Ismét gázrobbanás pusztított

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Vajdahunyad – Súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba a Prutului utcai detonáció három áldozatát. Három személyt, közöttük egy hatéves kislányt III–IV. fokú égési sérülésekkel szállítottak kórházba a tegnap hajnali gázrobbanás következtében. A Vajdahunyad egyik szegénynegyedében történt robbanás tizenkilenc lakrészt és egy üzlethelyiséget tett teljesen tönkre.

2007. november 05., 00:002007. november 05., 00:00

A robbanás következtében betörtek a tömbház közelében levő 12-es számú Általános Iskola, és a százméteres körzetben fekvő tömbházak ablakai, emellett három autó is megrongálódott. „Egy dörrenésre ébredtem fel, és láttam, hogy minden kezd a földre hullni a házban. A lépcsőházba kilépve láttam, hogy a szomszédasszony meztelen, összeégett testtel, és a férje meg a kis unokája összeégett ruhában várják a mentőket” – nyilatkozta Sebastian Marius Lupuşor, az áldozatok közvetlen szomszédja. A 19 lakrészes tömbház első emeleti lakása és a fölötte lévőnek is megrongálódott a szerkezete a robbanás következtében, aminek rendbetétele több hétbe is beletelik. Az első emeleti lakrész plafonja több helyen megrepedt és behajlott, az ajtók tokostól estek ki, a bútorzat és a háztartási gépek nagy része pedig tönkrement. A katasztrófaelhárításért felelős csapatok azonnal a helyszínre érkeztek, és kilakoltatták a Prutului utcai D1–8 tömbház lakóit.

Vajdahunyad polgármestere is a helyszínen tájékozódott a történtekről, és biztosította a lakosságot, hogy öszszehívja a városi tanács sürgősségi esetekért felelős osztályát, hogy mielőbb megoldást találjanak a károsult családok számára. „Átmeneti lakásokat kell találnunk. Mivel nincsenek menhelyeink, kénytelenek vagyunk egy líceumi internátusban elszállásolni a lakókat” – nyilatkozta Nicolae Schiau polgármester. A kilakoltatott áldozatok többsége azonban átmenetileg családtagokhoz költözik.

Az E.On Gaz szolgáltatóvállalat szakemberei is azonnal a helyszínre érkeztek, és kivizsgálják a robbanás körülményeit. Az elsődleges felmérések szerint nem gázszivárgás okozta a robbanást. „A lakrészben egy illegálisan felszerelt gázkonvektort/hősugárzót és egy vízmelegítőt találtak, ami ugyancsak gázzal működött, azonban nem voltak az E.ON Gaz által engedélyeztetve” – áll a gázszolgáltató által kiadott sajtóközleményben. A közlemény szerint a szolgáltató alkalmazottai folytatják a kivizsgálásokat, a robbanás okának tisztázása érdekében. Jelenleg a tömbházat csendőrök védik a kíváncsiskodók, és a garázdálkodók elől. A tömbház lakói is csak rendőri kísérettel mehetnek be ruháikért a lakásokba. A polgármesteri hivatal azonban már megkezdte az intézkedéseket annak érdekében, hogy biztonságba helyezzék a többi lakó vagyonát, így már a napokban kicserélik az összes megrongálódott bejárati ajtót és az ablakokat is. A robbanás következtében megrongálódott iskolában ugyanakkor meghosszabbították a vakációt egy nappal, így a több mint 300 diáknak ma nem kellett iskolába mennie.

Az utóbbi fél évben nem ez az első gázrobbanás. Szeptemberben Zilahon két halálos áldozatot és nyolc sérültet követelő detonáció miatt 19 család vált hajléktalanná. A Szilágy megyei törvényszéki ügyészség a tömbházrobbanás ügyében ismeretlen tettes ellen, szándékos rongálás, emberölés és testi sértés gyanújával indított bűnvádi eljárást. A detonáció nyomán a Voievod Gelu utcában fekvő négyemeletes épület súlyosan megrongálódott, a földszinti lakások falai összeomlottak, több helyen pedig a támfalak is megrogygyantak. A tömbházat azóta lebontották, lakóit ideiglenesen egy eredetileg ANL- tömbháznak épülő, később menhelynek alakított tömbházban helyezték el. A családok e hónap közepétől költözhetnek be az önkormányzat által biztosított tömbházba.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk