Erdélybe látogat szeptemberben a dalai láma

Erdélybe látogat szeptemberben a dalai láma

Tőkés László európai parlamenti képviselő meghívására szeptemberben két napos látogatást tesz Erdélyben a dalai láma. Ezt Tőkés jelentette be szombaton, a háromszéki Csomakőrösön lezajlott Kőrösi Csoma Sándor Napokon.
2010. április 16., péntek

Huszonöt lelkész-besúgó nevét ismertette Tőkés László

Huszonöt református lelkész nevét tette közzé Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke, aki szerint ezek az emberek együttműködtek az egykori Securitatéval.
Huszonöt lelkész-besúgó nevét ismertette Tőkés László
2010. április 16., péntek

Pászkány Árpádot felmentették a Gazeta-ügyben

Felmentette a bűnszervezet támogatása és zsarolásra való felbujtás vádja alól Pászkány Árpád Zoltánt a kolozsvári törvényszék. Ítéletében a törvényszék visszautasította a Iasi-i Iulian Dascălu, a kolozsvári Iulius Mall tulajdonosának százezer eurós kártérítési igényét. Visszautasították ugyanakkor a Szervezett Bűnözés Ellenes Igazgatóság (DIICOT) azon kérését is, hogy 400 ezer eurót foglaljanak le a kolozsvári magyar üzletember vagyonából....
Pászkány Árpádot felmentették a Gazeta-ügyben
2010. április 16., péntek

Nagyvárad: megújulhat a Sas-passzázs

Pályázatból korszerűsítené a nagyváradi önkormányzat a Fekete Sas-palotát. Bár a homlokzat megfelelő állapotban van, a forgalmas paszszázst sürgősen fel kell újítani.
Nagyvárad: megújulhat a Sas-passzázs
Nagyvárad: megújulhat a Sas-passzázs
2010. április 16., péntek

Nagyvárad: megújulhat a Sas-passzázs

2010. április 16., péntek

Borbély támogatást ígér a szatmári szeméttározó létrehozására

Szatmár megyében július 16-áig be kell zárni a szeméttelepeket, az uniós normáknak megfelelő megyei regionális szeméttározó létrehozása érdekében a környezetvédelmi minisztérium 10 millió lejjel támogatja a kivitelezési munkálatokat – jelentette be Borbély László tárcavezető csütörtökön, Szatmár megyei munkalátogatása alkalmával.
Borbély támogatást ígér a szatmári szeméttározó létrehozására
2010. április 16., péntek

Csíkszereda: 40 éves a művészeti oktatás

A művészeti oktatás 40. évfordulóját ünnepelték a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnáziumban, Csíkszeredában. Az eseményen részt vettek a város, illetve a történelmi egyházak elöljárói, valamint a Hargita megyei önkormányzat képviselői, az iskola tanárai, egykori és jelenlegi diákjai is.
Csíkszereda: 40 éves  a művészeti oktatás
2010. április 16., péntek

Czakó: civilizációs is a válság

A világválság kulturális, morális vetületéről tartott előadást Czakó Gábor, a Duna Tv Beavatás műsorának köszönhetően közismertté vált író szerda este Kolozsváron. Az előadást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek otthont adó Bocskai-házban rendezték az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Beszélgetések elnevezésű rendezvénysorozatának hatodik állomásaként.
Czakó: civilizációs is a válság
Czakó: civilizációs is a válság
2010. április 16., péntek

Czakó: civilizációs is a válság

2010. április 16., péntek

Székhely az autista gyerekek szüleinek

Székházat kapott a nagyváradi városvezetőségtől az SOS Autizmus Egyesület. A civil szervezet 2007 márciusa óta működik, de ezidáig anyagi okokból nem lehetett saját „otthona”.
Székhely az autista gyerekek szüleinek
Székhely az autista gyerekek szüleinek
2010. április 16., péntek

Székhely az autista gyerekek szüleinek

2010. április 16., péntek

A betegek jogát védik az orvosok

A strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnak a romániai háziorvosok, ha a parlament elfogadja azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy a betegszabadságukat töltő alkalmazottakat a munkaadók képviselői az egészségbiztosítási pénztár illetékeseivel és a rendőrséggel karöltve lakhelyükön ellenőrzik majd.
A betegek jogát védik az orvosok
A betegek jogát védik az orvosok
2010. április 16., péntek

A betegek jogát védik az orvosok

2010. április 16., péntek

Nyárádszereda: ellenzik a főtér átnevezését a város legtehetősebb lakosai

Ellenzi Nyárádszereda főterének átnevezését több helyi vállalkozó, akik szerint túl nagy kiadással járna, ha a közterület felvenné az itt fejedelemmé választott Bocskai István nevét. Az okiratcserétől tartó egyik üzletember, Kolozsvári Zoltán állatorvos aláírásgyűjtésbe kezdett. Ezzel szemben az internetes fórumokon megszólalók arra szólítják fel a lakókat, bojkottálják a tiltakozók vállalkozásait.
Nyárádszereda: ellenzik a főtér átnevezését a város legtehetősebb lakosai
2010. április 16., péntek

Marosvásárhely: tízezrek távhő nélkül

A központi fűtési rendszerben maradt körülbelül 25 ezer marosvásárhelyi családot – körülbelül 75 ezer személyt – az a veszély fenyegeti, hogy egyre gyakrabban lesznek kénytelenek nélkülözni a meleg vizet, télen a fűtést. Csütörtökön 43 kazánházban zárta el a gázcsapot az E.On, mivel a távhőszolgáltató Energomur közel 25 millió lejjel tartozik a gázszolgáltatónak. A városvezetők időről-időre furcsa javaslatokkal állnak elő, miközben a régi...
Marosvásárhely: tízezrek távhő nélkül

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2010. április 14., szerda

Magyar anyanyelvű rendőrtiszteket képeznek ősztől

Harminchét helyet különítenek el magyar anyanyelvű román állampolgárok számára az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia 2010-2011 akadémiai évében. Az RMDSZ rövidesen tájékoztató kampányt indít annak érdekében, hogy ezt a lehetőséget népszerűsítse az erdélyi magyar fiatalok körében.
Magyar anyanyelvű rendőrtiszteket képeznek ősztől
2010. április 14., szerda

Szórványkonferenciát rendez az EMNT Brassóban

Szórványkonferenciát rendez a romániai szórványmagyarság feltérképezése érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete a hét végén a Cenk alatti városban, ahol megalakul az EMNT Szórványtanácsa is.
Szórványkonferenciát rendez az EMNT Brassóban
2010. április 14., szerda

Bankhitelből is fizethetik a hőszigetelés önrészét Kolozsváron

Hitelből is kifizethetik a kolozsvári lakótársulások az ingatlanok hőszigeteléséhez szükséges önrészt, erről szerdán írt alá megállapodást a kolozsvári polgármesteri hivatal a Raiffeisen bankkal. A tömbházak hőszigetelése érdekében indult kormányprogram alatt a költségek 80 százalékát állami támogatásból fizetik, a lakótársulásoknak mindössze a húsz százalékos önrészt kell előteremteniük.
Bankhitelből is fizethetik a hőszigetelés önrészét Kolozsváron
2010. április 14., szerda

Visszafizettetik az Arad és Maros megyei oktatók bérének egy részét

Az Arad megyei pedagógusok körülbelül egyharmadának kell visszafizetni a bérük egy részét, mivel azt az érintett iskolák rosszul számolták ki és a jogosultnál nagyobb fizetéseket folyósítottak az elmúlt hónapokban - jelentette be az Arad megyei főtanfelügyelőség. Hasonló helyzetben van 2500 Maros megyei oktató is.
Visszafizettetik az Arad és Maros megyei oktatók bérének egy részét
2010. április 14., szerda

Liftaknában lelte halálát egy diáklány Kolozsváron

Liftaknába esett és meghalt egy diáklány Kolozsváron, a baleset a Haşdeu (Kőkert) utcai 16-os diákbentlakásban történt.
Liftaknában lelte halálát egy diáklány Kolozsváron
2010. április 14., szerda

Élesdi mintára Nagyváradon is megjelentek a kétnyelvű utcanevek

Már mintegy száz nagyváradi kért segítséget a városi RMDSZ-től, hogy magánházának falára vagy kerítésére kétnyelvű utcanévtáblát szerelhessen fel – tájékoztatott tegnap Biró Rozália, a város alpolgármestere.
Élesdi mintára Nagyváradon is megjelentek a kétnyelvű utcanevek
2010. április 14., szerda

Játszótér tanintézményeknek pályázatból

Fenyőfából készült biztonságos játszóterekért versenyeznek Hargita és Kovászna megyei óvodák, napközik és iskolák a csíkdelnei székhelyű Gordius Plus cég által kiírt projekt keretében. A tanintézetekre május 2-án éjfélig a www.fajatszoter.ro honapon lehet szavazni.
Játszótér tanintézményeknek pályázatból