Bihar megye: A kisajátítások akadozása miatt lemaradás van az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszának megépítésében – jelentette ki tegnap Tánczos Barna közlekedési államtitkár azt követően, hogy ellátogatott az építkezés helyszínére. A hivatalos időpont szerint legkésőbb 2010 februárjáig kell átadni a Bors és Berettyószéplak között épülő szakaszt.
Hargita megye: Közösen építtet szennyvízcsatornát és derítőállomást három gyergyószéki település.
Tavaszra tervezik az átadását annak a szennyvíz-derítőállomásnak, amelyet három Gyergyó-medencei település – Gyergyóremete, Gyergyóditró és Gyergyószárhegy önkormányzata – illetve a remetei tejporgyár közösen építtet. A 8,83 millió lejes beruházás során a közös szennyvíz-derítőállomás létrehozása mellett a három község közötti...
Háromszék: A parlamentben a Székelyföld-tábla ügye.
Az országos útügyi és autópálya-kezelő hatóság igazgatóhelyettesének menesztését kéri Antal Árpád RMDSZ-es képviselő a Székelyföld- tábla engedélyezésének megtagadása miatt. A háromszéki képviselő tegnap a parlamentben elmondott politikai nyilatkozatában felszólította a szállításügyi minisztert, sürgősen menessze Cristian Duicã útügyi igazgatóhelyettest, mivel az nevetségessé teszi az...
Háromszék: Az ügyészség újabb kifogást talált a Szövetség a Székelyföldért Egyesület kapcsán.
A Kovászna megyei ügyészség kérésére tegnap újra elhalasztotta a Szövetség a Székelyföldért Egyesület jogi bejegyzésének tárgyalását a sepsiszentgyörgyi bíróság. A székelyföldi önkormányzatok szövetségének bejegyzését korábban több tárgyalási forduló után augusztusban jóváhagyta már a bíróság, de az erről szóló döntést a...
Maros megye: A marosvásárhelyi Comtech Kft. nyerte meg az ákosfalvi hulladék-újraválogató állomás műszaki felszerelésére kiírt versenytárgyalást. A nyertes cég feladata, minden olyan nem álló eszköz beszerzése, amely a szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges.
Arad megye
Olasz vadászt lőttek fejbe
Vadászat közben vesztette életét az az olasz állampolgár, aki az Arad megyei Pécska melletti erdőben vadászott egy olasz és három román társával. A férfit véletlenül találta el a vadászok és halászok Arad megyei egyesületének (AJVPS) elnöke, mivel azt hitte, hogy róka lopakodik a bokorban. Virgil Velin elnök nyilatkozata szerint az olasz vadász nem a kijelölt leshelyen tartózkodott, hanem kétszáz méterrel odébb, a...
A környezetvédők szerint sikeres volt az elektronikai cikkek begyűjtését célzó lomtalanítás.
Bár a környezetvédők elégedetten nyilatkoznak az elektromos hulladékok begyűjtésére szervezett szombati kampány eredményeiről, az európai uniós csatlakozási szerződésben vállalt idei 3 kilogrammos „fejadagot” közelről sem sikerült teljesíteni a Krónika által górcső alá vett városokban.
Szatmárnémeti: Tegnap Székely Ervin egészségügyi államtitkár jelenlétében felavatták a szatmárnémeti megyei kórház felújított kazánházát. Amint arról korábban lapunkban beszámoltunk, az intézmény fűtésrendszerét ez év tavaszán állította le a kórház műszaki személyzete, mivel úgy ítélték meg, hogy az 1973-ban üzembe helyezett kazánok nem biztonságosak.
Szilágy megye: A kormány által a megyei utak javítására kiutalt 15 millió lejből javítják meg az észak-erdélyi autópálya-építésének elkezdése óta megrongálódott szilágysági útszakaszokat. Végh Sándor alprefektus a Krónikának elmondta, az autópálya-építés elkezdése óta az építőanyagokat szállító teherautók miatt több útszakasz is tönkrement a megyében, amelyek tatarozása a megyei önkormányzatra hárul.
Vajdahunyad: A vasárnap hajnalban történt gázrobbanás három súlyos sérültje közül ketten élet-halál között vannak. A két felnőttet a dévai sürgősségi kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik, azonban állapotuk válságos.
Tartalmas, magas színvonalú politikai helyzetelemzést, illetve a romániai magyarság jövőképének felvázolását hallhatták azok, akik részt vettek a Krónika-karaván keretében tartott olvasótalálkozó-sorozat székelyudvarhelyi állomásán. Rangos meghívottak – Tőkés László EP-képviselőjelölt, Szilágyi Zsolt kampányfőnök, Kolumbán Gábor és Bakk Miklós politológus, valamint Szász Jenő polgármester, az MPSZ elnöke – jelenléte biztosított magvas...
Meteorológiai előrejelzések szerint a lehűlés még legalább ma estig folytatódik.
Az ország több régiójában beköszöntött tegnap a tél. A havazás és helyenkénti havas esőzés miatt több útszakaszon is igen nehézkessé vált a közlekedés: a nedves vagy éppen hóborította utak több helyen is közlekedési fennakadásokat okoztak. A román rendőrség közlekedési osztálya által kibocsátott közlemény szerint a tegnap délutáni órákban még 1-2 centiméteres...
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia igazgatója szerint róla is jelentett a Bíró Ferenc néven szereplő ügynök.
A sok más kulturális tevékenysége mellett az erdélyi magyar táncház-mozgalmat elindító kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról (képünkön balról) is írt jelentéseket. Ezt maga a kolozsvári filharmónia igazgatója közölte Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett írásában. A Krónika...
Sepsiszentgyörgy: Egy éve működik az SOS nevű lelkisegély telefonos szolgálata. „A 0800-800283-as ingyenes számon hívható lelkisegély-szolgálattól az elmúlt egy évben közel félezren kértek segítséget” – tájékoztatta a Krónikát Antal Ágota. A háromszéki megyeszékhelyen működő szolgálat vezetője elmondta: egy orvosokból, lelkészekből, pszichológusokból, pedagógusokból álló, 27 tagú csoport dolgozik önkéntesként a lelki-segély szolgálatnál.
Nagyvárad: Letartóztatták tegnap a Bihar megyei rendőrök Mihai Viorelt, a Bihar megyei törvényszék büntetőjogi részlegének korábbi vezetőjét, akit szerdán csúszópénz elfogadásának vádjával négy év börtönbüntetésre ítélt a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék. Amint arról lapunkban beszámoltunk, Mihai Viorel ellen 2004 januárjában emeltek vádat a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) ügyészei.
Erdővidék: Öttagú baróti család vesztette életét közúti balesetben.
Baróti illetőségű volt az az öttagú család, amelynek tagjai vasárnap délután negyed négy körül autóbalesetben életüket vesztették az E60-as út Szásznádas és Hétúr közötti szakaszán. Idős Dávid Albert 54 éves volt, felesége, Melinda szombaton töltötte be 47. életévét, fiaik, ifjú Dávid Albert 25, míg ikeröccsei, Szilárd és Hunor 22 évesek voltak.
Temesvár: Elveszhet a temesvári Mária Terézia-bástya felújítását célzó finanszírozás – közölte tegnap a Rompres hírügynökség. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a műemlék felújítása közel 10 millió euróba kerülne. A részben PHARE-alapokból finanszírozott munkálatokat azonban a pályázatban rögzítettek értelmében még idén el kellett volna kezdeni.
Gyergyószentmiklós – November 7-étől megszüntetheti a Hargita Gáz Rt. a földgázszolgáltatást, amennyiben a városi közüzemek nem törlesztik adósságukat. Vincze János, a helyi közüzemek igazgatója szerint a drasztikus intézkedés oka a több mint 300 ezer lejes tartozás a szolgáltató felé, amely nem egészen egy év alatt gyűlt össze, miután Gyergyószentmiklósra bevezették a földgázat.