Elkezdődött a kórház felújítása

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szatmárnémeti: Tegnap Székely Ervin egészségügyi államtitkár jelenlétében felavatták a szatmárnémeti megyei kórház felújított kazánházát. Amint arról korábban lapunkban beszámoltunk, az intézmény fűtésrendszerét ez év tavaszán állította le a kórház műszaki személyzete, mivel úgy ítélték meg, hogy az 1973-ban üzembe helyezett kazánok nem biztonságosak.

2007. november 06., 00:002007. november 06., 00:00

Azóta szünetelt a melegvíz-ellátás is, így a betegek kénytelenek voltak hideg vízben mosakodni. Bár a megyei kórház épülete, és maga az intézmény is a megyei tanácshoz tartozik, végül mégis a városi önkormányzat vállalta magára a munkálatok finanszírozását. „Kényszerbõl vállaltuk magunkra a kórházak fûtésrendszerének felújítását, mivel ezeket a hiányosságokat végsõ soron a lakosság szenvedi meg\" – nyilatkozta az átadási ünnepségen Ilyés Gyula polgármester. Az 550 ezer lejes beruházásból négy gázzal mûködõ modern kazán felszerelését sikerült megoldani, és tervek szerint a jövõ év folyamán kicserélik a fûtõtesteket is. Aurelia Vulciu kórházigazgató kifejtette, bízik a minisztérium, valamint a helyi és a megyei tanács további támogatási ígéreteiben, mivel a jövõben szeretnének egy újabb kazánt üzembe helyezni a sterilizáló számára, valamint újabb lifteket felszerelni és a tetõt is megjavíttatni. Az igazgató bejelentette, hogy a szatmárnémeti megyei kórház bekerült azon 15 egészségügyi intézmény közé, amelynek a teljes feljavítását ígéri a szaktárca. Székely Ervin államtitkár szerint nem kimondottan a minisztérium dolga a kórház infrastrukturális problémáinak megoldása, hanem azoké az intézményeké, amelyek felügyelete alá tartozik. Székely ugyanakkor a minisztérium nevében köszönetet mondott a városi önkormányzatnak, hogy magukra vállalták ennek a hónapok óta húzódó gondnak a megoldását. Amint arról már korábbi lapszámainkban írtunk, a szatmárnémeti régi kórház fûtését már sikerült beindítani, viszont a járványkórházban a probléma még megoldásra vár. A polgármester kijelentette, hogy november közepén írják ki a közbeszerzési pályázatot, és remélhetõleg karácsonyra a járványkórházban is újra mûködni fognak a kazánok. A járványkórházban jelenleg radiátorokkal oldják meg a termek fûtését.

B. K.

Halaszthatatlan sürgõsségi gondok

Elvesztheti a Szatmár megyei sürgõsségi osztály a felújítására kiutalt pénzösszeget, amennyiben rövid idõn belül nem kötik meg a kivitelezõvel az együttmûködési szerzõdést. Székely Ervin államtitkár szerint az áldatlan állapot a közbeszerzési törvénybe foglaltak be nem tartása miatt alakult ki. Eddig ugyanis három eljárást függesztettek fel, mivel helytelenül volt kitöltve a tenderfüzet, egyet pedig azért mert az egyetlen versenytárgyalásra jelentkezõ vállalkozó magasabb költségvetésû pályázatot nyújtott be. Abban az esetben, ha még az idén nem tudják elkölteni a 95 ezer lejt, a korház elveszíti a megyei tanács által nyújtott támogatást.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk