járatot a Wizz Air légitársaság – jelentette be csütörtökön Lokodi Edit Emőke. A Maros Megyei Tanács elnöke elmondta, minderről levélben értesítette őt Bús Ákos, a légitársaság gazdasági igazgatója.
Maros megye: A mezőpanitiak vasárnap ünneplik meg településük fennállásának 675. évfordulóját. A Mezőség déli kapujának számító falut először 1332-ben Pambus néven említik a dokumentumok. A jeles évforduló alkalmával két faragott kopjafa által tartott vendégfogadó táblát helyeznek ki a település Marosvásárhely felőli bejáratához, majd a református templomban ünnepi istentiszteletet tartanak. Ennek keretében orgonahangversenyt is tartanak, majd a...