Borbély támogatást ígér a szatmári szeméttározó létrehozására

Szatmár megyében július 16-áig be kell zárni a szeméttelepeket, az uniós normáknak megfelelő megyei regionális szeméttározó létrehozása érdekében a környezetvédelmi minisztérium 10 millió lejjel támogatja a kivitelezési munkálatokat – jelentette be Borbély László tárcavezető csütörtökön, Szatmár megyei munkalátogatása alkalmával.

Végh Balázs

2010. április 16., 14:532010. április 16., 14:53

Emellett a miniszter 3 millió lejes támogatási szerződést írt alá a megyei tanáccsal a Hadad községben földcsuszamlások miatt keletkezett útkárok megoldására.

Borbély elmondta, idén a tavalyhoz képest tizenötször nagyobb a környezetvédelmi alap, ezért pályázatírásra kívánja ösztönözni a polgármestereket. Borbély sikertörténetként könyvelte el a roncsautóprogramot, amelynek keretében országos szinten több mint 55 ezer használt gépkocsit adtak le, 10 ezernél több új autót vásároltak értékjegyekre, és megvan az esély arra, hogy 2010 végéig legalább 110 ezer autó kerüljön a roncstelepekre.

Az erdősítési tervekkel kapcsolatban elhangzott, idén hatszor több pénzt szánnak csemeték ültetésére, és nagyon komolyan fogják szankcionálni az illegális fakivágásokat, ugyanakkor minden önkormányzatnak megadják a lehetőséget erdők telepítésére. A miniszter szerint ha Románia mind a 13 ezer településén 100-100 fát ültetnének, akkor körülbelül 1 millió 300 ezer fával lenne több az országban. Az erdősítést saját kezűleg kezdte el Borbély Erdődön: a megyei elöljárókkal közösen tölgyeket ültetett el.

Borbély László ugyanakkor a zöldenergia felhasználásának fontosságára hívta fel a figyelmet Szatmáron. Mint mondta, a partiumi megye elsők között áll az európai pályázatok hasznosításában, ám utolsóként aknázza ki természeti erőforrásait. „Európa termálvíztartalékának egyharmada ezeken a területeken található, ám nincsenek látványos fejlesztések a régióban” – vetette fel a miniszter. A tárcavezető fontosnak tartja, hogy sikerült véglegesíteni a megyei ivó- és szennyvízhálózat korszerűsítésére vonatkozó terveket, és még idén beindul a 100 millió eurós beruházás.

Alaptalan aggódás Nagybányán?

Borbély László szerint az elmúlt időszakban Nagybányán „eltúlzott hangulatkeltés” volt tapasztalható a Romaltyn Mining Rt. tervezett színesfém-kitermelésével kapcsolatban. Az RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter azután jutott erre a következtetésre, hogy a helyi hatóságok képviselőivel csütörtökön ellátogatott az orosz érdekeltségű társaság székhelyére.

Mint ismeretes, a máramarosi megyeszékhely képviselő-testülete kedden határozatot hozott arról, hogy nem bocsátható ki építkezési engedély abban az övezetben, ahol a bányatársaság ciántechnológiás módszerrel kívánja kinyerni az aranyat és ezüstöt egy zagytározóból. Borbély közölte, a Romaltynnak év végéig 35 millió eurós környezetvédelmi beruházásokat kell végrehajtania, szerinte ugyanakkor a lakosságnak nincs mitől tartania, mert a tárca éberen őrködik a törvények betartása fölött.

A ciántechnológia helyi betiltását célzó kezdeményezésre a miniszter úgy reagált: ha a Romaltyn beszerzi a szükséges engedélyeket, és a lakosság mégis elutasítja a kitermelést, akkor a helyi közösségnek és a gazdasági tárcának kell előrukkolnia megoldási javaslattal is.

Rostás Szabolcs

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány