Fotó: A szerző felvétele
2007. november 05., 00:002007. november 05., 00:00
A Kovászna megyei önkormányzat – amely bíróságon támadja meg a döntést – kérvényét az útügy bukaresti vezetősége többek között alkotmányossági kifogások miatt, valamint etnikai diszkriminációra hivatkozva utasította vissza. Mint ismeretes, október közepén a Kovászna megyei rendőrség már beleegyezett a Székelyföld-tábla elhelyezésébe, így már csak az útügy végleges engedélyére lett volna szükség. A kérést Cristian Duică, az útügyi és autópálya-kezelő hatóság igazgatóhelyettese november 1-jén kiállított és a hétvégén nyilvánosságra hozott levelében tagadta meg. Közölte: az augusztusban Kovászna megyében elhelyezett, majd román pártok tiltakozása nyomán leszerelt reklámpannó üzenete nem turisztikai, hanem politikai célt szolgálna. A bukaresti útügyi hatóság indoklása szerint a régió idegenforgalmi potenciáljának népszerűsítését hivatott tábla ellentmond Románia alkotmányban rögzített nemzetállami jellegének, ugyanakkor nemzetiségi alapon diszkriminálja az ország lakosságát. „Romániában nem létezik Székelyföld elnevezésű közigazgatási terület, márpedig a szóban forgó pannó egy etnikai jellegű autonóm régió határát kívánja jelezni, erre utalnak a táblán szereplő szövegek és szimbólumok is” – állapította meg az útügyi hatóság vezetője.
Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke azonban úgy vélekedik: az országos útügyi hatóság túllépte hatáskörét, amely kizárólag a tábla műszaki engedélyezésére korlátozódik. „Kizárólag az alkotmánybíróság feladata megítélni, hogy sérti-e az alaptörvényt a Székelyföld-tábla” – nyilatkozta lapunknak Demeter János. Hozzátette: válaszlevélben próbálják jobb belátásra bírni az útügy vezetőit, ha pedig mindez nem vezet eredményre, akkor kompetenciája túllépése miatt beperelik az intézményt. A Kovászna megyei tanács RMDSZ-es elnöke ugyanakkor úgy vélekedett: a hatóságon belül „áldozatot kerestek”, amikor menesztették tisztségéből Mircea Olarut, az országos útügy brassói területi igazgató-helyettesét, mivel augusztusban aláírta a pannó kihelyezésének engedélyét. Demeter János elvtelennek tartja az eljárást, mivel szerinte pontosan az elbocsátott tisztviselő volt az, aki betartotta a törvényt. Emlékezetes, Mircea Olaru a Rompres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, megfellebbezi a menesztéséről szóló döntést, mivel nem tartozik feladatkörébe a pannó tartalmának megvizsgálása, neki csupán a műszaki feltételek teljesítését kell ellenőriznie. Mint ismeretes, a Székelyföld-táblát a Kovászna megyei képviselő-testület kezdeményezésére augusztusban helyezték ki Kökös határában, de számos román politikai alakulat tiltakozott ellene, így a pannót – arra hivatkozva, hogy túl közel található az országúthoz – néhány nap múlva eltávolították. A háromnyelvű – magyar, román és angol – pannó egy székely kaput és egy székely ruhába öltözött fiatal párt ábrázolt.
(fotó: archív)
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.