Az ebéd azonban elmaradt, mert Jánosi Ferenc RMDSZ-es polgármester – aki egyben főgondnok is – megfenyegette Komáromit: ha nem mondja vissza a meghívást, bezáratja a templomot, és elhelyezteti a lelkészt. Komáromi István a Krónikának elmondta, a polgármester azt ígérte, ha Tőkés nem rettenne vissza fenyegetéseitől, toboroz húsz embert, akik tojással megdobálják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét. A lelkész elmondása szerint a püspök látogatásáról Tőkés András marosvásárhelyi MPSZ-alelnöktől értesült múlt hétfőn, majd a vendég fogadásának megszervezéséről kedden tárgyalt a főgondnok-polgármesterrel, aki „hallani sem akart” Tőkés fogadásáról. „Jánosi Ferenc azzal fenyegetett, hogy áthelyezésemet fogja kérvényezni, ha Tőkés László beteszi a lábát a templomunkba” – tájékoztatta lapunkat az ernyei lelkész. A fenyegetésről tájékoztatta Tőkés Andrást, a kampánykörút egyik szervezőjét, aki megnyugtatta, hogy a püspök Marosvásárhelyen ebédel a református egyház diakóniai központjában, mivel el kívánja kerülni a botrányt. „Most már bánom, hogy a magát helyi kiskirálynak képzelő polgármester nyomására nem fogadtam a vendéget. Jánosi elfelejti, hogy ’96-ban, akkor még független jelöltként a református gyülekezet támogatásával lett polgármester” – tette hozzá a lelkipásztor.
Jánosi Ferenc érdeklődésünkre elmondta, vállalja a felelősséget kirohanásáért, bár tagadja, hogy a helyi lelkipásztort megfenyegette. A polgármester szerint az önkormányzatot nem tájékoztatták időben a független EP-képviselőjelölt kampánylátogatásáról. Hozzátette: a látogatásnak sem helye, sem ideje nem volt a falumonográfia bemutatásának ünnepségével egy napon. „Már kedden közöltem a lelkipásztorral, hogy nem támogatom az ötletet, annál is inkább, mert 170 vendéget hívtunk a délutáni faluünnepre, amelyre nem lett volna tisztességes rászervezni Tőkés kampánylátogatását – nyilatkozta a Krónikának Nagyernye polgármestere. – A lelkipásztort nem fenyegettem, vele régi vitám van, amit úgymond házon belül kívánunk rendezni”. A nagyernyei eset kapcsán Tőkés Andrást, a független EP-képviselőjelölt testvérét is megkerestük, aki elmondta: Jánosi Ferenc csütörtökön közölte, hogy amíg ő a polgármester a faluban, Tőkés László „nem fogja a lábát betenni a nagyernyei templomba”. Az MPSZ alelnöke szerint a polgármester valószínűleg nem ismeri azt a belső egyházi törvényt, amely szerint a vendégek meghívásáról vagy lelkészi látogatások fogadásáról csakis a lelkipásztor dönt, a főgondnoknak ebbe nincs beleszólása.
Gy. Cs.
Falumonográfia a településről
Népes közönség előtt mutatták be a Maros megyei Nagyernye monográfiáját. Szerzője, a falu szülötte, dr. Nagy Lajos, a Kovászna megyei Réty körorvosa, illetve unokaöccse, a nagyernyei Nemes Gyula, aki már évek óta gyűjti a falu múltjára vonatkozó adatokat. A kiváló grafikai köntösben megjelentetett mű album és monográfia is egyszerre. A mű szerkesztői elsősorban az elmúlt ötven-száz év előtti történéseket, életpályákat, emlékeket gyűjtötték öszsze. Ugyanakkor a népszokások, életmódváltozások, demográfiai mozgások, a falu életének alakulása is számíthatott a kutatók érdeklődésére. Azokat a fényképeket és eseményeket is közzétették, amelyeket a kommunista diktatúrában életveszélyes lett volna nyilvánosságra hozni.
A. E
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.